Hirdetés
Hirdetés

Köpeci szil: évszázadok viszontagságai után is ragaszkodik az élethez – videó

A Barót és Köpec között álló, több száz éves szil Erdővidék egyik büszkesége. A díjnyertes famatuzsálem két ágát már elveszítette, egyetlen megmaradt ága viszont egészséges, remélhetőleg még hosszú évtizedekig gyönyörködhetnek benne a látogatók.

Farkas Orsolya

2025. november 29., 18:152025. november 29., 18:15

A köpeci szilóriás a Barót-patak hídjától alig száz méterre, a főút mellett áll és őrködik. Bár sokáig csak kevesen tudtak róla, ma már Erdővidék egyik természeti kincseként tartják számon. Nem véletlenül: ez a fa ritkaságnak számít, életkora pedig a szakemberek szerint akár a négyszáz évet is megközelítheti.

Vihar tépázta famatuzsálem

Az országban három fajta őshonos szil létezik, mindegyiknek jellegzetessége, hogy leveleik széle fűrészelt, és aszimmetrikusak. Bálint Csaba erdőmérnök szerint

a Köpec közelében magasodó Vénic-szil – habár a tájékoztató táblán mezei szil szerepel, tévesen – kivételes példány.

Jellemzően árterületeken érzi jól magát, és a környéken kevés ilyen található. „Nagyon öreg, de a korához képest meglepően jó kondícióban lévő példányról van szó. A megmaradt ága egészségesnek tűnik, nem látszanak rajta a száradás jelei. A klímaváltozás minden élőlényt befolyásol, reméljük, hogy a szélsőséges időjárást, szárazságot bírni fogja” – fogalmazott.

A szilóriásnak eredetileg három ága volt, de 2018-ban és 2025-ben veszteség érte a fát •  Fotó: Demeter Zoltán személyes archívuma Galéria

A szilóriásnak eredetileg három ága volt, de 2018-ban és 2025-ben veszteség érte a fát

Fotó: Demeter Zoltán személyes archívuma

A fának eredetileg három ága volt. A legkisebb, középső ág 2018-ban törött le egy viharban. Akkor vált nyilvánvalóvá, hogy a két vékonyabb, és a vastag ág között odú alakult ki. A szakemberek megpróbálták megvédeni a belső üreget a csapadéktól, de a tartós megerősítéshez szükséges eszközöket végül nem sikerült beszerezni.

Az első ág letörése után lemezzel födték be az üreget, hogy védjék az esőtől és hótól •  Fotó: Demeter Zoltán személyes archívuma Galéria

Az első ág letörése után lemezzel födték be az üreget, hogy védjék az esőtől és hótól

Fotó: Demeter Zoltán személyes archívuma

2025 nyarán újabb nagy veszteség érte a fát: egy heves szélviharban letörött az egyik vastag, oldalirányba emelkedő ág is.

korábban írtuk

Legmagasabb ágát veszítette el a több mint háromszáz éves köpeci szil
Legmagasabb ágát veszítette el a több mint háromszáz éves köpeci szil

Nem hagyták sértetlenül a júliusi viharok Erdővidék büszkeségét: a köpeci szil, amelyet 2011-ben az év fájának választottak Romániában, ismét elveszítette egy ágát. A több mint háromszáz éves famatuzsálemnek így már csak egyetlen ága maradt.

Az erdőmérnök szerint korhadás okozta a vesztét, menthetetlen volt. Noha

az utolsó egészségesnek tűnik, azt tervezik, hogy egy úgynevezett fakoppal is megvizsgálják a szilt.

Ez egy olyan műszer, amivel tulajdonképpen „átvilágítják” a fát, sok értékes információt lehet megismerni általa – magyarázta a szakember.

Hirdetés

Mindent megtesznek, hogy óvják a fát, hiszen az elmúlt évszázadokban sok mindent túlélt: tűzvészt, árvizet, harcot, sőt a pusztító szilvészt is. „A szilvész – vagyis az Ophiostoma ulmi – gomba a szilek kiszáradását idézi elő. Ez a betegség Hollandiából ered, egyik fáról a másikra terjed. De a köpeci szil egyedül áll itt, szerencsére nem volt honnan elkapja a betegséget. Országunkban a nyolcvanas évek végén állt elő ez a gombavész” – magyarázta Bálint Csaba.

