Hirdetés
Hirdetés

Kaptak az alkalmon a remeteiek, hogy bevizsgáltassák kútjaik vizét

A mobil laborba több mint hetvenen hoztak vízmintát •  Fotó: Gergely Imre

A mobil laborba több mint hetvenen hoztak vízmintát

Fotó: Gergely Imre

A gyergyóremetei falunapokon minden évben egy-egy fontos téma köré szervezik a rendezvényeket, és most, a hétvégén lezajlott huszadik ilyen ünnepen is így volt ez. Ezúttal az éltető vízre, annak megbecsülésének fontosságára igyekeztek ráirányítani a helyiek figyelmét.

Gergely Imre

2019. július 14., 18:042019. július 14., 18:04

Folyamatosan sorban álltak az emberek a falunapi rendezvények központi helyszínén, a nagypályán szombaton délelőtt, hogy a REDISZA ivóvíz- és csatornaszolgáltató szakemberei megvizsgálják a kutakból hozott vízmintákat. A mobil labor ugyan nem tett lehetővé egy széles körű elemzést, de így is választ adott több kérdésre. Ami viszont még fontosabb: alapot teremtett, hogy egy későbbi átfogó felmérés és kimutatás készüljön a remetei vizek állapotáról.

Amint azt Kiss Izabella igazgató érdeklődésünkre elmondta, amellett, hogy vizsgálták a víz keménységét – ami a háztartási gépek élettartama miatt fontos – vagy az algásodást, azt tervezik, hogy a Sapientia egyetemmel együttműködve készítenek részletesebb vízminőség-vizsgálatot. Azt eleve tudják, hogy a mezőgazdaság,

a trágyázás és főként a csatornázás kiépítése előtti fürdőszoba-használat miatt Remetén is szennyezettek a felszíni vizek,

hiszen amíg nem létezett csatornázás, a szennyvíz a talajba került. Idővel ez javulni fog annak köszönhetően, hogy a szennyezés nem folytatódik tovább, de ehhez évek kellenek még.

A főtéren nyílt kiállítás témája is az éltető víz volt •  Fotó: Gergely Imre Galéria

A főtéren nyílt kiállítás témája is az éltető víz volt

Fotó: Gergely Imre

Kevesen tudják, hogy

a fúrt kutak vizét három havonta tisztítani kellene.

Megváltoztak a vízhasználati szokások, és ez is meghatározza a vízminőséget. Nagyszüleink idejében napi húsz liter víz volt egy személy szükséglete, ma személyenként átlagosan 2,5 köbméter a fogyasztás – mutatott ár Kiss Izabella. A mobil labort egyébként több mint hetvenen keresték fel pár óra alatt, és nem csak remeteiek; Ditróból, illetve Gyergyószentmiklósról is hoztak ide vízmintákat.

A falunapokon avatták fel a pápalátogatásra emlékeztető központi borvízkutat is •  Fotó: Gergely Imre Galéria

A falunapokon avatták fel a pápalátogatásra emlékeztető központi borvízkutat is

Fotó: Gergely Imre

Folytatódik a figyelemfelkeltő programok sora

Míg a nagypályán a vizsgálat zajlott, a Balás Gábor Művelődési Házban is a víz volt az előadások témája. A helyi és általában a székelyföldi gazdaságtörténetnek egykor nagyon is meghatározó szerepe volt a Maroson zajlott tutajozásnak – mutatta be Laczkó-Szentmiklósi Endre történelemtanár, Jánosi Csaba pedig Gyergyószék borvizeiről tartott alaposan dokumentált ismertetőt. A legnagyobb érdeklődés Máthé István, a Sapientia egyetem docense szavait követte, érthető módon: Mikor iható egy víz? Vetette fel a kérdést, és adott rá válaszokat. A hallgatóság részéről érkezett számos kérdés is indokolja, ebben a témában további ismeretterjesztő rendezvényekre van szükség. Amint Laczkó Albert Elemér polgármester elmondta, várhatóan lesz is ilyen. A falunapokon elindult egy gondolkodás, amit folytatni kívánnak, hiszen meg kell értetni a remetei emberrel is, oda kell figyelni a vízre, még akkor is, ha itt erednek tisztán. Ugyanakkor az iránt se szabadna közömbösnek lenni, hogy innen miként folyik tovább. A nagypályán egyébként a lacikonyhasátraknak is nevet adtak ezúttal, egy-egy forrás nevét kapták.

