
Még csak ötlet a névadás, de a magyar tagozat vezetője szerint, ha valamit elhatároznak, azt véghez is viszik
Fotó: Haáz Vince
A volt Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) hét éve folyik a vita a magyar kar létrehozásáról, miközben az egyetem szenátusának keddi ülésén arról döntöttek, hogy angol nyelvű kart hoznak létre. Az ülésen felmerült az az ötlet is, hogy az intézmény felvegye George Emil Palade román származású, Amerikában élt Nobel-díjas tudós nevét.
2019. január 18., 14:252019. január 18., 14:25
Írásos dokumentumot még nem láttak, és a szenátusi határozatot sem kapták meg, csupán román kollégáiktól hallották, hogy George Emil Palade nevét venné fel a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetem – válaszolta érdeklődésünkre Szabó Béla, a magyar tagozat vezetője. Mivel a magyar tagozat képviselői tiltakozásképpen október óta nem vesznek részt az egyetem vezető testületeiben, ugyancsak kollégáiktól értesültek arról is, hogy a szenátus arról döntött, hogy az angol kar létrehozását kéri a minisztériumtól.
amelyet a tíz éve indult angol nyelvű képzésnek megítéltek. Emlékeztetett rá, hogy Romániában egy kormánynak kellett megbuknia amiatt, hogy kormányhatározattal létesített magyar kart az egyetemen. Kifejtette, hogy amikor a magyar kart létrehozták, a táblabíróság semmissé nyilvánította az erre vonatkozó határozatot. Valószínűleg az angol karra vonatkozót nem fogják megtámadni, mert az „az európaiságról, a sokszínűségről szól majd” – fogalmazott a professzor, figyelmeztetve, hogy a 74 éve magyar nyelvű orvosképzés céljából létesített egykori magyar egyetemen ma nem lehet magyar tagozatot létesíteni, csak angolt, és ezt a többség így tartja normálisnak, elfogadhatónak, holott egyáltalán nem az. „Nem tudom még, mit teszünk, milyen formában tiltakozunk, vagy hogyan adunk hangot nemtetszésünknek. Egyelőre futunk egy kört, hiszen nem láttunk erre vonatkozó írásos dokumentumot, a szenátusi határozatot sem kaptuk még kézhez” – nyilatkozta Szabó Béla. Hozzátette:
„A történések egy irányt mutatnak, bárhogy is tiltakozunk. Ha ők valamit elhatároztak, akkor azt véghez is fogják vinni.”
Megkeresésünkre Leonard Azamfirei, a MOGYE rektora elmondta, a szenátus keddi ülésén merült fel az ötlet, hogy nevet adjanak az egyetemnek, ahogyan az ország több nagyvárosában működő rangos egyetemek is egy-egy kiemelkedő személyiség nevét viselik. A rektor lapunknak elmondta azt is, hogy
Ehhez több egyeztetésre, megbeszélésre lesz szükség. Az angol karról az egyetem vezetője elmondta, hogy ez egy adminisztratív döntés, semmiképp sem a román-magyar kérdésről szól, egyszerűen azért van szükség rá, mert jövőtől Hamburgban kihelyezett tagozatot indít az egyetem.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Holtan találtak rá péntek délután a Bákó megyei Doftána (Dofteana) településről csütörtökön eltűnt 4 éves kisfiúra – közölte a megyei rendőrség.
Egy sérült medvét altattak el péntek reggel a brassói Salamon-kő környékén – közölte a város polgármesteri hivatala.
Három minisztere lesz az RMDSZ-nek Siegfried Mureșan kormányában, amennyiben a parlament bizalmat szavaz az új kabinetnek. A szövetség a kormányfőhelyettesi tisztséget is megtarthatná.
Étolajgyárat épít Erdélyben egy mezőgazdasági szövetkezet megbízásából a KÉSZ Group – írja a profit.ro gazdasági portál nyomán az MTI.
Az idei első negyedévben 9444 lej volt egy romániai háztartás havi átlagjövedelme, 0,9 százalékkal kevesebb, mint az előző három hónapban; az egy főre jutó havi bevétel két százalékkal 3908 lejre nőtt – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Több különböző méretű, számos feliratot tartalmazó dróndarabot azonosítottak a szakértők Suceava megyében, miután csütörtökön lezuhant egy drón. A hatóságok tájékoztatása szerint az összes darabot begyűjtik és szakértői vizsgálatnak vetik alá.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 1 óra 33 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
1 hozzászólás