
Marosvásárhelyi cég ellen nyomoztak Udvarhelyen is, állítja a kórházigazgató
Fotó: Veres Nándor
Egy olyan marosvásárhelyi cég után kutattak a rendőrök, amellyel az udvarhelyi kórháznak is volt szerződése – mondta el lapunknak a Hargita és Maros megyében zajlott házkutatásokkal kapcsolatban Lukács Antal, az udvarhelyi kórház menedzsere.
2018. július 09., 18:152018. július 09., 18:15
2018. július 09., 18:162018. július 09., 18:16
„A vizsgálat során én is bent tartózkodtam a kórházban, az adatbázisunkat ellenőrizték, előbb arról volt szó, hogy lefoglalják a szerverünket, aztán – mivel az adatbázist napi szinten kell használni a kórházban – erről végül letettek” – magyarázta az intézményvezető, további részleteket azonban nem közölt az esetről. Csupán
az ügy pedig semmilyen módon nem befolyásolja az egészségügyi intézmény napi működését.
Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint nem véletlen, hogy a kormányválság „éppen most robban ki, amikor a katonák, rendőrök, titkosszolgálatok előjogai kerülnének terítékre”. A Bolojan-kormányról május 5-én szavaznak a parlamentben.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnöke, Ciprian Ciucu szerint Romániában nincs törésvonal az európai elkötelezettségű erők táborában, hanem egy privilégiumait őrző „korrupt rendszer” és egy reformpárti irányzat áll szemben egymással.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) szerdán bejelentette, hogy valamennyi államtitkári, államtitkárhelyettesi, prefektusi és alprefektusi tisztséget betöltő politikusa benyújtotta lemondását – írja az Agerpres.
Oroszország újabb dróntámadást hajtott végre ukrajnai polgári és infrastrukturális célpontok ellen Izmail térségében, a Tulcea megyei folyami határ közelében, szerdára virradóra.
A hét végén várhatóan közvitára bocsátja a kormány az egységes közalkalmazotti bértörvény új tervezetét, ha sikerül politikai megállapodásra jutni – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.
Az elmúlt időszak egyre növekvő politikai feszültségei alapján számítani lehetett a bizalmatlansági indítványra – jelentette ki kedd este a horvátországi Dubrovnikban Nicușor Dan államfő.
A rémhírek dacára egyelőre nem kell attól tartani, hogy a légitársaságok teljesen kifogynak az üzemanyagból. A kerozin árának emelkedése miatt azonban a tavalyhoz képest drágább lesz a repülés.
Lakóház gyúlt ki kedd este a csíktaplocai Hársfa utcában.
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
Kilép az RMDSZ bukaresti képviselőházi frakciójából Zakariás Zoltán, az EMSZ elnöke, és a továbbiakban független képviselőként folytatja tevékenységét. A Szövetség részéről becsületbeli lemondásra szólították fel.
szóljon hozzá!