Kelemen Hunor az RMDSZ elmúlt harminc évéről, magyarokról, románokról, autonómiáról

Domokos Gézának eszméletlen nagy tapasztalata volt, amit a Kriterion kiadó felépítésében és működtetésében szerzett. Ő abból indult ki – nagyon helyesen –, hogy az identitás megőrzését a kultúra, oktatás oldaláról kell megközelíteni. Ezek nélkül nincsen etnikai, nyelvi, kulturális identitás. Ehhez pedig politikai érdekképviseletet kell létrehozni, amely nem párt, hanem olyan szövetség kell legyen, amelybe mindenki belefér.

Sok szempontból megközelíthető, hogy harminc éve honnan indultunk és hová jutottunk. A célok, az elvárások, az illúziók sokkal nagyobbak voltak, mint a lehetőségek. Néhány hónappal később minden összeomlott. 1990 márciusában Marosvásárhelyen történtek miatt szembesülhetett az erdélyi magyarok nagy része azzal, hogy az a fajta remény, illúzió, az a gyors haladás, amit 1989 decemberében feltételezett, nem valósulhat meg.

Tiszta lelkiismerettel lehet ezt a harminc évet vállalni, a hibákkal együtt.

– Az erdélyi magyar értelmiség jóformán teljes mellszélességgel kiállt az RMDSZ mellett harminc évvel ezelőtt, ma azonban ez már nem mondható el ugyanígy. Eltávolodtak, legalábbis közömbösek…

– Sokan közömbösek, sokan bírálnak.

– Vissza lehet őket még hozni?

– Nem. Abban az értelemben már nem. Ne keltsünk illúziókat! Nem lehet visszamenni oda, ahol harminc évvel ezelőtt voltunk. Nem lehet újraindulni ugyanazon az úton. 1989-ben a kelet-európai értelmiségiek, köztük az erdélyi magyar értelmiségiek a közösség építését kihívásnak tekintették. De a politika azóta már itt is professzionizálódott, itt is átalakult, mint egész Európában. Annak vége van már, hogy az értelmiségi elgondolja, hogy mi legyen, közben nem vállal felelősséget, de elvárja, hogy a politikus úgy döntsön, ahogy ő elképzelte. Aki ma politikus akar lenni, az fel kell adja a korábbi státusát. Azt a hatalmas eufóriát, ami 1989-ben, 1990-ben volt, azt a felszabaduló energiát már nem lehet visszahozni. Azt azért ezúttal is hangsúlyozom, hogy nagyon nagy szükségünk van az értelmiségiek észrevételeire, meglátásaira és igen, a bírálataikra. Viszont, aki politizálni akar, annak be kell jönnie a pályára.       

– Románia EU-csatlakozására készülve a román pártok többsége viszonylag normálisan viszonyult a kisebbségi kérdésekhez, például lehetségessé vált az intézménynevek kétnyelvű megjelenítése, már úgy tűnt, hogy a romániai magyarokat elfogadják. Az ország most már mélyen bent van az EU-ban, a bíróságok pedig közben azt értelmezik, miként törvényes magyarul: városháza vagy polgármesteri hivatal. Ez mi?

– Először nézzük azt, hogy mi volt. A NATO- és EU-csatlakozás feltétele az volt, hogy Románia rendezze a viszonyát a szomszédos államokkal. A kérdés az, hogy amikor elkezded rendezni ezeket a dolgokat, akkor mennyire gondolod komolyan, vagy ez mennyire csak látszatcselekvés, hogy jussál be a klubba, majd utána megteszel mindent, hogy visszacsináld a dolgokat. Románia ilyen szempontból hibázott és hibázik folyamatosan.

