
A tanulás és a folytonos számonkérés mellett szórakozni és jótékonykodni is lehet az iskolában, erre próbálta felhívni a figyelmet a harmadik éve megszervezett Suli Jó nevet viselő diákpályázat. Az erdélyi magyar diákok jó tetteikkel szállhattak versenybe egy csapatépítő hétvégéért, de érdekes tapasztalatokkal is gazdagodtak. A Maros megyei fiatalok többek között négy különdíjjal büszkélkedhetnek.
2013. december 17., 14:482013. december 17., 14:48
2013. december 17., 15:092013. december 17., 15:09
Az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület által szervezett Suli Jó diákprogram négynapos csapatépítő képzés V–XII.-es erdélyi magyar osztályok számára. Az Algyógyi Keresztyén Ifjúsági Központban zajló képzések célja, hogy erősítsék az osztályközösséget, segítsék az osztályfőnökkel és a tanárokkal való együttműködést, ugyanakkor a diákok önismeretben való fejlődését is. A Suli Jó diákpályázat nyertesei ilyen képzésen vehetnek részt.
Ebben az évben a jó tett volt a pályázati feladvány, a diákoknak egy jó tettet kellett végrehajtaniuk, ezt pedig dokumentálniuk kellett. Jó tettnek számított minden olyan munka, szolgálat, gesztus, cselekedet, amellyel segítettek a rászorulókon. Egyoldalas beszámolót és az osztálynévsort kellett beküldeni azzal az öt képpel, amelyet a jó tett helyszínén készítettek, ebből egynek kötelezően osztálykép kellett lennie.
Az eredményhirdetésen kiderült, a Maros megyei diákok az öt különdíjból négyet nyertek el, és a hatodik helyezés is az övék lett – tudtuk meg Kató Katától, a pályázat egyik vezetőjétől. A települések szempontjából Marosvásárhely vezet, ugyanis innen küldték a legtöbb pályázatot, szám szerint tizenötöt. A megyéből huszonöt pályázat jutott el a szervezőkhöz, a felhívásra pedig összesen 115 erdélyi osztály nevezett be. A hatodik helyezést a Bolyai Farkas Gimnázium X. B osztálya nyerte, a közönség kedvence pedig a X. F lett. A leghitelesebb osztály címet a Református Kollégium IX. beta diákjai viselik, a legzöldebbek pedig a Bolyai Gimnázium XI. H osztály diákjai. A legbátrabbak a marosszentgyörgyi Szent György Általános Iskola VI. C osztályos diákjai, a marosvásárhelyi Liviu Rebreanu VII. F osztálya pedig a legmotiváltabb.
Megkérdeztünk néhány osztályfőnököt, hogy milyen jótettel jelentkeztek a pályázatra, milyen volt a munkafolyamat, és milyen lett az eredmény. Csíki Andrea a legbátrabbak osztályfőnöke, diákjaival közösen a marosszentgyörgyi szegény roma családoknak vittek csomagot. A hatodikosok használt ruhákat és játékokat gyűjtöttek össze a szeretetcsomagba, ahogyan ők nevezték. „Nagy változást vettem észre a gyerekeken a szegény családoknál tett látogatásunk után. Mindig jó és segítőkész gyerekek voltak, azonban ez a jó tett különösen meghatotta őket. Ez nem csak velük volt így, az egész településre nagy hatással voltak, hiszen az akció után többen is követték a diákok példáját” – mondta az osztályfőnök. A pályázaton való részvételnek köszönhetően a VI. C osztály újabb gyűjtést és ajándékozást szervez az ünnep előtt.
A pályázat legmotiváltabb diákjainak Majláth Gabriella az osztályfőnöke, aki hetedikeseivel papírgyűjtésbe fogott. A papírt pénzre váltották, és a kapott összegből, amely körülbelül 300 lej volt, a Pál atya által vezetett Szent Erzsébet Társulás házaiban lakó gyerekeknek készítettek élelmiszercsomagot. „A hetedikesek lelkesen gyűjtötték a papírt, szomszédaiktól, ismerőseiktől is próbálták beszerezni. A gyerekekkel való találkozáskor diákjaim is kaptak ajándékot, hiszen életre szóló tapasztalat volt örömet szerezni a rászorulóknak” – mesélte a tanárnő. A legmotiváltabb osztály továbbra is ilyen maradt, a papírt ezentúl is gyűjtik majd, az összeget pedig az osztálypénzbe teszik.
Annak ellenére, hogy csapatépítő hétvégét az első három- és a különdíjas osztály nyert, minden résztvevő csapat nyertes lett. A pályázatra benevezett osztályok kedvezményesen vehetnek részt a négynapos képzésen, a legnagyobb eredmény azonban a csapatok összekovácsolódása és a településeiken elindított láncreakció volt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!