A Maros Megyei Tanács február 27-i ülésén elbúcsúzott az önkormányzattól és munkatársaitól Lokodi Edit Emőke alelnök, aki személyes okokra hivatkozva kérte, hogy március elsejétől kezdve mentsék fel tisztségéből.
2014. február 27., 15:532014. február 27., 15:53
2014. február 27., 16:212014. február 27., 16:21
A Maros megyei önkormányzat csütörtöki ülésén a testület előbb Vasile Filimon lemondását vette tudomásul. A PDL frakcióvezetőjének azért kellett távoznia, mert a bíróság végleges döntése értelmében marosvásárhelyi piacigazgatói minőségében vétkesnek találták az oroszpiacon nyolc évvel bekövetkezett tűzeset ügyében, és eltiltották választott tisztségeitől. Florian Coman közölte, február 27-től ő a PDL frakcióvezetője.
A második napirendi pontnál a közgyűlés Lokodi Edit Emőke távozását állapította meg, aki nyolc évig vezette a Maros megyei önkormányzatot, 2004 és 2012 között, 2012 júniusától pedig a testület egyik alelnöki tisztségét töltötte be. A PSD-frakció nevében Vasile Boloș, az RMDSZ-frakció nevében pedig Kelemen Márton búcsúztatta, majd Pokorny László nyújtott át virágcsokrot az RMDSZ-frakció nevében.
„2004. júliusa jutott eszembe, amikor nagyon meleg volt, leültem ide az asztalhoz, és azon merengtem: vajon tudom-e, mi vár rám? Soha nem éreztem magam politikusnak, a közigazgatási tudás, tapasztalat menet közben ragadt rám” – mondta a búcsúzó hivatalnok, majd József Attilát idézte (élő fordításban románul is): „Dolgozni csak pontosan és szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes”. Megköszönte a közös munkát a képviselőknek és a részlegigazgatóknak, munkatársaknak, akikkel „együtt tanultak projekteket megvalósítani, az uniós elvárásokhoz felzárkózni”. „Ezt a munkát szerettem a legjobban, a legszebb éveim voltak az önkormányzatban eltöltöttek. Most nyugodt vagyok, új kihívásnak nézek elébe, remélem, jó nagymama leszek, mert a család helyett eddig a közösség mellett álltam. Most be szeretném pótolni ezt a mulasztást” – tette hozzá Lokodi Edit.
Ciprian Dobre tanácselnök kettejük politikai versengését (2008-ban Lokodi nyert, Dobre alelnök lett, majd parlamenti képviselői mandátumért indult és nyert, 2012-ben pedig Dobre nyerte el az elnöki széket, és Lokodi lett alelnök) említette. „Lokodi Edit nyereség volt a megye számára, a két mandátum folyamatosságot jelentett a megye fejlődése szempontjából. Az is figyelemre méltó, hogy nő nem állt sem akkor, sem máskor romániai megyei önkormányzat élén” – fogalmazott, majd megígérte, hogy Lokodi Editet meg fogják hívni minden olyan tárgyalásra, egyeztetésre, amely az általa elindított projektekről szól, végül a végrehajtó testület nevében ő is virágcsokrot nyújtott át.
Az RMDSZ az alelnöki tisztségre Kelemen Mártont javasolta, aki megmarad a szövetség frakcióvezetői tisztségében is, erről a következő ülésen szavaz a testület.
Tizennégy síremléket döntöttek fel vasárnapra virradóan a szászrégeni zsidó temetőben ismeretlen tettesek. A hatóság sírgyalázás gyanújával indított nyomozást az ügyben.
Mintegy 250 négyzetméternyi felületen teljesen leégett a teteje egy lakóháznak egy Maros megyei faluban vasárnap hajnalban, szerencsére a lakóknak időben sikerült kimenekülniük.
Facebook-videóban foglalt állást a vasárnapi magyarországi országgyűlési választásokkal kapcsolatban Dorin Florea korábbi marosvásárhelyi polgármester.
Súlyosan megsérült két ember egy marosludasi közúti balesetben szombaton. Az egyik sérült életveszélyes állapotban volt, amikor a mentőegységek kiértek.
Az ortodox húsvéti ünnepek miatt változások lesznek a tömegközlekedésben és a forgalomban Marosvásárhelyen.
Péntek estétől-hétfő reggelig Marosvásárhelyen, a város különböző részein forgalomkorlátozásra kell számítani az ortodox húsvét miatt.
Kigyulladt autóhoz riasztották a Maros megyei tűzoltókat Héjjasfalvához, pénteken a déli órákban.
Alig egy óra eltéréssel két tűzesethez riasztották a Maros megyei tűzoltókat két különböző településre, péntekre virradóra.
A Maros megyei rendőrség gazdasági bűncselekményeket kivizsgáló osztályának munkatársai április 9-én, csütörtökön öt ingatlanban tartottak házkutatást.
Vandalizmus történt Marosvásárhely legújabb parkjában: ismeretlenek megrongálták a Cserealja szabadidőpark nyilvános mosdóit.
szóljon hozzá!