Fotó: Boda L. Gergely
Ha Bodor Péter kútját vagy annak másolatát nem is csodálhatjuk meg a szerdán megnyitott, Víz Házának elnevezett épületben és udvarán, de betekintést nyerhetünk az ivóvíz gyűjtésének, tisztításának történetébe a múlt század elejétől napjainkig.
2016. szeptember 28., 20:322016. szeptember 28., 20:32
2016. szeptember 28., 20:332016. szeptember 28., 20:33
Az Aquaserv regionális vízszolgáltató azt szeretné, hogy gyerekek, fiatalok és idősebbek is otthon érezzék magukat a felújított épületben, valamint az udvaron berendezett múzeumban és a játszótéren.
A Víz Háza a Somostető felé vezető Nyár utca közepén van, ott, ahol a földbe ásva most is megtalálható, sőt már meg is látogatható Marosvásárhely egyik, elsők között kialakított víztározó medencéje. Természetesen most használaton kívül van, múzeumi darabbá vált, mint azok az udvarra elhelyezett kisebb-nagyobb tárgyak is, amelyeket a száz évvel ezelőtt kialakított vízhálózatban értékesítettek, s azután is évtizedekig használtak.
Az udvaron a régi tárgyak mellett játszóeszközök, padok és egy tágas filagória várja a betérőket. A régi fényképeket, iratokat, a tiszta víz előállításához szükséges régi eszközöket bemutató kis múzeum a Kós Károly stílusban épült házban van. A régi felvételek érdekes kordokumentumok, amelyek által megismerhető nemcsak a vízszolgáltatás fejlődése, hanem a város történetének egy része is.
A szerdai hivatalos megnyitón az Aquaserv igazgatója, Sorin Lazăr arról beszélt, hogy szeretnék a felújított létesítményt a közösség szolgálatába állítani, ha a Somostetőre igyekvők megállnának itt megpihenni, egy pohár vizet inni, és gyermekcsoportok látogatására is számítanak.
Megkérdeztük, hogy míg a belső kiállításon minden kétnyelvű, a kinti érdekes használati eszközöket miért csak román nyelvű felirattal látták el. Azért is fontos ez, mivel a magyar gyerekek hiába kérdik a tanítónőtől, szülőtől, nagyszülőtől, hogy mi a magyar neve az illető tárgynak, nem biztos, hogy a felnőtt le tudja fordítani a szakelnevezést. Sorin Lazăr azt mondta, hogy a kiállított darabok meg vannak számozva, és a belső épületben levő többnyelvű katalógusban lehet elolvasni, hogy mit mire használtak. De megígérte, hogy hamarosan kint is helyükre kerülnek a magyar feliratok.
Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.
Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.
szóljon hozzá!