A kisebb diákokat nem szabad buktatni

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Maros megyében nem kérnek az iskoláktól arra vonatkozó egységes kimutatást, hogy hányan buknak meg évente. A puszta adatnál azonban fontosabb, hogy milyen hatással van a tanuló fejlődésére az évismétlés.

Hajnal Csilla (R)

2016. október 06., 14:242016. október 06., 14:24


A hazai oktatási törvények értelmében csak harmadik osztálytól felfele lehet buktatni a diákokat, mivel 0–2. osztály között a gyerek fejlődésben van, ezért az esetleges lemaradásait behozhatja. A 34. osztály elmélyítő időszaknak számít, ekkor már maradhatnak a diákok évismétlőnek. Főként matematikából és román nyelvből pótvizsgáznak, vagy ismételnek évet a nagyobb tanulók.

Körtesi Sándor, a marosvásárhelyi 7-es számú általános iskola igazgatója szerint akkor indokolt egy harmadikos megbuktatása matematikából például, amikor kiderül, hogy nem tanult meg idejében összeadni, kivonni, vagy román nyelvből, amikor nem ismeri az alapvető kifejezéseket sem.

„Sok példa van arra, hogy ötödikben nem tudnak még összeadni, a szorzásról ne is beszéljünk. Ilyenkor indokolt lett volna ezeket kisebb korban évismétlőnek hagyni, hogy megtanulják a műveleteket. Ismerek azonban olyan tanárt is, aki például rajzból buktat meg diákokat, ezt viszont nem tartom indokoltnak” – mondta az iskolavezető.

A hetes iskolában – akárcsak számos más oktatási intézményben – arra is volt már példa, hogy magaviseletből bukott a tanuló, azaz nem érte el a hatost. Körtesi Sándor azokban az esetekben is indokoltnak tartja az évismétlést, amikor a diák sokat hiányzik, és emiatt nem tud felzárkózni a többiek szintjére.

Városi Emőke marosvásárhelyi iskolai tanácsadó szerint sokoldalú tényezőről beszélünk, ezért a diákokra való hatása is a kiváltó okok függvényében váltakozik. „Az évismétlésnél fontos megvizsgálni elsősorban, hogy mi a kiváltó ok, ugyanis amennyiben megfelelő odafigyelést vagy segítséget kap a tanuló, annak függvényében tudja vagy sem ezt áthidalni. Ilyenkor fontos megvizsgálni, hogy mi rejlik a probléma mögött. Lehet diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, ugyanakkor családi problémák, anyagi nehézségek is, amelyek miatt a gyereknek nem tudják vagy nem akarják biztosítani otthon az iskolába járáshoz való feltételeket” – magyarázta az iskolai tanácsadó.

„A sikertelenség, az érdeklődés hiánya, a túl nagy nyomás is közrejátszhat. Annak függvényében, hogy milyen okok rejlenek mögötte, változik az, hogy mennyire érinti a gyereket, illetve annak személyiségétől is függ. Mindenképp fontos beszélni erről a gyerekekkel” – tette hozzá a szakember.

Néhány hete nagy port kavart az a vádaskodás, amellyel a marosvásárhelyi Szász Albert Sportiskola igazgatóját, Csíki Zsoltot illette az intézmény román szakos tanára, Călin Crăciun. Azt állította, hogy a sportiskolában csalással engedik át a diákokat, az igazgató pedig nyomást gyakorol rá, hogy átengedje azokat a tanulókat is, akik nem érdemlik meg. Az elmúlt tanévben a sportiskolában mintegy hatvan gyerek maradt pótvizsgára, tizenöt diák pedig kénytelen volt évet ismételni és más iskolában folytatni a tanulmányait. A művészeti és a sportszakos iskolákban ugyanis az évismétlőknek kötelező módon át kell menniük más intézménybe. Főleg azért, mert nem felel meg az adott korosztálynak, más a programjuk – magyarázta Csíki Zsolt igazgató.

Itt a románból bukott diákok kétharmada magyar anyanyelvű, ami azért nem mellékes, mert a román nyelvet ugyanúgy tanítják nekik is, mint a többségnek, akiknek viszont anyanyelvük a román. „A differenciált oktatás lenne a megoldás, azaz idegen nyelvként kellene tanítani a románt a magyar diákoknak, hogy hatékony legyen a nyelvtanulás” – véli a sportiskola igazgatója. „A szülők tőlem kérdik, hogy miért is nem ment át a pótvizsgán a gyerekük, ha már egész nyáron magántanárhoz járatták őt, és a magántanár szerint annyit tudott volna, hogy átmenjen. Ezért kérdem meg a román szakos tanártól én is, hogy mi a helyzet” – magyarázta Csíki Zsolt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton

Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton
2025. július 07., hétfő

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében

Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében
2025. július 07., hétfő

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on

A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on
2025. július 07., hétfő

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává

Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává
2025. július 04., péntek

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen

Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.

Elmaradnak a szászrégeni városnapok
Elmaradnak a szászrégeni városnapok
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

2025. július 04., péntek

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán

Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán
2025. július 04., péntek

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért

Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe

Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe

2025. július 03., csütörtök

Marosvásárhelyen egyelőre kivárnak az ANL-lakások eladásával

Segesváron eladják az Országos Lakásügynökség (ANL) által fiataloknak épített lakásokat, Marosvásárhelyen azonban egyelőre tartózkodó állásponton van a városvezetés. A bérlők évek óta szeretnének tulajdonosok lenni, mindhiába.

Marosvásárhelyen egyelőre kivárnak az ANL-lakások eladásával