Ismét ünnepi hangulat lengte be a Vártemplom Jókai utcai öregotthonát, amely új, immár egy harmadik épületszárnnyal bővült. A csaknem húsz évvel ezelőtt megálmodott intézmény három szinten, tizennégy szobával és több raktárhelyiséggel növelte kapacitását. Az új szárny átadása után a helyek száma huszonöttel nőtt, ezek közül már húszat be is töltöttek. Jelenleg csaknem félszáz személy áll a Lazarenum Alapítvány gondozásában, közülük negyvennyolc a diakóniai központ lakója, kettőt pedig saját otthonában látnak el.

A számos egyházi és világi tisztségviselő, ünneplő és bentlakó mellett az eseményen részt vettek az építkezést fedező holland Stichting de Carolusgulden alapítvány tagjai, Lévai Anikó jószolgálati nagykövet, valamint Kató Béla református püspök. „Ebben az elsivatagosodó világban az egyház az egyetlen, amely le tudja bontani az elidegenedés falát” – hangsúlyozta az egyházi elöljáró, utalva a vártemplomi gyülekezet és alapítványa újabb emberséges lépésére. Lévai Anikó jószolgálati nagykövet az intézmény megálmodóját, létesítőjét és működtetőjét, Fülöp Dénesnét dicsérte, ahhoz a mesebeli gombához hasonlítva mindenki Ila asszonyát, amely a kalapja alá fogadja az eső elől menekülő erdei kisállatokat. „Ahogy az eső esett és az állatok gyűltek, ez a kalap mindegyre nőtt. Ilyen kalapot visel Ila is” – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök felesége, aki a magyarság nagyasszonyai közé sorolta a néhai vártemplomi lelkész hitvesét. Fülöp Dénesné megvallotta, hogy amikor azt látta, hogy a kertben lenne még egy kis hely egy újabb épületszárny felhúzására, még nem tudta, hogy Isten meg is oldja ezt a gondot. Aztán a sors összehozta a holland testvérekkel, akik csaknem 225 ezer euróval támogatták az építkezést.

A marosvásárhelyi Tekeres Erzsébet nem sokkal karácsony előtt költözött az otthon új szárnyába. Azt állítja, mindene megvan, csak a „berozsdázott” forgója miatt az egészsége nem szolgál a legjobban. A 90 esztendős hölgy még így sem mutatja a korát, amelyből tizenötöt kapásból letagadhatna. Szépen berendezett egyágyas szobája igencsak otthonosnak tűnik. „Megszerettem itt, mert mindenem megvan” – nyugtázza a férje és fia halála, valamint lánya külföldre távozása után egyedül maradt Erzsike néni. Hasonlóan örül a Marosvásárhelyen talált nyugalomnak és körülményeknek az a Csíkszeredából érkezett idős asszony is, akinek egészséges férje még életben van, de elengedte a kezét. Az ünnepélyesen felöltözött, kifestett hölgy nagyon értékeli a körülményeket, de arra kér, ne írjuk ki a nevét. „Negyven évig dolgoztam az igazságszolgáltatásban. Nem akarom, hogy otthon, Csíkszeredában majd azzal fogadjanak, amikor hazalátogatok, hogy bírónő, mi történt, miért került öregotthonba?” – mondja, majd kétszer is elismétli, hogy ő csak ideiglenesen tartózkodik a vásárhelyi diakóniai otthonban. „Az ember ledolgoz negyven évet, leél valaki mellett egy hasonlóan hosszú időt, de sosem tudhatja, öregkorára mi vár rá” – teszi hozzá az asszony egykori egyetemi évfolyamtársa, az otthont működtető Lazarenum Alapítvány jogtanácsosa, Kiss Dénes, akinek döntő szerepe volt abban, hogy a hölgy „nyugalmára talált”.