Legendás magyar előadók mozgatták meg a tusványosi közönséget pénteken

Tusványos napja, ami a rocklegendákról szólt – így is emlegethetjük a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor pénteki estéjét.

László Ildikó

2024. július 27., 00:452024. július 27., 00:45

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

Tusványos napja, ami a rocklegendákról szólt – így is emlegethetjük a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor pénteki estéjét.

László Ildikó

2024. július 27., 00:452024. július 27., 00:45

Az esőkabátot bőrdzseki, a gumicsizmát acélbetétes bakancs váltotta péntek este Tusványoson.

Már napközben sem volt szükség vízálló öltözékre, az esőfelhők elvonultak, és a nap is kisütött.

A nap folyamán változatlanul színes program várta a táborba látogatókat: panelbeszélgetések, viták és tematikus előadások, de különböző foglalkozások közül is javában lehetett válogatni. A bejárattól nem messze állomásozó Rádió GaGa Duma Dubájától például egész nap nyereményekkel távozhattak az érdeklődők, akik különböző feladatokat hajtottak végre.

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Emellett a rádió műsorvezetőivel is lehetett találkozni, akik élőben közvetítettek a rendezvény minden napján a mozgóstúdióból. Délután pedig közönségtalálkozón faggatták az est fellépői közül Nagy Ferót és a Beatrice tagjait.

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

A nagyszínpad előtti tér is felszáradt, a közönség zavartalanul élvezhette Nagy Feró és a Beatrice koncertjét nyolc órától.

A nézőtéren folyamatosan gyűlt a közönség, és a zárásként előadott Azok a boldog szép napok című számot egy emberként énekelte a nagyérdemű.
•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

A zenekar kellőképpen megteremtette a hangulatot a folytatáshoz, és tíz órától a magyar rocklegendák legismertebb számai visszhangoztak a táborban. Elsőként Rudán Joe csapott a húrok közé, majd színpadra lépett Kalapács József. Hozzájuk csatlakozott Varga Miklós, és az Európa című nagy slágerével szinte „felrobbantotta” a tömeget.

A három legendás magyar előadó közös fellépése felejthetetlen élmény maradt a műfaj kedvelőinek.
•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Szombaton Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének tusványosi beszéde 10 óra 30 perctől kezdődik, aki a megszokott forgatókönyv szerint Tőkés Lászlóval, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökével és Németh Zsolttal, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnökével ül egy asztalhoz.

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Az állam a kismamákon spórolna: egészségbiztosítást fizettetnének a gyermeknevelési szabadságon lévő szülőkkel

Ilie Bolojan miniszterelnök megszorító csomagja értelmében ezentúl a gyermeknevelési szabadságon lévő szülőknek is éves 2430 lejes hozzájárulás ellenében kellene fenntartaniuk biztosítotti státuszukat. Az RMDSZ felháborítónak tartja az intézkedést.

Az állam a kismamákon spórolna: egészségbiztosítást fizettetnének a gyermeknevelési szabadságon lévő szülőkkel
2025. július 07., hétfő

Bolojan: a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, az ösztöndíjak nem szűnnek meg

Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem, csupán átszervezik a

Bolojan: a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, az ösztöndíjak nem szűnnek meg
2025. július 07., hétfő

Mintha nekimenne: autójával heccelte az útszéli medvét – videó

A Transzfogarason történt halálos medvetámadást követően számtalan reakció érkezett a közösségi oldalakat használók részéről.

Mintha nekimenne: autójával heccelte az útszéli medvét – videó
2025. július 07., hétfő

Különnyugdíj, kisebb államapparátus – részleteket osztott meg a miniszterelnök a második deficitcsökkentő csomagról

Ilie Bolojan miniszterlenök a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén kijelentette, hogy július végéig a második deficitcsökkentő csomaggal is a parlament elé járul, és ezek az intézkedések már a méltányosságra helyezik hangsúlyt.

Különnyugdíj, kisebb államapparátus – részleteket osztott meg a miniszterelnök a második deficitcsökkentő csomagról
2025. július 07., hétfő

Ez a kezdet – így értékelte Bolojan az első deficitcsökkentő csomagot

Vészhelyzetben hozott felelősségteljes döntésnek nevezte hétfőn délután a parlamentben Ilie Bolojan az első deficitcsökkentő csomagról szóló törvénytervezet beterjesztését.

Ez a kezdet – így értékelte Bolojan az első deficitcsökkentő csomagot
2025. július 07., hétfő

Csonka épület az óriáslepel mögött – eltűnőben a Bodok szálló

Napról napra kevesebb marad a sepsiszentgyörgyi városközpont egyik meghatározó épületéből. A valamikori Bodok szálló bontásával járó zaj és por az épület közelében levő vendéglátóegységek számára is megnehezíti a nyári szezont.

Csonka épület az óriáslepel mögött – eltűnőben a Bodok szálló
2025. július 07., hétfő

Általános sztrájk körvonalazódik az egészségügyben

A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.

Általános sztrájk körvonalazódik az egészségügyben
2025. július 07., hétfő

Károkat okozott a szélvihar Csíkszéken

Egy fa dőlt ki Csíkszeredában, valamint több mint 2500 felhasználó maradt áram nélkül Csíkszéken a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt hétfőn délután – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Károkat okozott a szélvihar Csíkszéken
Károkat okozott a szélvihar Csíkszéken
2025. július 07., hétfő

Károkat okozott a szélvihar Csíkszéken

2025. július 07., hétfő

Fát döntött ki a viharos szél a csíkszeredai Márton Áron utcában

Kidőlt fáról küldött fotót csíkszeredai olvasónk hétfő délután, amelyet már a helyszínre kiszállt tűzoltók daraboltak fel.

Fát döntött ki a viharos szél a csíkszeredai Márton Áron utcában
2025. július 07., hétfő

Miután megértettük, hasznosítanunk kell a mesterséges intelligenciát Székelyföldön is

A mezőgazdaságban nagy hasznát lehet venni a mesterségesintelligencia-alkalmazásoknak, de számos más területen is kiaknázható az új technológia. Az MI lehetőségeiről tartottak konferenciát hétfőn Csíkszeredában.

Miután megértettük, hasznosítanunk kell a mesterséges intelligenciát Székelyföldön is