Hirdetés
Hirdetés

Kovács Gergely: meg kell változtatnunk a mentalitásunkat

Fotó: Székelyhon Tv

Karácsonyra készülünk. Szívesen gondolok vissza gyerekkoromra, amikor jött a vakáció, egy-egy kiemelt, örömteli esemény, és akkor számoltam a napokat, mennyit kell még aludni, hogy végre eljöjjön, bekövetkezzen az a várva várt nap.

Székelyhon

2020. november 16., 17:222020. november 16., 17:22

Karácsonyra a hívő ember így készül. Túl kell tekintenünk a karácsonyfa fölállítása, a takarítás, a rákészülés, az ajándékvásárlás szokásán, lelkileg is készülnünk kell. Hogyan tudunk rákészülni, ez az idén különösen nehéz.

Nem tudjuk, hogy a koronavírus-járvány merre alakul, merre fejlődik, mit tesz lehetővé és mit fog megtiltani. Viszont az ünneplést, az erre való rákészülést nem veheti el tőlünk.

Teljesen tőlünk függ az, hogyan készülök elő, hogyan hangolódom rá, mindig van erre lehetőségem.

korábban írtuk

Kató Béla: ne értékeljük le a veszélyt, de ne uralkodjon el a lelkünkön a pánik!
Kató Béla: ne értékeljük le a veszélyt, de ne uralkodjon el a lelkünkön a pánik!

Az erdélyi történelmi magyar egyházak vezetőit kérdeztük a végeláthatlannak tűnő rendkívüli helyzetről. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke szól a hívekhez.

Gondoljunk arra, hogy amikor az Úr Jézus megszületett ezelőtt kétezer évvel, akkor is milyen kevesen fedezték fel, élték az életüket, egy egész nép nem vette észre, hogy megszületett az a megváltó, akiről a próféták beszéltek, akinek születését angyalok, egy különleges csillag is hírül adta. És mégsem vették észre. Velünk is

nagyon könnyen megtörténhet az, hogy a lényeg fölött siklik el a figyelmünk.

Talán arra hajlunk, hogy azt higgyük, előbb-utóbb lejár ez a járvány, túl leszünk rajta és végre visszatér az, ami előtte volt. Meg kell változtatnunk a mentalitásunkat. Egész biztos, hogy már nem lesz olyan, mint ami előtte volt.

korábban írtuk

Bálint Benczédi Ferenc: vigyázzunk testi, lelki egészségünkre
Bálint Benczédi Ferenc: vigyázzunk testi, lelki egészségünkre

Az erdélyi történelmi magyar egyházak vezetőit kérdeztük a végeláthatlannak tűnő rendkívüli helyzetről. Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke szól a hívekhez.

Nekünk minden körülmény között meg kell találnunk a jászlat, az Úr Jézus jászlát. És ez minden korban nagy kihívás volt. Én mindenkit arra biztatok, hogy sikerüljön lelkileg rákészülni, ráhangolódni, és mindannyian tegyük meg azt, amit megtehetünk.

Tartsuk be az előírásokat, vigyázzunk saját egészségünkre, egymás egészségére, de ne engedjük, hogy az öröm meghalljon, hogy a felkészülés, a rákészülés öröme elhalványuljon bennünk.

Vigyázzunk egymásra, vigyázzunk saját magunkra és igyekezzünk szívünknek a jászlát úgy előkészíteni, hogy abban megszülethessen a megváltó, megszülethessen a szeretet!

korábban írtuk

Adorjáni Dezső Zoltán: Isten velünk van ezekben a nehéz időkben is
Adorjáni Dezső Zoltán: Isten velünk van ezekben a nehéz időkben is

Az erdélyi történelmi magyar egyházak vezetőit kérdeztük a végeláthatlannak tűnő rendkívüli helyzetről. Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke szól a hívekhez.

Hirdetés

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés