
Eltérő ajánlatok. A helyszín mellett a fák mérete és fajtája is befolyásolja az árak alakulását
Fotó: Veres Nándor
Mintegy másfél héttel szenteste előtt már mindegyik nagyobb székelyföldi városban megjelentek a karácsonyfaárusok, illetve a nagyáruházak is feltöltötték a készleteiket. A fenyők árát a helyszín, a fajta és a méret is befolyásolja. Már nem meglepő, hogy minden helyszínen vásárolhatunk Dániából származó Nordmann típusú fenyőket.
2021. december 15., 21:572021. december 15., 21:57
A tavalyihoz hasonló áron lehet beszerezni a karácsonyfának szánt fenyőket a nagyobb székelyföldi városokban. A kisebbeket helyszíntől függően 30–50 lejért kínálják, 70–150 lejért már nagyobb fákat is kaphatunk, de láttunk 700 lejért hét méter magas fenyőt is.
A korábbi évekhez képest több helyszínen kínálnak eladásra karácsonyfának való fenyőt Csíkszeredában. Többek között újdonságnak számít, hogy a Hargita utcai bolhapiacon is kaphatók fenyők, Lakatos Róbert menedzser szerint az volt a céljuk, hogy új funkciót adjanak a létesítménynek.
A bolhapiacon minden nap 9 és 17 óra között várják a vásárlókat.
Ugyancsak vágott fenyőt szerezhetnek be az érdeklődők a csíkszeredai Majláth Gusztáv Károly téren, ahol négy alcsíki árus kínálata közül választhatnak. Egyikük például 80–150 centiméter magas Nordmann-fenyőket kínál 80 és 150 lej közötti áron, míg egy másik eladó Dániából származó Nordmann-fenyőket és Hargita megyei ezüst-, illetve lucfenyőket árusít 80 és 200 lej közötti áron, mérettől függően. Ezen a helyszínen hétfőtől péntekig 8 és 19 óra között várják a vásárlókat december 24-ig.
Fotó: Veres Nándor
A csíkszeredai Dedeman barkácsáruháznál vágott és cserepes Nordmann-fenyőket is árusítanak.
Ugyancsak vágott és cserepes fenyőket árusítanak továbbá a csíkszeredai református templommal szembeni magánterületen is, ahol szintén Dániából származó Nordmann-fenyők kaphatók. A cserepesek 140–180 lejbe kerülnek, a vágottak pedig átlagosan 90–250 lejbe, de van egy 700 lejes, hét méter magas fenyőfájuk is. Ezen a helyszínen hétfőtől szombatig 9 és 19 óra, vasárnap pedig 10 és 18 óra között várják a vásárlókat.
Székelyudvarhelyen tizenkét vállalkozásnak adott ki szezonális fenyőfaárusításra vonatkozó engedélyt a polgármesteri hivatal – tudtuk meg Zörgő Noémi sajtószóvivőtől. Ebben benne vannak azok a cégek, amelyek külföldről hozzák be az árut, valamint azok a termelők is, akik maguk vágták ki a fákat.
A választék határtalan. Ma már minden nagyobb településen beszerezhetők a Nordmann-fenyők is
Fotó: Erdély Bálint Előd
Többnyire Nordmann-fenyőt árulnak, de több helyen található import vagy helyi ezüst- és lucfenyő is. Mérettől és típustól függően alakulnak az árak:
Az árusok felhívják továbbá a figyelmet arra, hogy
Marosvásárhelyen egyrészt a nagyáruházakban és a Romsilva állami erdészet kirendeltségén lehet karácsonyfát vásárolni. A barkácsáruházakban vágott Nordmann-fenyőt árulnak különböző méretben. Általánosan a 100–120 centiméteresek 35 lejbe kerülnek, 170 centiméterig 60 lejbe, míg a 210 centiméteresekért már 80 lejt kell elkölteni.
A barkácsáruházakban vannak cserepes fenyők is, ezek a vágottnál drágábbak, az alig másfél méteres 100 lejbe kerül. Több helyen van favisszaváltási lehetőség is, ami azt jelenti, hogy a tőlük vásárolt vágott fenyőt később visszaveszik, és cserébe levásárolható értékjegyet adnak.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A marosvásárhelyi napi piacokon is megjelentek már az árusok, legtöbbjük lucfenyőt árul, kevesebb náluk a termesztett Nordmann-fenyő. Az árak 30 lejtől kezdődnek, de egy embernagyságú karácsonyfáért már 50–100 lejt is kérnek.
Az erdészeti hivatal megyei kirendeltsége továbbá idén mintegy ezer lucfenyőt bocsát az érdeklődők rendelkezésére. Korábbi években kétezernél is több fenyőt vágtak ki, de tavaly kevés volt az érdeklődés, így idén kevesebbet szeretnének értékesíteni. A lucfenyők egy része földlabdás, ami azt jelenti, hogy egy nagy vederebe kell helyezni és az ünnepek után ki lehet a kertbe ültetni. Áruk 25–30 lej között van, mérettől függően. Az erdészeti hivatalnak vannak cserepes ezüstfenyői is, ezek ára 65 lej. Marosvásárhelyen a Jedd felé vezető út szomszédságában levő kirendeltségen, a volt rókatenyésztő állomásnál lehet a fákat beszerezni.
Gyergyószentmiklóson több helyi kereskedő is forgalmaz karácsonyfának való fenyőket, a kínálat igencsak gazdag: kisebb vagy több méter magas tűlevelűek is kaphatók a vásárló igényeinek és pénztárcájának megfelelően. Az egyik árussal beszélgetve megtudtuk,
A Magyarországon termesztetteknek kevésbé mélyzöld a színük, mint a dánoknak (ezt a csapadékmennyiség közötti különbség okozza a kereskedő elmondása szerint), és valamivel alacsonyabb az áruk: mérettől függően 70 és 150 lej között kínálják őket.
Fotó: Gergely Imre
Az átlagos, tömbházlakásba való méretűek 150 és 250 közötti áron vásárolhatók meg. Egy másik kereskedő hirdetésében 80 lejtől már 150 cm-es fenyőt, 110 lejtől két métereset, vagy 180 lejért a nagy belmagasságú szobákba illő rózsa-fehér jelölésű fákat kínál. Ott az árak 70-től 390 lejig terjednek.
Nordmann-fenyők
A kaukázusi jegenyefenyő (Nordmann-fenyő, nordmannfenyő, Abies nordmanniana) dísznövényként már Romániában is terjedő, karácsonyfaként is divatos örökzöld, a jegenyefenyők (Abies) Nordmanniana fajcsoportjának egyetlen tagja. Megkülönböztető nevét Alexander von Nordmann finn zoológusról kapta. Mivel ez a név a normannokra, illetve a róluk elnevezett Normandiára emlékeztet, a köznyelvben a „normann”, illetve „normand” fenyő név terjedt el – olvasható a Wikipédián.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.
Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.
Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.
A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.
Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu.
szóljon hozzá!