Hirdetés

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Megvannak az egyik megyében átvizsgált nyugdíjak adatai, a pénztár vezetője szerint ebből születhetett a becslés a tévedésre

A nyugdíjak hibás kiszámítása nem „jelenségszintű” probléma, az embereknek bízniuk kell abban, hogy járandóságukat helyesen állapították meg – jelentette ki a Bihar megyei nyugdíjpénztár igazgatója.

Megvannak az egyik megyében átvizsgált nyugdíjak adatai, a pénztár vezetője szerint ebből születhetett a becslés a tévedésre
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

XIV. Leó pápa magánaudiencián fogadta Magyar Pétert

Magyar Péter miniszterelnök és kísérete vatikáni látogatása első állomása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnája volt, ahonnan az apostoli palotákba ment tovább a XIV. Leó pápával való magánaudienciára csütörtökön.

XIV. Leó pápa magánaudiencián fogadta Magyar Pétert
2026. szeptember 24., csütörtök

Közel másfélszer jelentkeztek többen a VIBE Epic Class Battle idei kiadására

Lezárult a jelentkezés a VIBE Epic Class Battle második kiírására: 11 megye 37 iskolájából 68 osztály, összesen 1727 középiskolás diák vág neki a decemberig tartó kihívássorozatnak.

Közel másfélszer jelentkeztek többen a VIBE Epic Class Battle idei kiadására
2026. szeptember 24., csütörtök

Kétszer annyi medveriasztás Hargita megyében, mint tavaly ilyenkor – íme a „legforgalmasabb” helyszínek

Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában – közölte csütörtökön a Hargita megyei csendőrség.

Kétszer annyi medveriasztás Hargita megyében, mint tavaly ilyenkor – íme a „legforgalmasabb” helyszínek
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Nyilvánosságra hozott adatok: az egyik állami cég igazgatójának fizetése meghaladja a 100 ezer lejt

A kormány elindítja az állami vállalatok vezetésére vonatkozó információkat összesítő guvernanta.gov.ro online platformot.

Nyilvánosságra hozott adatok: az egyik állami cég igazgatójának fizetése meghaladja a 100 ezer lejt
2026. szeptember 24., csütörtök

Fontos tárcákat „adna” az RMDSZ-nek a központi sajtó – nyilvánosságra hoztak egy tervezetet minisztériumok elosztásáról

Noha még zajlanak a tárgyalások és még nem jutottak végleges döntésre, politikai forrásokra hivatkozva máris nyilvánosságra hozott a Digi24 hírportál egy elsődleges „vázlatot” a Siegfried Mureșan által vezetett jövőbeli kormányról.

Fontos tárcákat „adna” az RMDSZ-nek a központi sajtó – nyilvánosságra hoztak egy tervezetet minisztériumok elosztásáról
2026. szeptember 24., csütörtök

Udvarhelyen is megjelent a 10 lej fölötti standard benzin

Noha tegnap még csak egyetlen csíkszeredai kútnál haladta meg a 10 lejt egy liter standard benzin ára, ez mára kibővült a hargitai megyeközpontban több állomásra, illetve begyűrűzött Udvarhelyre is.

Udvarhelyen is megjelent a 10 lej fölötti standard benzin
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Szűk féléves kampány jöhet megint, ha előrehozott választások lesznek

Nicușor Dan szerint a romániai társadalom nem kér az előrehozott választásokkal járó négy-öt-hat hónapos kampányból, utcai plakátokból, televíziós politikai hirdetésekből és pártok közötti vitákból.

Szűk féléves kampány jöhet megint, ha előrehozott választások lesznek
2026. szeptember 24., csütörtök

Lezuhant egy drón a székelyföldi megyékkel szomszédos megyében

Egy Ukrajna felől behatoló drón négy percet repült Románia légterében, majd lezuhant a Suceava megyei Solca közelében. Az incidensben senki nem sérült meg, és anyagi kár sem keletkezett.

Lezuhant egy drón a székelyföldi megyékkel szomszédos megyében
Hirdetés