Rovatok

Szolgáltatások

Médiatár

Bejelentkezés

Bejelentkezés Facebook-fiókkal

Bejelentkezés Google-fiókkal

vagy

E-mail-cím

Jelszó

Elfelejtette a jelszavát?

Regisztráció

Beállítások

Olvasási mód:

Betűméret:

a a

09:18

Hétfőtől ismét vásárolhatók lakossági állampapírok

08:55

Hogy kerül a diófára a szekér és patakpartra a kapu? – Maros-menti húsvéti szokások nyomában

21:39

Corbu Marius duplájával nyert rangadót a Ferencvárosi TC

20:58

Apáca: a hely, ahol húsvét vasárnapján leszámolnak az áruló kakassal

» MÉG TÖBB FRISS HÍR

Ahány város, annyi ár: ennyiért juthatnak hozzá a húsvéti bárányhúshoz Székelyföldön

Megtalálták a két eltűnt kislányt

Jövő héten érkezik a nyugdíj, a kiegészítő támogatás viszont csak jövő hónapban

Látványos fordulat az üzemanyagpiacon: a dízel ára „benézett” tíz lej alá

Három kilométert cipelte az erdész a kislányokat, miután megtalálta őket

Románia kitart Ukrajna támogatása mellett

Brüsszeli bíróság: 600 millió eurót kell fizetnie Romániának az át nem vett vakcinákért

Kelemen Hunor: a szavazati jog nem dísz – használni kell

Kétszintes, részben süllyesztett parkolóházat építenének Csíkszeredában

650 millió dolláros hitelt hagyott jóvá a Világbank a román kormány fejlesztési projektjeinek támogatására

Látogatóban egy bükkhavasi esztenán

Indulásra készen. A nyájat minél messzebb az esztenától, az árnyékos részeken legeltetik

Fotó: Pap Éva

Nyolcszáz juh nyári legeltetésére vállalkozott idén a csíkdánfalvi Márton Zoltán, aki elvitt bükkhavasi esztenájához, így betekinthettünk a festői környezetben zajló munkába.

Szabó Kamilla-Mária

2017. július 15., 09:162017. július 15., 09:16

A pásztorkodás életforma. A hegyekben élni egy másik világ – halljuk gyakorta elhangzani néha büszkeséggel, néha rosszallással telített hangnemben. Ennek okán a minap arra vállalkoztunk, hogy meglátogatunk egy dánfalvi esztenát, hogy ha csak egy rövid időre is, de megtekinthessük, megtapasztalhassuk a havasi pásztorok mindennapjait.

Kedden reggel fél hatkor indultunk Csíkszeredából Dánfalvára. A madarasi Sósrétnél jártunk, amikor a Nap első sugarai előbújtak, a hajnali megvilágításban nézve a megművelt parcellákat már úgy éreztük, megérte felkelni ezért a látványért is. Hat órakor találkoztunk „házigazdánkkal”, Márton Zoltánnal, aki idén 800 állat (fele fejő, fele meddő) nyári legeltetéséért felel, ebből négyszáz állat a sajátja, négyszázat pedig a helyiek bíztak rá. A terepjáróra felpakolt élelmiszerekkel indultunk el utunkra: Csíkszentdomokos után tértünk le egy erdei útra, végighaladtunk a néhol igen-igen meredek Boty-útján, közben egy keveset elidőztünk Gál-kútjánál is, annak hideg vizétől kiment az álom a szemünkből. Miközben tulajdonképpen megkerültük az Öcsém-tetőt, az Egyeskőt és a Nagy-Hagymást, vendéglátónk elmondta,

a havasi legelőkön nem a medve, hanem a farkasok jelentik a nagyobb problémát:

ködös időben, amikor az ember alig lát előre egy métert, a pásztorok orra elől is képesek elragadni a juhokat. Az 1300 méter magasságban lévő esztenához vezető út alatt egy-egy helyszínhez kapcsolódó baleset részleteit is megismertük.

Fotó: Pap Éva

Ki korán kel, tejet nyer

Hét óra után érkeztünk ki az esztenához: a Márton Zoltán által elvállalt állatok legeltetésére a dánfalvi közbirtokosság egy 130 hektáros bükkhavasi területét használhatják. Az esztenai állatok gondozását és az egyéb teendőket egy megbízott főpásztor, illetve három segítője végzi el. Mint megtudtuk, mindegyikőjük román vidékről származik, mivel egyre nehezebb Felcsíkon is helyi pásztorokkal dolgoztatni. A helyszínen gyorsan kiderült az is, hogy már végeztek a reggeli fejéssel, arról sajnos lemaradtunk. Az egyik pásztorlegény kérésünkre beszámolt a napi programjukról:

öt órakor kelnek, és a fejéssel kezdik a teendőket, hárman másfél óra alatt végzik el a 400 állat fejését,

utána leszűrik, illetve oltják a tejet, elmossák az edényeket. Ez után reggeliznek, összepakolnak és kicsapják a juhokat – külön-külön a fejős és a meddő állatokat. Az esztenától minél messzebbre, az árnyékos helyeken legeltetnek egészen este hatig, akkor térnek vissza, és kezdődnek az esti teendők.

