Csernátonban már készülnek a Szalonnafesztre
Fotó: Kocsis Károly
Úgy tűnik, Székelyföldön is meghonosodik a kolozsvári Spritz kávéház teraszán 2011-ben rajtoló Szalonnafeszt. Miután az elmúlt hétvégén Csíkszeredában szervezték meg, a következő hétvégén Sepsiszentgyörgyé a házigazda szerepe.
2023. február 06., 18:542023. február 06., 18:54
„Te készíted a legjobb szalonnát egész Háromszéken? Gyere, és mutasd meg nekünk, jelentkezz szalonna- és füstölttermék-versenyünkre!” – így indítja a részvételre biztató felhívását a rendezvénynek helyet adó sepsiszentgyörgyi Park vendéglő. Vezetője, Kovács István, aki egyben a Sepsiszentgyörgyi Vendéglátóegységek Egyesületének (SVESZ) elnöki tisztségét is betölti, lapunknak elmondta, a háromszéki őstermelőket képviselő Tamás Olivérrel ötleteltek azon, hogy Háromszéken is szervezzék meg ezt a fesztivált, együttműködve hozzák tető alá a hétvégén. A vásáron jogi személyek is jelen lesznek termékeikkel, azonban
Változatos, gazdag program várja a kilátogatókat: pénteken 14 órától fiataloknak szóló közösségi szalonnasütéssel hangolódnak a háromnapos fesztiválra, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Középiskola Marziale ifjúsági fúvószenekara kíséretében; a 16 órakor esedékes hivatalos megnyitón a Háromszék Táncegyüttes tagjai ropják majd a Heveder előzenekaraként is számon tartott Finom együttes népi muzsikájára. Ezt étkezési kultúráról szóló beszélgetés követi a vendéglő konferenciatermében.
Szombaton disznóvágással indítják a napot a Puskás Tivadar Szakközépiskola tanárai és diákjai révén, házikenyeret sütnek kemencében, Székelyföld biodiverzitásáról értekeznek a konferenciateremben, miközben sepsiszentgyörgyi diákok, valamint a kászonújfalusi népi zenekar szórakoztatja a vendégeket, akik
Déltől zsűrizik a fesztiválra benevezett szalonnákat és füstölt termékeket, ízüket pálinkakóstálás segít emlékezetessé tenni. Az értékelést egyébként másnap is folytatja a Sabin Gherman közíró és Könczei Csaba parlamenti képviselő mögé felsorakozó zsűri, az eredményt 15 órakor hirdetik ki. Kovács tájékoztatása szerint
A fesztivált a sepsiszentgyörgyi Opra Monica és barátai koncertje zárja, amihez borkóstoló is társul.
A fesztivált kísérő szalonna- és füstölthúsversenyre február 9-ig lehet itt jelentkezni vagy a 0744 313 266-os és a 0722 267 761-es telefonszámon, a benevezett, felcímkézett termékeket február 10-ig kell leadni a Park vendéglőben.
A Szalonnafeszt első, kolozsvári kiadásán Kiss-Budai Tibor világrekorder gasztronómus volt a házigazda, és maga Pál István „Szalonna”, a Magyar Állami Népi Együttes vezető, székely felmenőkkel is büszkélkedő prímása húzta a talpalávalót, aki ugyanakkor a zsűri elnökeként is állta a sarat a koleszterindús farsangi talajon. A fesztivál mindenkori célja a helyi kistermelők támogatása, munkájuk megsüvegelése, a közösségi élet erősítése, valamint a szalonna mint valamikori alapélelmiszer népszerűsítése, hagyományos és modernkori felhasználási módjainak megismertetése. Bárki benevezhet állategészségügyileg bevizsgált háztáji disznóból származó, saját készítésű szalonnával, kolbásszal vagy bármilyen más termékkel. Ezen a hétvégén még Brassóban és Szilágysámsonban tartanak Szalonnafesztet, Kolozsváron február 16–19. között, Borszéken február 18–19-én esedékes.
A bukaresti tömbházrobbanás után összesen 324 személy részesült tanácsadásban, és 82 személynek biztosítottak szállást hat hotelben – tájékoztatott vasárnap a Facebook-oldalán a főpolgármesteri hivatal.
Ünnepelt és emlékezett Csíkcsicsó közössége a hétvégén: a káposztafesztivál mellett vasárnap kopjafát avattak a tavaly elhunyt Potápi Árpád János államtitkár emlékére, és szalagot vágtak az ősszel birtokba vett, újonnan épült Pillangó óvodánál.
Marilyn Monroe felfedezője, a 20. századi divat- és művészi fotózás úttörője, de mindenekelőtt az alázatos és igényes munka híve volt Dienes Andor. A fotóművész tiszteletére vasárnap avattak emléktáblát szülővárosában.
Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes azt szeretné, hogy Romániában a jelenlegi 70 év fölé emelkedjen a várható élettartam, de ehhez szerinte a romániaiaknak többet kellene sportolniuk.
Újból lehűlt az idő, az ország több pontján is fagypont alá süllyedt a hőmérséklet vasárnap hajnalban.
Robbanás történt vasárnap reggel egy besztercei tömbházban, senki nem sérült meg – tájékoztatott a Beszterce-Naszód megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Meghibásodott gázvezetékhez riasztották a tűzoltókat szombaton este a Maros megyei Szászbogácsra, az eset miatt öt házból költöztették ki ideiglenesen a lakókat – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Egy csatornába esett kutya miatt riasztották a tűzoltókat a marosvásárhelyi várhoz szombaton este – közli a Maros megyei tűzoltóság.
A Richter-skála szerint 3-as erősségű földrengés történt szombaton 14 óra 31 perckor Vâlcea megyében, a Fogaras-Câmpulung szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Hétfőtől lakást biztosít a főváros a pénteki tömbházrobbanás jelenleg hotelekben elszállásolt károsultjainak – jelentette be szombaton Bukarest ügyvivő főpolgármestere. A robbanás által érintett lépcsőház bármikor összeomolhat.
szóljon hozzá!