Kiérdemelte a hírnevet

A fát Demeter Zoltán tette országos és európai szinten is ismertté, aki akkoriban a Baróti Elveszett Világ Természetvédelmi Turista és Barlangász Egyesület titkára volt. 2011-ben elhatározta, hogy benevez egy erdővidéki fát az Év Fája Romániában versenybe, és ehhez a tapasztalt erdész- és vadásztechnikust, Antal Jenőt hívta segítségül.

Antal Jenő javaslatára nevezték be a versenyre a szilt, később rá emlékezve nevezték el a fát •  Fotó: Demeter Zoltán személyes archívuma Galéria

Antal Jenő javaslatára nevezték be a versenyre a szilt, később rá emlékezve nevezték el a fát

Fotó: Demeter Zoltán személyes archívuma

Az ő javaslatára nevezték be a köpeci szilt a versenybe.

Idézet
Jenő bácsi akkor 300 évesre becsülte a fát, 35 méter magas, háromágú, körmérete 7,3 méter, tehát öt felnőtt szükségeltetik ahhoz, hogy a törzsét körbe tudja ölelni

– fejtette ki.

Demeter Zoltán (balról) és Bálint Csaba (jobbról) a köpeci szil elhivatott védelmezői •  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Demeter Zoltán (balról) és Bálint Csaba (jobbról) a köpeci szil elhivatott védelmezői

Fotó: Tuchiluș Alex

A famatuzsálem több mint tizenháromezer szavazattal elhozta az első helyet, ám Antal Jenő nem várhatta meg a verseny végét, korábban elhunyt.

korábban írtuk

A köpeci szil lett az év fája
A köpeci szil lett az év fája

A köpeci szilfa nyert az idei Év Fája Romániában versenyen, a vágási tölgy lett a második, míg a temesvári platán a harmadik. Az első két helyezett között kevés szavazat döntött.

Rá emlékezve a köpeci szilt

2012. április 22-én, a Föld napján Antal Jenő emlékfának nevezték el.

Ugyanebben az évben, februárban az Év Fája Európában versenyre is beneveztek, ott a második díjat sikerült megszerezni. Ebben az időben példás közösségi összefogás született, iskolások százai segítettek, takarítási és faölelő akciókat szerveztek.

A köpeci szil olyan eseményeket is életre hívott, amelyekre ma is sokan emlékeznek •  Fotó: Demeter Zoltán személyes archívuma Galéria

A köpeci szil olyan eseményeket is életre hívott, amelyekre ma is sokan emlékeznek

Fotó: Demeter Zoltán személyes archívuma

A köpeci szil olyan eseményeket is életre hívott, amelyekre ma is sokan emlékeznek. Mivel a fa valamikor egy vízimalom udvarán állt, 2012 telén újdonsággal rukkoltak elő: Péter Alpár természetszobrász két nagy jégtömbből jégmalmot készített, a fa tövénél felállították, búzaszemekkel töltötték meg, a gyerekek pedig őrölhettek vele. Ekkor gyűltek össze a legtöbben, legalább kétszázan a szilóriásnál.

A köpeci szil jövője

A köpeci szilt könnyű megközelíteni, magassága miatt eltéveszthetetlen. Mellette található egy tájékoztató tábla, amelyet még 2011-ben állítottak a versenyen elnyert pénzből. Demeter Zoltán szerint két padot is vásároltak, hogy a látogatók a szil árnyékában megpihenhessenek, csodálhassák a fát, csakhogy azoknak rövid időn belül lábuk kélt, a tolvajokat pedig nem találták meg.

A szil mellett található egy tájékoztató tábla, amelyet még 2011-ben állítottak a versenyen elnyert pénzből •  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

A szil mellett található egy tájékoztató tábla, amelyet még 2011-ben állítottak a versenyen elnyert pénzből

Fotó: Tuchiluș Alex

Korábban az egykori malomtulajdonos leszármazottai, a Gajai család birtokolták a területet, amelyen a szil is áll, és mindvégig védelmezték azt. Környezete ma gondozásra vár, a terület gazdát cserélt ebben az évben.

A terv az, hogy a fa új tulajdonosával megegyezve a továbbiakban is gondját viselik ennek a kincsnek.

Az ágat, amely idén törött le, szeretnék megmenteni.

