Falunapi sokadalom a kastélyban

Negyedik alkalommal ünnepelt együtt a falu apraja-nagyja Sáromberkén vasárnap. Az új helyszín, a Teleki-kastély udvara a délutáni programokra benépesült, az esti koncertekre zsúfolásig megtelt. A rendezvény főszervezője a Pro Sarumberg Egyesület volt, amely változatos és színvonalas programokkal rukkolt elő.

Berekméri Edmond

2014. augusztus 04., 18:072014. augusztus 04., 18:07

Tökéletesebb helyszínt nem is találhattak volna a szervezők a sáromberki falunapok lebonyolítására, mint a Teleki-kastély tágas udvarát. Több száz embert fogadhatott be egyszerre a színpad előtti tér, bőven maradt hely az ügyességi vetélkedők, sportversenyek lebonyolítására. Az öreg tölgyfák árnyékában jól elfértek egymás mellett a gulyásfőző csapatok, amelyek tagjai már a délelőtti órákban hozzáláttak a gasztronómiai munkához. Az alapanyagot a szervezők biztosították, a főzni vágyók csupán az ízesítéshez kellett anyagilag hozzájáruljanak. Amíg a szorgos kezek előkészítették a hozzávalókat, s tüzet raktak a bográcsok alá, az ünneplőbe öltözött reformátusok ünnepi istentiszteleten vehettek részt. Az igehirdető Porkoláb Levente lelkipásztor az összetartozás fontosságáról, megtartó erejéről beszélt, majd meleg szavakkal köszöntötte a település legidősebb lakóját, a százéves Balogh Ilona nénit. Az idős asszony egészségi okokból nem vehetett részt a templomi ünnepségen, de gyermekei, unokái jelen voltak. Az egyházközség kórusa rövid műsort mutatott be Ilona néni tiszteletére.

Templomozás után került sor az óvodások és kisiskolások ünnepi műsorára. Máté Dalma óvónő és Porkoláb Ildikó tanítónő gyerekcsoportjai népi gyermekjátékokat, néptáncot adtak elő a szülők, nagyszülők örömére. Közben a marossárpataki és gernyeszegi Mátyás-huszárok is megérkeztek az ünnepség helyszínére. A tucatnyi hagyományőrző lovast Miholcsa József huszár alezredes vezette a szabadtéri színpad elé, ahol tisztelegve köszöntötték a jelenlévőket.


A közösség erejéről, az összetartozásról beszéltek

Az ünnepi megnyitón elsőnek Jánosi Ferenc, Nagyernye község polgármestere fogalmazta meg a hagyományőrző és szórakoztató faluünnepségek fontosságát. „Úgy látszik, fáradozásaink nem voltak hiábavalók, mert a község településein tartott faluünnepségeket nagy érdeklődés övezte. Gyerekeink és fiataljaink színvonalas műsorai is bizonyítják, vannak értékeink, amelyeket meg kell őrizni, tovább kell adni. Köszönetet mondok mindazoknak, akik hittek és hisznek a sáromberki értékekben, valamint az önkormányzat képviselő-testületének és mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy sikeres legyen ünnepségünk” – hangsúlyozta az elöljáró. Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke beszédében rámutatott, hogy a nap kulcsszava a közösség, hiszen egy közösségi szellem tesz egy népet, egy település lakosságát erőssé.

Családfakutatás, néptáncosok műsora

Ebédszünetben benéztünk a gyereksátorba, ahol élénk kézműves tevékenység zajlott, aztán Nagy-Vajda Domokos tanár, családfakutatót kerestük fel, aki a faluünnepség ideje alatt végig az érdeklődők rendelkezésére állt, adatokat szolgáltatva a jelenlegi sáromberki lakosok elődjeiről. „Egy éve dolgozom egy adatbázison, amelynek segítségével a legtöbb sáromberki családfát vissza lehet vezetni a 19. század elejéig. Népszerűsíteni szeretném a családfa-kutatási tevékenységet, a következő lépés az lenne, hogy a 17. századig eljussunk” – tájékoztatott Nagy-Vajda. 

A délutáni órákban népviseletbe öltözött hagyományőrző néptáncosok lepték el a kastélyudvart. A szabadtéri színpadon sorra lépett fel a helyi ifjúsági tánccsoport, a marosvásárhelyi Napsugár, a marosludasi Hajdina, a magyarói Csurgó, illetve a holtmarosi néptáncegyüttes. A sokoldalú művész Kádár Zsolt, akit az idei faluünnepségeken néptáncosként és a Blue Art együttes tagjaként is többször láthattunk, ezúttal nótacsokrot énekelt. Berekméri Réka és Fülöp Szonja népdalokkal lépett színpadra, Kelemen Leonóra és Moldován Laura könnyűzene produkcióval rukkolt elő.

Németországból érkezett a faluünnepségre

A falunapi sokadalomban találkoztunk Szilágyi Szabolcs nyugalmazott mérnök-tanárral, aki csaknem két évtizeden át oktatott és nevelt a sáromberki mezőgazdasági szaklíceumban, s néhány évig az igazgatói tisztséget is betöltötte. A jelenleg Németországban élő férfi elmondta, hogy először lépett be a kastély udvarára úgy, mint szívesen látott, fogadott vendég, mert az előző években olyan is előfordult, hogy az akkori igazgatónő idegennek nevezte, s a kapust visszaminősítette, amiért a délutáni órákban beengedte őt az iskola területére. „Tizennyolc évet tanítottam a Teleki-kastélyban, rengeteg energiát áldozva az itt zajló oktató-nevelő munkára. Évente jövünk haza a feleségemmel, mert Erdélyt továbbra is otthonunknak tekintjük. Örömmel tölt el, hogy a kastély állagát nagyrészt sikerült megőrizni, s jó ötletnek tartom, hogy idén itt tartották a sáromberkiek faluünnepségét” – nyilatkozta portálunknak Szilágyi Szabolcs.  


Kitüntették a település kiváló labdarúgóját

Nagy érdeklődés előzte meg a szkanderbajnokságot, amelynek fődíja 100 lej volt. Húsz fiatalember nevezett be a megmérettetésre, amelyen a versenyszabályok jó ismerője, a faluünnepség műsorvezetője Kakasi Miska bíráskodott. A harmadik helyezett a kiváló taktikus Petelei István, a helyi iskola sporttanára lett, a döntőben nem hirdettek győztest, mivel nem bírt egymással a nagyernyei Csiszér Zsombor és a marossárpataki Demeter Attila. 

A koncertek előtt a szervezők díszoklevéllel és emléktárggyal tüntették ki a település 1. ligában szereplő labdarúgóját, a FC Botoşani-t erősítő Fülöp Istvánt. A játékost, aki éppen vasárnap délután játszott bajnoki mérkőzést, édesapja képviselte.

Az est folyamán színpadra lépett Pap Peti Junior, Nótár Mary, a Titán, valamint a sztárvendég Zoltán Erika, aki kiváló hangulatot teremtett a minden korosztály ízlését kielégítő slágereivel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés