Fotó: Veres Nándor
Megszűnt a kis létszám miatt az elemi osztályos magyar tagozat a kutyfalvi iskolában. Azok a gyerekek, akik anyanyelvükön szeretnének továbbtanulni, kénytelenek Marosludasra ingázni.
2016. július 20., 17:392016. július 20., 17:39
Amikor még volt magyar nyelvű elemi oktatás a faluban, az utolsó, 2014–2015-ös tanévben, az összevont tagozaton csupán hat diák volt, közülük hárman a negyedik osztályt végezték. Mindannyian Marosludason folytatták tanulmányaikat, naponta ingáztak a hat kilométeres távon. Kocsis Hajnal és László Kinga Anna édesanyák fontosnak tartották, hogy gyermekeik magyar tagozaton tanuljanak tovább, ezért vállalták az ingázást.
A legfőbb ok, amiért így lecsökkent a magyar oktatást választók száma az, hogy sok a vegyes házasság, ami befolyásolja a szülők döntését, hogy a későbbiekben hova íratják gyerekeiket. „Kevés magyar gyermek volt, ezért szűnt meg a magyar oktatás, persze hozzájárult az is, hogy sajnos volt magyar diák, akit román tagozatra írattak be óvodába, gondolom, hogy az iskolában is románul tanult tovább” – mondta Sánta Tímea Enikő, a magyar gyerekek volt tanítónője.
A Kutyfalván maradt magyar családok reménytelenül tekintenek a jövőbe, hiszen ma már magyar nyelvű óvodája sincs a községnek, így ők is kénytelenek román óvodába íratni gyerekeiket. Emiatt a gyerekek hamarabb megismerik és elsajátítják a román nemzet kultúráját, mint sajátjukat. Egyetlen vigaszpillért az egyház jelent, ahol a gyerekekkel anyanyelvükön foglalkoznak.
A Marosvásárhelytől mintegy 35 kilométerre található Kutyfalva lakossága 750 fő, a magyarok száma 300 alatt van.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.
Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.
A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.
Szúnyog- és kullancsirtást végeznek Marosvásárhely közterületein az esti órákban, és ellenőrzik a patkánycsapdákat is – tájékoztat a polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
Életét vesztette egy 42 éves motoros vasárnap délután a Maros megyei Monosfaluban.
Lakástűz volt vasárnapra virradó éjszaka Marosszentgyörgyön, ahova a mentőszolgálatosok is kiszálltak.
Hivatali visszaélés gyanújával emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Márk Endre, Szászrégen polgármestere ellen. Az ügy egy jogi szolgáltatás 2021-ben történt közvetlen beszerzésével kapcsolatos.
Keddtől, szeptember 9-től Marosvásárhelyen újraindulnak az Iskolajáratok, így a diákok egyszerűen juthatnak el otthonaiktól az oktatási intézményekig.
Színes programokkal, gyerekeket, fiatalokat is megszólító alkalmakkal szervezik meg jövő héten, immár tizenkettedik alkalommal a szászrégeni magyar napokat.
szóljon hozzá!