
Fotó: Kristó Róbert
Csíkszeredában tovább nőhet a körforgalmak száma. Az önkormányzat két megvalósíthatósági tanulmány elkészítéséről döntött, amelyek azt vizsgálják, megoldható-e két újabb körforgalom elkészítése a városban. Nem egyszerű a feladat, mert mindkét útkereszteződésben szűk a hely.
2012. február 05., 16:232012. február 05., 16:23
2012. február 05., 16:582012. február 05., 16:58
A Szentlélek utcai kereszteződésben nehezebbnek tűnik megoldást találni
Az egyik helyszín a Márton Áron – Taploca – Szék – Nagyrét utcák kereszteződése, ahol jelenleg, az utcák felújítása óta fényrendőr irányítja a forgalmat. A másik kereszteződés a Szentlélek és Hunyadi János utca, illetve a Testvériség sugárút találkozása.
A Szentlélek utcai kereszteződésben nincs jelzőlámpa, és csúcsforgalomban gyakran jelentős a várakozási idő az autósok számára. A két helyszín közül az előbbinél már korábban is felmerült a körforgalom létrehozásának lehetősége, de ezt a hely szűkössége miatt elvetették – egyik probléma volt, hogy a gimnázium kerítését is beljebb kellett volna költöztetni. Most akár ez sem lenne akadály, ha a tanulmány szerint elkészíthető a körforgalom – tudtuk meg Szőke Domokostól. Az alpolgármester tájékoztatott: a tanulmány célja megvizsgálni, megoldható-e ezekben a kereszteződésekben a körforgalom kialakítása, ha igen, milyen módon, és mennyibe kerülne.
„Korábban a gimnázium kerítése volt az egyik akadály. Ha a tanulmány szerint megoldható lesz a körforgalom, akkor azt is megtudjuk, hol kellene legyen a kerítés. Mivel a gimnázium kerítése is felújítás alatt van, azt is meg lehetne oldani, hogy a megfelelő helyre kerüljön, ha erre szükség van” – magyarázta az alpolgármester.
A Szentlélek utcában szűkebb a hely
Láthatóan nehezebbnek tűnik körforgalmat kialakítani a Szentlélek utcai útkereszteződésben, ahol nemcsak a temető kerítése, hanem két sarokház is elég közel van. Az egyetlen hely, amerre növelni lehet a teret, az a kis piactér, erre lehetne elhúzni a körforgalmat, de az alpolgármester szerint az emelkedő miatt sok lenne a plusz költség. „Korábban készült egy vázlat, amely azt mutatta, hogy a temető kerítése és az úttest között nagyon keskeny járda maradna. Most egy komoly tanulmány készül, amely idén választ ad mindkét helyszín esetében a felmerülő kérdésekre” – vélte Szőke Domokos.
Egy elképzelés a közelmúltból
Egy másik megoldás is felmerült pár évvel ezelőtt a Szentlélek utcai útkereszteződés tehermentesítésére. A fel nem épült Csíki Plaza rendezési tervében szerepelt a létesítménnyel szemben egy körforgalom kialakítása. Ehhez csatlakozott volna az az út, amely az elképzelt bevásárlóközpont és a Kalász negyedi temető között vezet, és ahhoz a betonozott úthoz kapcsolódik, amely Csíkszereda végében, Csíkszentlélek felől érkezve jobbra tér el. Ez a városba érkező forgalom jelentős részét elvezethette volna.
Bedobták a labdát – szalagvágás helyett ily módon avatták fel csütörtökön a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola új tornatermét. A sportlétesítményt tizenöt éve álmodták meg, majd hat éve kezdték el építeni, hogy mostanra elkészülhessen.
Az emberi test, az immunrendszer és a lelki egyensúly összefüggéseit állítja középpontba a Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadás-sorozat következő eseménye január 23-án, Csíkszeredában.
A Csobotfalvát érintő csíkszeredai városi autóbuszjáratok 4-es és 4D-jelzésű vonalain késésekre lehet számítani, a tesztidőszak alatt ugyanis kiderült: tarthatatlan a jelenlegi menetrend. Dolgoznak a kijavításán.
A kászonjakabfalvi szándékos gyújtogatásoknak egyelőre nincs gyanúsítottja – tudtuk meg a csíkszeredai ügyészségtől. Az eset miatt önkéntes alapon működő polgárőrség alakult, amely azóta is rendszeresen járőrözik az érintett falurészben.
Óvodákat és tornatermeket szereltek fel korszerű bútorzattal, illetve eszközökkel Csíkszeredában a helyi önkormányzat erre irányuló európai uniós pályázata révén. A Cimbora Napközi Otthonban mutatták be hétfőn a beruházás eredményeit.
Kiemelkedő volt a műtéti tevékenység a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban az elmúlt évben: több mint kilencezer alkalommal végeztek operációt.
Fordulatos és eredményekben gazdag évet zárt 2025-ben a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház – értékelte Konrád Judit, az intézmény menedzsere.
Soron kívüli ülésen döntött pénteken a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület a költségvetési többlet felhasználási módjáról, amelyet ebben az évben fejlesztésekre fordítanak. A megtakarítás a működési költségekből származik.
Egy kidőlt fa miatt teljesen megbénult a közúti forgalom egy időre a Hargitafürdő területén áthaladó megyei úton csütörtök délután. A csíkszeredai önkéntes tűzoltók távolították el a fát, azóta újraindult a forgalom mindkét irányban.
A télies időjárás miatt rövid ideig korlátozták a 7,5 tonnánál súlyosabb teherautók közlekedését Szépvíz és Gyimesközéplok között a 12A jelzésű országúton. A korlátozást 14 óra 30 perc körül oldották fel.
szóljon hozzá!