
Jobbágyfalván lovagolni is tanulhatnak a gyerekek
Volt már vásárnap, városnapok, most Nyárádmenti Fesztivál néven szervezik meg Nyárádszereda ünnepnapjait. A névváltoztatás egyben koncepcióváltást is jelent: színesebb programfelhozatallal még több embert kívánnak megszólítani.
2018. július 24., 14:362018. július 24., 14:36
2018. július 24., 15:002018. július 24., 15:00
A névváltoztatásról Tóth Sándor Nyárádszereda polgármestere elmondta, évszázadok óta augusztus elseje a vásárnap volt Nyárádszeredában, akkor zajlott ugyanis az egyetlen még Izabella királynő által jóváhagyott országos vásár, aztán a településen e köré kezdték szervezni a város ünnepnapjait.
– fogalmazott a polgármester. Hozzátette: a rendezvény szlogenjéül is azért választották a Találkozzunk itthon! jelmondatot, mert azt szeretnék elérni, hogy Marosvásárhely és Nyárádmente mellett a Sóvidékről és Kis-küküllőmentéről is látogassanak el a rendezvényre, valamint várják a külföldre elszármazottakat is.
A fesztivál része például a Jobbágyfalván megszervezett lovastábor, valamint a nyárádszentlászlói Gézengúzok gyerekfesztivál is. A program többi része Nyárádszeredában zajlik. Szerdán egyfajta nulladik nappal rajtol a rendezvény: megtartják a heti vásárt, valamint felépül a légvár a gyerekeknek. Csütörtöktől már bővül a programok sora: a helyi termékek vására mellett könyvbemutatók, kiállításmegnyitók lesznek, megnyílik a testvértelepülések borudvara, de felépül a főtéren a nagy színpad is, amelyen előbb a 4S Street, majd a Maszkura és a Tücsökraj koncertezik.
Pénteken hivatalosan is átadják a polgármesteri hivatal előtti felújított teret 13 órától, ez egyben a fesztivál megnyitójának is számít. 18 órakor a Kultúrotthonban a Bekecs Néptáncegyüttes bemutatja az Ember az embertelenségben című előadását, este pedig ismét szabadtéri koncertek lesznek, előbb a marosvásárhelyi Rocksuli koncertjét lehet megtekinteni, majd Nagy Feró és a Beatrice koncertezik Nyárádszereda főterén.
A szombatot sportnapnak is nevezhetjük: foci, kézilabda, taekwondo is szerepel a programban, valamint 11 órától az autós ügyességi verseny országos legjobbjai méretkeznek meg a nyárádmenti kisvárosban. Szombat este Kiss Kata tartja a bemelegítőt a nagyszínpadon, majd Kowalsky meg a Vega lép színre.
Vasárnap a 3. Nyárádmenti Néptánctalálkozót tartják, ahol Tóth Sándor polgármester szerint, ha nem is lesz ezer székely leány Nyárádszereda főterén, négy-ötszáz biztosan lesz. Vasárnap igazi érdekesség, a Retro Fanfár koncertje várja a látogatókat a nagyszínpadnál, majd a végső akkordokat a fesztivál utolsó szereplője, a Bagossy Brothers Company szolgáltatja.
„Sokak szerint zenei felhozatal terén az idei rendezvény a legszínvonalasabb, bár volt már nálunk Ossián, Kalapács, Hooligans, a mostanival mindenki elégedett. Ez többek közt azért is van, mert próbáltuk a tusványosi fellépőket idecsalogatni. Megegyeztünk a Tusványos szervezőivel, hogy van akkora földrajzi távolság, hogy ezzel nem ártunk nekik, s ha már ezek a nagy nevek itt vannak, akkor mi is felléptetjük őket” – mutatott rá a polgármester, aki úgy érzi, idén tényleg kisajtolták magukból a maximumot.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!