Fotó: Boda L. Gergely
Bukarestben találtak rá arra a három vörös vércsére, amelyet törvénytelen módon kalitkában tartott gazdájuk. A madarakat elvették tőle, és nyolc óra utazás során Nyárádszentsimonba szállították az ország egyetlen vadállat rehabilitációs központjába.
2016. június 23., 11:192016. június 23., 11:19
A Milvus Csoport nyárádszentsimoni vadállat rehabilitációs központjában olyan teknősöket, rókákat, őzeket és védett vadmadarakat gondoznak, kezelnek és próbálnak visszavadítani, amelyek megsérültek, így nem képesek egyedül életben maradni. A Vet4Wild állatorvosai gyógyítgatják, a Milvus szakemberei pedig visszavadítják, s amennyiben lehetséges, felépülésük után szabadon engedik őket.
Komáromi Réka biológus szerint eddig sikerrel jártak, hiszen a madarak és más állatok több mint felét sikerült szabadon engedni. Jelenleg a központban olyan a vadmadarak vannak, amelyeknek sérülése nem teszi lehetővé, hogy boldoguljanak a természetben: hiányzik egy szárnyuk, vagy olyan sérülést szenvedtek, hogy képtelenek repülni.
A központban nagy röpdék is vannak, ahol a vadmadarak, miután felépülnek újra megtanulhatnak repülni, miközben emberrel alig találkoznak, hogy ne szokják meg közelségét. Ide érkeztek kedden késő délután a Bukarestből hozott vércsék is. Az elkobzott madarakat Mircea Pupăză tiszt, a Környezetvédelmi Őrség Biodiverzitás Osztályának szakembere hozta, aki elmondta, hogy egy bukaresti lakosnál találták, aki állítólag gyerekektől vette át. Madárházat épített nekik, és fogva tartotta őket. Mivel semmilyen irata nem volt a madarakról, egyébként is vadmadarakat tilos fogva tartani, és velük esetleg kereskedni, elvették tőle. Romániában a Milvus nyárádszentsimoni központja az egyetlen, ahol a madarak visszavadításával foglalkoznak, így ide szállították őket.
A Milvus szakemberei megvizsgálták a példányokat, majd szabadon engedték őket a röpdébe. Mivel a vércsék sokáig emberközelben éltek, nem tudni, hogy mennyire sikerül visszavadítani őket, vagyis elérni azt, hogy szabadon engedésük esetén természetes élőhelyükön vadásszanak, és ne keressék az emberek társaságát.
A Milvus jelenleg nyílt adatbázist készít a Romániában élő madarakról. Az online térképre minden olyan madár felkerülhet, amely környezetünkben él, és kisebb megfigyelés után be tudjuk azonosítani. Pap Tamás, a Milvus elnöke érdeklődésünkre elmondta, hogy az adatbázis immár hatvanezer madarat tartalmaz, s előreláthatóan ez a szám eléri majd a 200 ezret. „Fontosnak tartottuk elkészíteni ezt a madártérképet, amelyről kiderül, hogy hol milyen madárfajok élnek, költenek. Az adatokat többnyire amatőr madarászok töltik fel, de nem csak, és mindazok használhatják, akiket érdekel a madárvilág. Egyetlen megkötés van: nem lehet az adatokat kereskedelmi célokra használni” – mondta a szakember, aki beszélgetésünk során 10-15 madár hangját tudta beazonosítani a nyárádszentsimoni tájház udvarán. A térkép elkészítése során érdekes adatokat tudtak meg ők is arról, hogy a madarak hol költenek, hova terjeszkednek. Kiderült, hogy egy vándorsólyom a Kelemen-havasok alsó gerincén, 2000 méter magasságban rakott fészket. Aki szeretné tanulmányozni a térképet megteheti az openbirdmaps.ro oldalon.
Marosvásárhelyre látogatott Alexandru-Florin Rogobete egészségügyi miniszter, aki megtekintette két új egészségügyi létesítmény építkezését, és kórházi ebédet fogyasztott, „példaértékűnek” nevezve a menüt.
Előzetes megfigyelést követően a rendőrök tetten értek két fiatalt, akik kiemelten veszélyes kábítószernek minősülő metamfetamint (köznyelven kristály) akartak eladni Marosvásárhelyen.
Kulturális programokkal várják a vendégeket és a helybélieket minden hétvégén Szovátán.
Miután idén márciusban 39 alkalmazottól vált meg a Marosludas Polgármesteri Hivatala, csütörtökön bejelentették, hogy elmaradnak a városnapok.
Éjszaka is több százan keresték azt a 37 éves férfit, akit egy mezőméhesi nő halálával és gyújtogatással gyanúsítanak.
Súlyos baleset történt Maros megyében, Kisszentlőrincnél csütörtök délelőtt, egy személy életét már nem sikerült megmenteni.
Július végére kellett volna elkészüljön az új börtön Marosvásárhely mellett, Marosszentkirályon, de az anyagiak hiánya miatt akadozik a beruházás. Közben a cellák túlzsúfoltak, az alkalmazottak kevesen vannak.
Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.
Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.
Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.
szóljon hozzá!