Immár második éve, hogy a vértanúk napján megemlékeznek róluk, korábban ugyanis érthetetlen módon jobbára csak március 15-én gyűltek össze a marosvásárhelyiek a Postaréten, a forradalom és szabadságharc kitörésére emlékezve, mintha a városnak nem lennének saját szabadságharcos vértanúi.

A megemlékezést a Székely Nemzeti Tanács szervezte, s a viszonylag kevés számú marosvásárhelyi mellett egész Székelyföldről érkeztek emlékezők, egyénileg vagy csoportosan.

Hősök a küzdelemben elesettek

Ötvös József vártemplomi református lelkész, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora emlékező beszédében így fogalmazott: „Az élet örök törvényszerűsége szerint a szabadságharcokban mindig vannak győztesek és legyőzöttek, hősök és halottak egyaránt. De nemcsak azok a hősök, akik másokat legyőznek, hanem hősökké emeli az emlékezés a hitükért, igazságért, szabadságért, nemzetért meghalt, kivégzett küzdőket is. S ha van igazság a történelemben, akkor a győztesek neveit felejtik el hamarabb, s az ártatlanul meghaltak emléke sokáig, örökké él.” Boldogok voltak a székely vértanúk, mert hitték a szabadságot, s ha kellett ezért vállalták az üldözöttek gyalázatát.

És a többiek...

A megemlékezés másik felszólalója, Kalmár Ferenc magyar országgyűlési képviselő beszédében emlékeztetett arra, hogy a Marosvásárhelyen kivégzett vértanúk emléke a helybéliek számára szimbolikus értéket képvisel, annál is inkább, mert egy egész országrészt átfogó mozgalom áldozatai voltak. Mellettük nem szabad elfeledkeznünk a másik négy áldozatról, az alig néhány hét múlva ugyancsak Marosvásárhelyen kivégzett Bertalan László és Benedek Dániel földművesekről, a Várady-szabadcsapat tagjairól, vagy a Sepsiszentgyörgyön 1854. április 29-én mártírhalált halt Bartalis Ferenc és Várady József vértanúkról, mint ahogyan azokról sem, akiket a mozgalomban való részvételük miatt hosszú évekig tartó várfogságra ítéltek.

Szász Jenő MPP-elnök, valamint Gaudi-Nagy Tamás Európa-tanácsi képviselő felszólalásaikban a székely vértanúk áldozatának máig szóló üzenetéről beszéltek. A vértanúk eszmeisége a mai küzdelmünk mozgatórugója kell hogy legyen.

A megemlékezés végén koszorúkat helyeztek el az emlékmű talapzatán a két magyarországi főkonzulátus, az MPP megyei és az SZNT széki, valamint magánszemélyek, ifjúsági és hagyományőrző szervezetek részéről. Összesen 18 koszorú és virágcsokor díszítette az emlékmű talapzatát.

Gábor Áron-díjátadás

A megemlékezés után a résztvevők a Kultúrpalotába mentek, ahol esti ünnepi műsor keretében került sor a 2011-es évre szóló Gábor Áron-díj átadására. A Gábor Áron-díjat évről évre azok kapják, akik abban az évben a legtöbbet tették a Székelyföld önrendelkezése érdekében. Ezúttal az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlése magyar delegációjában tevékenykedő képviselőknek ítélték oda, akik közül csak ketten nem tudtak részt venni a rendezvényen. A döntés indoklásában Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke arra emlékeztetett, hogy az ET-ben tevékenykedő magyar képviselők 2010 őszén megígérték, hogy napirenden tartják a székely autonómia kérdését, és 2011-ben nem volt az ET-nek olyan plenáris ülése, amelyen ne kerültek volna szóba a székely autonómiatörekvések, majd felidézte: az igazi áttörést a 2011. évi 1832. számú határozat elfogadása jelentette, amely magyar kezdeményezésre tette a tagállamok feladatává az autonómia szavatolását az önrendelkezési jog biztosítása érdekében.