Fotó: Pinti Attila
Épp egy megbeszélésről jött, majd egy másik programra igyekezett, de a kettő között nagy szeretettel fogadott egy találkozóra a gyulafehérvári érseki palotában Kovács Gergely érsek. Beszélgetésünk során mesélt a mindennapi teendőiről, arról, hogy mi erősíti meg őt napról napra, valamint hogy mennyire fontos az Istenbe vetett hit ezekben a vészterhes időkben. A főpásztor abbéli aggodalmának is hangot adott, hogy sokan nem élnek az oltás lehetőségével, noha ez lenne az egyedüli megoldás jelenleg.
2021. november 14., 21:362021. november 14., 21:36
2021. november 14., 22:112021. november 14., 22:11
Közel két éve nevezte ki Ferenc pápa Kovács Gergelyt a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye élére. A korábban a Kultúra Pápai Tanácsának irodavezetőjeként tevékenykedő egyházi elöljáró elmondta, amennyire a kinevezésekor ismerte az egyházmegyét, elégséges alap volt ahhoz, hogy már legyenek irányvonalak, hogy merre kell haladni rövid-, közép-, és hosszútávon. „Most is ez a legfontosabb, hogy legyen egy irányvonal, hogy merre szeretnénk menni, közösen a papokkal, hívekkel együtt.
A szekeret nem lehet tíz felé húzni, azt egy irányba kell húzni, tolni, támasztani. Szerintem jó irányba haladunk. Menet közben mindig kell egy picit újrakalibrálni, egy kicsit újratervezni, mint a GPS. A körülöttem lévő csapat jó, mert egyedül nem lehet, csapatban kell dolgozni. Nagyon jól összeszoktunk már, együtt gondolkodunk, és úgy látom, hogy az egész egyházmegyében jó a hozzáállás. Emberek vagyunk, sokfélék, ki így látja, ki úgy, de úgy érzem, hogy pozitív a hozzáállás mind a paptestvérek részéről, mind a hívek részéről” – fejtette ki az egyházfő.
Mindannyian tegyük meg a mi feladatunkat ott, ahol vagyunk – mutatott rá a Gyulafehérvári Főegyházmegye főpásztora
Fotó: Pinti Attila
Az érseki palotában minden nap más és más, de mindig reggeltől estig, megállás nélkül program van. Kovács Gergely mosolyogva tette hozzá, hogy
De gyakorlatilag annyi a teendő, hogy nem győznek mindent elvégezni. Szabadkozik, hogy egyenesen két órás Zoom-beszélgetésről érkezik kissé fáradtan, és egy óra múlva egy következő programja van, ahol gazdasági kérdésekben kell tárgyalni. „Ez napirenden így van, sokrétű a program. Közben többször szól a telefonom, akiket csak este tudok visszahívni. Egyszerűen nincs idő megállni. Még akkor sem, ha igyekszem a feladatok egy részét leosztani a munkatársaknak. Állandó pörgésben vagyunk, és valóban túlterhelt a program.
– avatott be a mindennapok kihívásaiba.
És hogy mi erősíti meg, mi viszi tovább a mindennapokban? Mindenképp az Istenhit és a Jóistennel való párbeszéd a fő erőforrás – válaszolja határozottan. Felelevenítette, hogy amikor őt pappá szentelték, azt a képet választotta, amikor a bárkából Jézus hívó szavára Péter apostol kilép, és arra az „őrültségre” vállalkozik, hogy a vízen járva elinduljon Feléje. „Igazából mi, papok is ezt tesszük, akkora feladatra vállalkozunk, ami emberileg lehetetlen. Senkinek nincs meg az az adottsága, talentuma, képessége, hogy ezt önerőből meg tudja valósítani, csak a Jóisten segítségével.
Természetesen a mindennapi életben megerősít az, ha azt látom, hogy jobbnál jobb ötletek, meglátások, javaslatok vannak, sőt, még építő kritikák is, és ezeket nem csak elmondják, hanem azt is hozzáteszik, hogy «érsek úr, itt vagyunk, hogy tegyünk». Megerősít, amikor látom, hogy odaállunk és közösen próbálunk tenni.”
Fotó: Pinti Attila
A beszélgetés során arra is kitértünk, hogy mennyire van negatív hatással az egyház életére a járványhelyzet. Az érsek kiemelte, épp a lényeget érinti:
Úgy látja, az egyház életére igenis nagyon ártalmas. A hívek is nagyon eltérő módon viszonyulnak ehhez a helyzethez. Mert amíg egyes területeken nagyon példamutatóak és betartják az előírásokat – maszk viselése, távolságtartás, fertőtlenítés – máshol szinte semmibe veszik ezeket, mintha nem is létezne a vírus, és még csak azért sem tesznek maszkot.
A másik, amit látok, az a bizalmatlanság. Nem tudjuk már, hogy miben bízzunk, kinek higgyünk, és ilyenkor sajnos az internet nagyon negatív tényező, ahol mindenféle zöldséget összeolvasunk és hiszünk neki, mert tetszik. Ha valaki azt írja, hogy a kertünkben ott van a ráknak a megoldása, csak az orvosok elhallgatják, akkor sokan mindjárt megosztják, és hiszik, hogy így van. Én nagyon aggódom.
Én már a harmadik oltást is megkaptam, azért, mert meg vagyok győződve, hogy a jelen helyzetben ez a megoldás. Más, jobb megoldás jelenleg nincs. Aztán, hogy ezen túl mi van pro és kontra, politikai, gazdasági érdekek, az egy másik kérdés…
Kovács Gergely hangsúlyozta, az egyedüli biztos alap a Jóisten. Ő nem ígérget, nem csap be. Ő kitart és akkor is szeret, amikor nem érdemeljük meg: ez a hívő embernek a biztos fogódzkodója. „Ezt még a vírusjárvány közepette, a kórházban is megtapasztaltam, amit nagyon értékeltem. Gyulafehérváron voltam a kórházban, és orvosok, ápolónők, mindenki ezt mondta, hogy »mi, amit tudunk, orvosilag megteszünk. De ehhez szükséges az ön hite. Mert, ha ön nem hisz, ha nem akar meggyógyulni, ha nincs reménye, nincs életcélja, akkor hogy gyógyul meg?« És ez egy olyan fontos tényező, ami épp ezt erősíti meg, hogy a Jóisten az egyedüli biztos fogódzkodó pont a mindennapjainkban is. Elfogadjuk, vagy nem.”
Fotó: Pinti Attila
A Gyulafehérvári Főegyházmegye főpásztora arra biztatja a híveket, hogy bármennyire nehéz, tartsák be az előírásokat, mert azok azért vannak, hogy segítsenek.
Ha én úgy döntök, hogy nem élek egy lehetőséggel, akkor vállaljam fel azt is, hogy annak mi a következménye” – zárta az érsek.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!