2012-ben kezdődött annak a próbálgatása, hogy miként lehet ezekben a kérdésekben visszalépni. Először a tulajdonjogba akadtak bele, állítsuk le, ne adjunk többet vissza mottóval. Utána a nyelvhasználati kérdésekbe kötöttek bele, holott a törvényalkotás során egyértelmű volt a szándék. A bíróságok pedig hol így döntenek, hol úgy, többnyire ellenünk. Elfogadhatatlan, hogy a bíróságok szemantikai kérdésekkel foglalkozzanak, hiszen ezek nem jogi kérdések. Szakértők, nyelvészek által kidolgozott szakvéleményt dolgoztunk ki és juttattunk el a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsnak is, azt kérve, hogy jelezzék a bíróknak, az ilyen perekben a törvény szellemiségét érvényesítsék és ne a szinonimák kérdésében foglaljanak állást. Láttuk, hogy ezzel nehezen haladunk, ezért törvénymódosítást kezdeményeztünk, az új közigazgatási törvénycsomagban ezeket a dolgokat tisztáztuk. Csak az a kérdés, hogy az alkotmánybíróság mit hagy meg belőle.

Egyértelműen van visszarendeződési szándék. 2012 azért is számít korszakhatárnak, mert az országban akkor buktattak meg először kormányt kisebbségi ügyek miatt. Az Ungureanu-kormányt a MOGYE önálló magyar karának létrehozását elrendelő kormányhatározat miatt.

– Ezek az ítéletek azt sugallják, hogy a magyar másodrendű…

– Száz éve ezt üzenik. Nem az utóbbi hét és fél év, ami ezt felszínre hozza, ez folyamatosan probléma volt. Mindig megkérdőjelezik a magyarok lojalitását. Én román állampolgárként ezt nem fogadom el. Az államhoz való viszonyom nagyon egyszerű, betartom a törvényeit, kifizetem az adóimat és meg akarom őrizni az identitásomat. Elutasítom, hogy nap mint nap lojalitási teszteket tegyek. A román állam viszont folyamatosan megkérdőjelezi. Traian Băsescu az elmúlt években, amióta nem elnök, folyamatosan azt hangoztatja, hogy mi magyarok nem vagyunk lojálisak Romániához. Ez elfogadhatatlan! Ez az álláspont az elmúlt száz évben kisebb-nagyobb intenzitással, de jelen volt.

– Victor Pontáék buktatták meg az Ungureanu-kormányt, amely a MOGYE kapcsán eddig a legnagyobb gesztust tette a magyarságnak. Később az RMDSZ Pontáékkal is együttműködött.

– Másfél, két évvel később.

– Na jó, de mégiscsak felmerül a kérdés, hogy azért legalább vissza kell nyelni az undort, hogy ilyen emberekkel leüljön az ember, vagy ez simán benne van a politikában?

– A politikában az embernek sokkal edzettebb kell legyen a gyomra, mint a mindennapi életben. Olyan emberekkel is együtt kell dolgozni, akikkel a civil életben még egy gyalogátjárón sem találkoznánk véletlenül. Amúgy Pontával volt a legrövidebb az együttműködés. Megpróbáltuk, nem ment.

– Vegyük viccesebbre, mondok néhány nevet. Adrian Năstase, Călin Popescu-Tăriceanu, Emil Boc, Mihai Răzvan Ungureanu, Victor Ponta, Liviu Dragnea, Viorica Dăncila. Az említettek mind olyan kormányfők voltak, akik valamilyen módon az RMDSZ támogatását élvezték. Mind megbuktak. Ennyire végzetes az RMDSZ ölelése?

– Haha! Általában nem ezért buktak meg, de ez egy olyan perspektíva, amelyen mi is szoktunk poénkodni. Támogattuk Adrian Năstaset az elnökválasztáson 2004-ben, elveszítette, Mircea Geoanăt is támogattuk, elveszítette. Szerintem egyikük sem azért bukott meg, vagy veszített választást, mert mi támogattuk, hanem mert csinált olyan dolgokat, amiért a társadalom bizalmát elveszítette. A saját rossz döntéseik vezettek ide. Soha nem volt olyan, és nem is lesz, hogy mi erdélyi magyarok döntsük el, kinek lesz többsége a román parlamentben.