Fotó: Pap Éva

Beszélgetésünk alatt orda is került az asztalra, s mivel még a pásztorok sem reggeliztek, minket is megvendégeltek egy-egy férfias adag lucskos káposztával. Az étkezés után vendéglátónk megmutatta a sajtok tárolására használt épületrészt. Figyelni kellett, hogy a jó hűvös, szellős tárolóba be ne szökjenek a legyek, ahol akkor éppen három karika 5–7 kilogrammos sajt száradt. Márton Zoltán két-háromnaponta kiautózik az esztenához, olyankor élelmiszert visz a pásztoroknak, és rendszerint hazaszállítja az előző napokban készült sajtokat. Otthon három hetet érleli még mielőtt felhasználnák, vagy a gazdáknak adnák.

Füttyszó és kurjongatás

A pásztorok nyolc óra körül már a juhok „csapására” készültek, ami nem hajtást jelent – ez utóbbi ugyanis az állatok hátulról való terelése – tisztázták, miután rosszul használtuk a kifejezést. És valóban, a kinyitott karámkapun át az állatok a pásztorok füttyének, kurjongatásának megfelelően vonultak végig a legelőn. Eközben a főpásztor rendet rakott a kis lakásban, és hozzáfogott a sajtkészítéshez.

Indulásra készen. A nyájat minél messzebb az esztenától, az árnyékos részeken legeltetik

Fotó: Pap Éva

Először keresztet rajzolt az oltott tejbe,

majd egy arra alkalmas eszközzel teljesen összekeverte a korábban összeállt masszát. Két percet hagyta, majd kézzel lassan összegyűjtötte az alvadékot, alányúlt egy gézzel, és kiemelte. A savót leszűrte, hogy ne vesszenek kárba az abban maradt sajtdarabok se. Ezt követően elkezdte kézzel kinyomkodni a gézben lévő masszából a folyadékot, pár perc múlva szétnyitotta a gézt, szétmorzsolta az összeállt sajtot, majd újból nyomkodni kezdte. Megformálta a sajtot, majd egy présbe helyezte rongyostól, ahol négy órát hagyják, utána lehet fogyasztani. A hátramaradt zsíros savóból pedig ordát főzött a szakember, így zsendicével (forralt savó a benne úszó túrócsomókkal) is megkínált.

A naponta fejt 80 liter körüli tejből 11–12 kilogramm sajt készül.

Miközben a zsendice ízével barátkoztunk, Márton Zoltánt arról kérdeztük, hogyan is fogott hozzá a juhtartáshoz. Az erdész végzettségű, az elmúlt években elsősorban színpadépítéssel és hangosítással foglalkozó férfi elmondta, a természet és az állatok szeretete miatt fogott hozzá a juhtartáshoz öt éve – vágyott arra, hogy valami természetközelivel foglalkozzon. Első évben hetven juhot vásárolt, majd egyre bővítette az állományát. Az első két évben még más pásztorra bízta állatait, de most már harmadik éve, hogy maga vállalja a juhok nyári legeltetését – idén mintegy ötven gazda bízta rá állatait.

Fotó: Pap Éva

A természet kárpótolja a nehézségekért

Kérdésünkre, hogy ebben a munkában mi a legszebb, illetve a legnehezebb, kifejtette, a legnehezebb egyértelműen megbízható szakembert találni, hiszen a szakmának negatív a megítélése. S amíg ez így marad, nem is lehet feljebb emelni azt, habár

alkalmazottainak 1200–1500 lejes fizetés mellett teljes ellátást (ételt, italt, cigarettát) is biztosít.

A legszebbnek pedig a havasi legelőn való időtöltést tartja, amikor nincsen semmi baj. Megjegyezte ugyanakkor, sok tényezőn múlik az, hogy van-e gond: a szomszédokkal való viszony, hogy jó helyen legeltetnek-e, meglopják-e, de nyár közepén már a vízhiány is visszatérő nehézség.

Fotó: Pap Éva

Hegyek, míg a szem ellát

A kis lak előtt üldögélve érdemes volt körülnézni, hiszen amíg a szem ellát, hegyek csúcsai magasodtak előttünk, miközben a jó melegben kellemes szellő fújdogált – a hegyek kedvelőinek a lélegzete is eláll a látványtól. Magasan járt az égen a Nap, amikor búcsút vettünk a főpásztortól, és újra terepjáróba ültünk. A Gyimesközéplokhoz tartozó Farkaspalló felé vitt tovább vendéglátónk, és közben megálltunk még pár esztenánál beköszönni, ahol szintén a román pásztorok voltak többségben. Háromkúton a Meleg-forrást néztük meg, és egy vízesés felkeresése után Békást érintve értünk vissza a Gyilkos-tóhoz, onnan pedig Gyergyószentmiklóson keresztül autóztunk vissza Csíkszeredába, feltöltődve a gyönyörű látványtól, hasunkban a pihenők alatt talált erdei eperrel.