
Az átalakítás előtt álló terület. A munkálatok megkezdésére vonatkozó engedélyre vár a kórház vezetősége
Fotó: Barabás Ákos
Késik a székelyudvarhelyi kórház főépülete mögötti zöldövezet parkosítása, de kibővítették az eredeti terveket: egy kápolnát is építenek a terület megszépítése során.
2019. június 20., 13:412019. június 20., 13:41
Noha eredetileg május végére szerette volna befejezni a kórház hátsó udvarának átalakítását az intézmény vezetősége,
Lukács Antal, a kórház főigazgatója szerint az engedélyek megszerzése után rövid időn belül megvalósul a beruházás, bár ez attól is függ, hogy milyen esetleges nehézségek merülnek fel a kivitelezés során.

Rövidesen nekifognak a területrendezési munkálatoknak a székelyudvarhelyi kórház főépülete mögött, ahol a tervek szerint május végéig teljesen megszépítik és parkosítják a zöldövezetet.
A terveket egyébként kibővítette az intézmény vezetősége, mint azt most Lukács Antaltól megtudtuk,
A megüresedő helyiség majdani rendeltetéséről még nem döntöttek, elképzelhető, hogy fenntartják adminisztratív célokra a három történelmi egyházi felekezet kórházlelkészeinek.
A park kialakításának eredeti tervén történtek még kisebb módosítások, például kevesebb kis rövidítő, összekötő sétányt alakítanak ki, illetve a területrendezés során adódhatnak még apróbb változások – tudtuk meg a kórházigazgatótól. Lukács Antal elmondta, a fő cél, hogy
Mint arról korábban már írtunk, teljesen átalakítják a kórház udvarának hátsó részét, ahol új, térkövezett sétányokat alakítanak ki, a zöldövezetet újragyepesítik és számos dísznövényfajtával díszítik, a sétányok mentén pedig padokat helyeznek el. A fejlesztést sok földmunka előzi meg, ugyanis
Ezt követően elegyengetik a talajt, és helyenként lépcsőzetesen is szintezik. A kórházigazgató akkor elmondta, fakivágásokra is szükség lesz, ugyanis egy részük kiöregedett és veszélyesé vált. Ezt a munkálatot el is végezték, de – a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal nemrég közzétett közleménye szerint – egy részét szabálytalanul.
A közlemény szerint a beteg tuják, illetve a veszélyes magasságúra nőtt fenyőfák esetében indokolt volt a fakivágás, de hat, több tíz éves gesztenyefa esetében a szakszerű metszés helyett csonkítást alkalmaztak, ami miatt a helyi rendőrség környezetvédelemért felelős részlege 2400 lejre megbírságolta a kórházat. Ezzel kapcsolatos kérdésünkre Lukács Antal azt mondta, biztonságos magasságban kellett elvégezniük a metszést, a fák azóta ki is rügyeztek, a bírságot ő törvénytelennek tartja, és fontolgatja, hogy megfellebbezi.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 5 óra 19 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Miközben tavaly ilyenkor hőségriadó miatt figyelmeztettek a meteorológusok, idén pulóveres reggelre ébredtek a székelyföldiek. Július 24-én több településen alig haladta meg a hajnali hőmérséklet a 10 Celsius-fokot.
Újabb drágulás tapasztalható az üzemanyag-piacon, a benzin literenkénti ára több töltőállomáson is meghaladta a 9 lejt, a gázolaj ára pedig a 10 lejt közelíti.
Sokan még mindig tartanak a kontaktlencséktől, pedig ma már a kisgyermekektől az idősekig szinte bárki számára megoldást jelenthetnek. Bódi György, a brassói Best Optic optometristája szerint a legtöbb tévhit ideje lejárt.
A hadsereg radarrendszere péntekre virradóra dróncsoportot észlelt az ukrajnai oldalon, a romániai folyami határtól mintegy 33 kilométerre északra. Tulcea megye lakosságát Ro-Alert üzenetben figyelmeztették becsapódások veszélyére.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön figyelmeztetett arra, hogy a közalkalmazotti bértörvény elfogadásának elmulasztása 770 millió euró helyreállítási forrás elvesztésével járna, és nem eredményezne megtakarítást a bérkiadásokban sem.
Robbanás rongált meg péntekre virradóra egy libériai felségjelzésű szénszállító hajót Románia kizárólagos gazdasági övezetében, Sfântu Gheorghe településtől mintegy 22 tengeri mérföldre délkeletre.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy jövő héten újraindulhat az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) kibertámadás miatt leállt tevékenysége.
Nőtt a bejelentett családon belüli erőszakos esetek száma Hargita megyében: az év első felében 261 bűncselekményt jegyeztek, szemben a tavalyi azonos időszak 199 esetével. A rendőrség szerint az áldozatok nagyobb bizalommal fordulnak a hatóságokhoz.
Újabb két korszerű és környezetbarát bölcsődét adtak csütörtökön át Hargita megyében. Az új intézmények Siménfalván, valamint Csíkszentgyörgy községben, Csíkbánkfalván épültek.
szóljon hozzá!