– Lement egy választási kampány, és az autonómia ügye mintha kikopott, kifakult volna…

– Nem kopott ki, nem fakult el, hanem egyszerűen az a kérdés mindig, hogy a társadalom prioritásai között hol van, másrészt pedig mi az, ami a parlamenti politizálásban éppen előre viszi a dolgokat. Nekünk ebben az évben már volt egy parlamenti vitánk az autonómiáról. Lesz még egy a jövő évben. Elő van készítve egy másik autonómiatervezet, amely a régiós, a dél-tiroli megoldást javasolja, ahhoz azonban alkotmánymódosítás szükséges. Azt azért nem terjesztettük még be, mert előbb meg kell történjen az alkotmánymódosítás. Enélkül mi magunk is azt állítjuk, hogy nem járható út. De ha enélkül terjesztjük be, akkor pancserek vagyunk, ha pedig alkotmánymódosítást kezdeményezünk anélkül, hogy erre valós esély lenne, akkor megint ott vagyunk.

2020-ban kerül napirendre az SZNT tervezete, úgyhogy a parlamenti vitában bent van és bent lesz az autonómia ügye.

Itt kell elmondanom, hogy a románok viszonyulása átalakult. Már nem akarnak emiatt velünk konfrontálódni. Gyakorlatilag vita nélkül eljutunk a szavazásig, amelyen csak a mi frakciónk voksol igennel. Taktikát kell váltanunk. A feszültségekkel teljes centenáriumi időszakban arra fektettük a hangsúlyt, hogy próbáljuk elmagyarázni a román társadalomnak, nem akarunk elvenni tőlük semmit. Próbáljuk a bizalmat felépíteni irántunk, hogy ne féltsék tőlünk az országot. Így törekedünk arra, hogy partnerekre találjunk, bár jól tudjuk, nem lesz egyszerű. De meg kell érteni, hogy nélkülük ez nem fog menni!

– Megint választási év következik, ilyenkor az RMDSZ retorikájában ismét megjelenik az egységben az erő. Ha ez igaz, akkor miért nem?

– Ezzel kapcsolatosan is érdemes visszanézni, hogy az elmúlt harminc év mit hozott. Ilyen vagy olyan okok miatt versenypártok alakultak. Ezt a helyzetet mi elfogadtuk, rendben van, versenyzünk. Aki a közösség bizalmát élvezi, az végzi a munkát. 2014-ben megállapodást kötöttünk az MPP-vel, szerintem jó döntés volt. 2016-ban megismételtük ezt, ennek köszönhetően az MPP-nek lett két parlamenti képviselője. Az RMDSZ nem próbálta őket sem beszippantani, sem megváltoztatni, sem átnevelni. Ők tisztességesen végezték a munkájukat a parlamentben. 2020-ban a verseny igénye nyilván meg fog jelenni az önkormányzati választás előtt. Nekünk meg kell nyerni a választást. Nagyjából ma 215 magyar polgármester van. Ebből 15 az MPP-é, a többi a miénk, még úgy is, hogy ketten függetlenként, de RMDSZ-tagként nyertek tisztséget. Ehhez még hozzá lehet tenni kettőt-hármat-négyet, vagy el lehet veszíteni pont ennyit. Nincs több. Ma ennyit lehet megszerezni.

A harminc év során több elmulasztott lehetőség is szóba kerülhet, amit viszont én személyesen bánok, hogy nem vittük végig a Petőfi-Schiller egyetem megalapítását. A sikerek között több mindent felsorolhatnék, de hadd emeljem ki azt, hogy a közbirtokosságok és egyházak vagyoni helyzetét, ha nem is teljes mértékben, de sikerült rendezni. Az oktatási rendszerben elért eredményeket is fontosnak tartom, különösen ahhoz viszonyítva, hogy honnan indultunk. És sikeresnek tartom a magyar kulturális intézményhálózatunkat.

– Van az RMDSZ-nek olyan kapcsolata, amelyre minden körülmények között számíthat?

– Igen, az erdélyi magyarokkal. Ez a legfontosabb. Ez a legerősebb és legszorosabb kapcsolatunk.