
Kihátrál a politikából Rafai. Archív
Fotó: Veres Nándor
A választásokon elért eredményeiket elemezte ki egy hétfői sajtótájékoztatón az RMDSZ udvarhelyszéki szervezetének elnöke, aki több településen is újraszervezné a párt helyi alakulatát. Arról is beszélt, hogy tanácsosi mandátumot sem fog vállalni a székelykeresztúri Rafai Emil, aki a szövetség színeiben nem tudott újabb polgármesteri mandátumot szerezni.
2020. szeptember 28., 21:052020. szeptember 28., 21:05
A szavazatok nagyjából kilencven százalékos feldolgozottságnál felemásan érez az RMDSZ udvarhelyszéki szervezete, hiszen statisztikailag több tanácsosi mandátumot szereztek 2016-hoz képest – összesen 232-t –, ugyanakkor vannak olyan települések, ahol nem győztek a polgármesterjelöltjeik – fejtette ki egy hétfői sajtótájékoztatón Bíró Barna Botond, a szervezet széki elnöke.
Arra is kitért, hogy a megyei önkormányzati listájukra és a tanácselnökjelöltjükre is valamivel kevesebb szavazat érkezett a korábbi választásokhoz képest, ami egyrészt annak köszönhető, hogy hét településen nem volt kihívója a jelöltjeiknek, így versenyhelyzet hiányában kevesebben mentek el voksolni. A másik ok szerinte az, hogy ahol nem favorizálták az RMDSZ színeiben induló polgármesterjelöltet, ott ez a helyi és a megyei listán is meglátszott. Példaként Székelykeresztúrt emelte ki, hiszen ez számukra a legfájóbb veszteség.
Mostanra a visszajelzésekből nyilvánvalóvá vált Bíró Barna Botond számára, hogy
„Ezért büntették a választók Rafai Emilt, illetve indirekt módon az RMDSZ-t is” – fogalmazott a széki elnök. Arra is kitért, hogy hétfőn találkozott a székelykeresztúri tisztségviselővel, aki szóban már jelezte, hogy lemond a szövetség helyi szervezetében betöltött elnöki tisztségéről, valamint önkormányzati képviselőként sem fog mandátumot vállalni. Kijelentette, újra fogják szervezni az RMDSZ helyi szervezetét, hogy a megfelelő emberekkel visszanyerhessék a szavazók bizalmát.
Szentegyházán még drasztikusabb lépésre van szükség a helyi szervezetben, amelyet alapjaitól kezdve kell újrastrukturálni – szögezte le. Utóbbit azzal indokolta, hogy elfogadhatatlannak tartja, hogy a tagok ellenfeleik, versenytársaik ellen áskálódnak a társadalmi problémákra való megoldások megkeresése helyett.
Bíró: több településen is újra kell szervezni az RMDSZ helyi szervezetét
Fotó: Erdély Bálint Előd
A székelyudvarhelyi választók döntését elfogadta, ugyanakkor arra kérte a szövetség helyi csapatát, hogy elemezzék ki az eredményeket. Mindemellett gratulált a helyi szervezetnek azért, hogy a nehézségek ellenére a jövőbe igyekeztek tekinteni a kampány során, és bízik abban, hogy Derzsi László a továbbiakban is tenni fog a város érdekében. Hangsúlyozta, mandátumot szerző kollégáit arra kérte, hogy működjenek együtt az önkormányzati testületben többségben lévő politikusokkal a fejlesztések érdekében, hiszen ő maga is azt fogja tenni.
A városnak ugyanakkor egy erős parlamenti képviselet is lényeges a nagyobb beruházások megvalósítása érdekében. Legyen szó a terelőút vagy éppen a fedett uszoda kérdéséről” – közölte Bíró, hozzátéve, hogy pártja minden támogatást meg fog adni a fejlesztésekhez az elkövetkező négy évben. Kijelentette, a székelyudvarhelyieknek a kézzelfogható eredmények a fontosak.
A sajtótájékoztató részeként Bíró gratulált minden jelöltnek függetlenül attól, hogy milyen színben szereztek mandátumot, a szavazóiknak ugyanakkor megköszönte a bizalmat. Kiemelte, az elkövetkező időszakban a december 6-i parlamenti választásra is készülnek.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
3 hozzászólás