A terv az, hogy a letört ágból életfát készítenek •  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

A terv az, hogy a letört ágból életfát készítenek

Fotó: Tuchiluș Alex

„Megkeresett egy nagybaconi fafaragó mester, Farkas Istvánnak hívják, és felajánlotta, hogy amennyiben beleegyezik a fa tulajdonosa is, akkor a letört ágából ő készítene egy életfát, amit ide mellé felállíthatnánk. Ez egy újabb látványosság lehetne a szil mellett” – osztotta meg a terveket Demeter Zoltán.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 05., szombat

600 euró egy kollokviumért, 2500 egy vizsgáért – korrupciós botrány robbant ki a konstancai orvosi karon

Két tanársegédet és két hallgatót vettek őrizetbe a konstancai Ovidius Egyetemen, miután a DNA szerint pénzért cserébe intézték el hallgatók sikeres vizsgáit. A gyanú szerint legalább 15-ön fizettek, az összegyűjtött pénz meghaladja a 37 ezer eurót.

600 euró egy kollokviumért, 2500 egy vizsgáért – korrupciós botrány robbant ki a konstancai orvosi karon
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Jogosítvány nélkül száguldottak a halálba: két 16 éves fiú égett bent az autóban

Bennégett egy hídfőnek csapódott autóban két 16 éves fiú szombat reggel a Suceava megyei Fântâna Mare településen.

Jogosítvány nélkül száguldottak a halálba: két 16 éves fiú égett bent az autóban
2026. szeptember 05., szombat

Halászok, hajósok és illegális tevékenységek kerültek célkeresztbe a Dunán

Huszonhat bűncselekményt tártak fel a román rendőrség Clean Waters 2026 elnevezésű akciójában, amelynek nyomán 22 személy ellen indult vizsgálat.

Halászok, hajósok és illegális tevékenységek kerültek célkeresztbe a Dunán
2026. szeptember 05., szombat

Újabb benzinárrekord: már a 9,80 lejt közelíti a literenkénti ár

Újabb történelmi csúcsra emelkedett szombat reggel a benzin ára Romániában: egyes töltőállomásokon már 9,78 lejbe kerül egy liter standard benzin. A gázolaj ára eközben valamennyi nagyobb hálózatnál átlépte a 10 lejes literenkénti szintet.

Újabb benzinárrekord: már a 9,80 lejt közelíti a literenkénti ár
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Hőség az ország egyik oldalán, viharok a másikon

Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. Miközben több térségben 36 Celsius-fokig emelkedik a hőmérséklet, az ország nyugati és északi részén viharos időjárás is várható.

Hőség az ország egyik oldalán, viharok a másikon
2026. szeptember 05., szombat

Veszélyes roncsok a hajózási útvonalon: újabb robbanótöltetes drónt találtak Sulinánál

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre.

Veszélyes roncsok a hajózási útvonalon: újabb robbanótöltetes drónt találtak Sulinánál
2026. szeptember 04., péntek

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében

Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Borboly Csaba védőügyvédje avatott be a tizennégy éves büntetőügy részleteibe

SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly büntetőügyének hátterében. A védőügyvéd Kolozsváron mutatta be az elmúlt tizennégy évet.

Borboly Csaba védőügyvédje avatott be a tizennégy éves büntetőügy részleteibe
2026. szeptember 04., péntek

Jól megjárták az egyik Hargita megyei kórháznál, hogy hittek a fertőtlenítőszereket kísérő hivatalos iratoknak

Lejárt szavatosságú fertőtlenítőszereket találtak a Hargita megyei egészségügyi igazgatóság (DSP) ellenőrei a maroshévízi városi kórházban. Az intézményt megbírságolták, a termékek használatát megtiltották – közölte a DSP vezetője, Tar Gyöngyi.

Jól megjárták az egyik Hargita megyei kórháznál, hogy hittek a fertőtlenítőszereket kísérő hivatalos iratoknak
2026. szeptember 04., péntek

Százak kísérték utolsó útjára Daniel Ernő plébánost

Közel száz paptestvére, népviseletbe öltözött malomfalvi hívei és több száz helyi és távolról érkező gyászoló kísérte utolsó útjára pénteken a szerdán elhunyt Daniel Ernő plébánost.

Százak kísérték utolsó útjára Daniel Ernő plébánost
Hirdetés