
A teljes kiőrlésű lisztből készült keksz száraz és ízetlen
Fotó: Haáz Vince
Penészes kifliket, rothadt almákat, ehetetlen kekszet kaptak a pénteken záruló iskolai évben a diákok. Maros és Hargita megyében is számos gondot, elégedetlenséget jeleztek idén a tej-kifli program lebonyolításával kapcsolatban. A rossz hír az, hogy a legtöbb helyen még a következő tanévben is ugyanazok a cégek, szolgáltatók fogják biztosítani a termékeket, amelyek most szállítanak, így semmi garancia nincs arra, hogy a problémák megoldódnak.
2019. június 14., 11:292019. június 14., 11:29
2019. június 14., 11:302019. június 14., 11:30
A tej-kifli program azzal a nemes céllal indult, hogy azoknak az óvodás és iskolás korú gyermekeknek is jusson tízórai, akik nehéz körülmények között élnek. Segítséget jelenthetett volna ez minden szülőnek, hiszen ha ízletes a kifli vagy a keksz és a tej, illetve joghurt, akkor helyettesíthette volna az otthonról hozott tízórait. Az elmúlt években azonban kiderült:
Mint a Székelyhon kérdésére Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke elmondta, a programra vonatkozó, 2018 júniusában megjelent törvény alapján a gyerekeknek hetente ötször kell péktermékeket, kétszer gyümölcsöt, kétszer tejet és egyszer tejterméket biztosítani. Az Európai Unió által finanszírozott program kedvezményezettjei az óvodások és az 1–8. osztályos tanulók.
Hargita Megye Tanácsa a péktermékeket és a tejet egy 2016-os, közbeszerzési eljárás nyomán megkötött szerződés alapján biztosíttatja 2020-ig. Ennek értelmében
A megyei tanácselnök kiemelte: a 2018–2019-es tanévben rengeteg panaszt kaptak a péktermékek minőségére, szavatosságára és szállítására vonatkozóan. Ezek többnyire a Kolozs megyei, tordai székhelyű Logistic Media Pop Art Kft. termékei voltak.
„A hivatalos vizsgáló szervek (a fogyasztóvédelmi hatóság és az élelmiszer-biztonsági igazgatóság) is alátámasztották az iskolák és a szülők által bejelentett minőségi és szavatossági problémákat. Ezek orvoslása érdekében azokon a területeken, ahonnan a panaszok érkeztek, többszöri figyelmeztetés után felbontottuk a szerződést az illető céggel. A szerződésbontásokat próbáltuk úgy ütemezni, hogy ne a gyerekek lássák ennek a kárát. A licitet újra meghirdettük a hivatalos közbeszerzési oldalon, ami által helyi cégekkel kötöttünk szerződést, így megoldódtak a fent említett panaszok” – összegzett Borboly.
Maros megyében egy idén kötött szerződés értelmében egyebek mellett teljes kiőrlésű lisztből készült kiflit és kekszet kaptak a gyermekek. A termékek kiosztását követő első napokban a szülők, diákok, tanárok jelezték, hogy
A Maros megyei önkormányzathoz is számos panasz érkezett, amelyeket továbbítottak az élelmiszer-biztonsági igazgatósághoz és a fogyasztóvédőkhöz, illetve a népegészségügyi igazgatósághoz. Lukács Katalin, a megyei tanács sajtószóvivője érdeklődésünkre elmondta,
ott ideiglenesen helyettesítették azt más cég termékével, majd a kivizsgálás után, amikor már újra megfelelő minőségűek voltak a kiflik, ismét azokból kaptak a gyermekek.
Mivel a kekszet és kiflit gyártó cég Kolozs megyei, a Maros megyei élelmiszer-biztonsági szakemberek nem tudják megvizsgálni a gyártási körülményeket, csak a címkén feltüntetett adatok alapján ellenőrzik a termékeket. Elismerték, elképzelhető, hogy a feltüntetett alapanyagokból készült termék nem felel meg a gyermekek ízlésének, elvárásának, de valószínűsítik, hogy a cég csak így fér bele a 0,57 banis egységárba – ennyit fizetnek ugyanis egy kifliért vagy egy csomag kekszért.

Az iskolások és óvodások számára elkezdődik pénteken a tizenkét héten át tartó nyári vakáció. A 2019–2020-as tanév szeptember 9-én kezdődik, és harmincöt hetes lesz – írja az Agerpres hírügynökség.
Az alma minőségére vonatkozóan is kaptak reklamációkat, és helyszíni ellenőrzéseken vizsgálták meg a szállítmányokat. Ennek nyomán nem osztották ki a diákoknak azokat az almákat, amelyek nem voltak épek, tiszták.
Maros megyében Nyárádszereda az egyedüli település, ahol az óvodások és iskolások helyi pékség termékeit kapták minden hétköznapon. Itt az idei tanévben sokszor még langyos kiflit fogyaszthattak tízóraira a diákok.
Az utóbbi hetekben több kiskorú is baleset áldozata lett, amelyek elkerülhetőek lettek volna. A rendőrség a kellő óvatosság és körültekintés fontosságát hangsúlyozza a szülők számára.
Udvarokat, pincéket árasztott el a nagy mennyiségű esővíz a csütörtök délutáni felhőszakadás következtében Udvarhelyszéken.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 97,6 százaléka vett részt csütörtökön a szaknak megfelelő választható tantárgyból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
A minap történt, közfelháborodást keltő kutyabántalmazás ügyében újabb információkat kaptunk az azt nyilvánosságra hozó, Forró Bélától: nem a kutya gazdája a hibás, vagy nem úgy, ahogy első pillantásra gondolni lehetne.
Az Európai Unióban (EU) 5,1 százalékkal, az euróövezetben 4,7 százalékkal emelkedtek a lakásárak 2026 első negyedévében az egy évvel korábbihoz képest.
Tánczos Barna ügyvivő mezőgazdasági miniszter szerint elfogadhatatlanul magas a gázolaj ára Romániában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás lép érvénybe csütörtökön délelőtt tíz órától Románia egész területén.
Hálózati munkálatok miatt csütörtökön több Maros megyei több településen is korlátozzák az ivóvíz-szolgáltatást – közli az Aquaserv vízszolgáltató vállalat.
Egy 15 és egy 16 éves fiú vesztette életét szerda este Medgyesen, miután elütötte őket egy tolatómozdony.
Nem csak a környékbeli falvakból ingázóknak, hanem a Székelykeresztúron élő, a könnyűiparból leépítésre kerülő munkavállalók számára is nehéz lesz elhelyezkedni a helyi munkaerőpiacon, a jelenlegi kínálat alapján.
1 hozzászólás