
Fotó: Barabás Ákos
Közel száz önkéntes dolgozott a hét folyamán Kápolnásfaluban, maradandó közhasznú munkát végezve felpezsdítették a település életét. A falubeliek hálálkodnak a fiatalok tetteiért, utóbbiak pedig nem győzik dicsérni a helybéliek hozzáállását.
2018. június 22., 14:132018. június 22., 14:13
2018. június 22., 14:142018. június 22., 14:14
Ha az irányjelző nyilak nem mutatták volna a munkapontok felé vezető utat, akkor is megláttuk volna az itt is, ott is serénykedő csoportokat. A plébánia kerítésének festését épp befejezték, nagyobb csoport dolgozott a templom körül, mások virágot ültettek a zöldövezetben, az iskola előtt pedig több mint hatvan gyermek várakozott a foglalkozásra. Csütörtök délelőtt a szépkorúaknak, délután a családoknak tartottak foglalkozást a kultúrotthonban. Pezsgett, zsongott a hely, és elmondható, hogy napi hat órán át égett kezük alatt a munka.
A fenti mottóval tizenötödik alkalommal tartott önkéntestábort a Gyulafehérvári Caritas és a Young Caritas csapata. Kápolnásfalu önkormányzata sok éven át próbálkozott a tábor megpályázásával, de annak időpontja egybeesett a falunapokéval – tudtuk meg Benedek László polgármestertől. Hogy idén sikerült, igazi öröm számukra. A falu és vezetőinek köszönete egyrészt a közösségépítésért, másrészt az önkéntesek példájáért szól, hiszen láthatóvá teszik, hogy vannak olyan emberek, akik időt áldoznak és önzetlenül, fizetség nélkül dolgoznak a közösségért.
Fotó: Barabás Ákos
Legtávolabbról Németországból érkezett három önkéntes, és egy Magyarországról is. A megnyitón részt vettek a trieri Caritas képviselői is. Idén rendhagyó volt az indító, figyelemfelkeltő felvonulásuk, amelyen a Petrozsényből, Hargita, Kovászna, Maros és Brassó megyéből érkezett állandó Caritas-önkéntesek mellett újoncok is részt vettek, és helyi civil szervezet tagjaival együtt ismertették törekvéseiket a falubéliekkel.
Major Sándor plébánostól megtudtuk, szentmisével kezdték a táborozást, és minden napnak volt egy igei üzenete. Az egész hétre szóló buzdítás Gárdonyi Gézától való: „Légy az, kiből árad a nyugalom. Légy az, kire nem hat a hatalom. Nyújtsd oda, hol kérik a kezedet. S menj oda, hol fázik a szeretet.” Az önkéntesek összekötötték a kellemest a hasznossal, és nagy szolgálatot tettek a helybélieknek. Szentségimádással és áldással zárul a Work Camp.
Fotó: Barabás Ákos
Kölcsönös volt az öröm, hogy rendkívül jól sikerült az együttműködés. A helybéli Both Judit, akivel szóba elegyedtünk, a délelőtti foglalkozásra érkezett. „Úgy örülünk nekik, olyan ügyesek! Nyilvánvaló számukra, hogy nem egy-két ember kötelessége az önkéntes munka. Amikor látták ezt a nagy csapatot együtt érkezni, az embereknek a könnye kicsordult. Nemes példát szolgáltatnak, hogy bárki kedvet kapjon az önkéntes tettekre. Egy fecske ha nem is csinál, de hirdethet tavaszt – hiszi Judit.
Fotó: Barabás Ákos
Benedek Enikő gyergyószentmiklósi önkéntes másodszor vett részt ebben a táborban. Áradozott a kápolnásiakról: emberszeretők, tisztességesek, barátságosak, szorgalmasak és segítőkészek. Kiemelte, milyen tiszta a falu. Más települések is példát vehetnek tőlük.
Lőrincz Réka Irma, az udvarhelyi Caritas családsegítő szolgálatának munkatársa és Molnár Szende az idősekkel foglalkozott. A programban előadás, torna és beszélgetés is szerepelt, amelyen mindenki véleménye számított.
Fotó: Barabás Ákos
Barátságosan, segítőkészen
László Katalin, a Caritas önkéntesprogramjának vezetője elmondta, szoros együttműködés alakult ki az önkormányzattal. A Caritas pályázatok és a támogatók segítségével biztosította a tábor hátterét és a munkacsoportokat, míg a felhasznált anyagokat a község önkormányzata állta. Köztereken dolgoztak helyben és Homoródfürdőn, árkokat pucoltak, patakmedret rendeztek, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány napközijében fát vágtak és raktak el, de besegítettek a Szent Gellért Alapítvány szelterszi táborában is. A gyermekek érzelmekkel ismerkedtek, konfliktuskezelést gyakoroltak. Sok barátság is kialakult. Délutánonként szabadidős tevékenység, előadás, kézműves-foglalkozás, sportolás és egy emlékezetes, Madarasi Hargitára tett kirándulás szerepelt a programban, esténként pedig szórakoztató tevékenységgel, táncházzal zárták a napot. A táborozók megismerkedtek Kápolnásfalu jellegzettességeivel is. László Katalin kiemelte a helybéliek viszonyulását. A munkapontok szomszédai finomságokkal is meglepték őket, az önkormányzat pedig mindennap biztosította számukra a meleg ételt.
Riasztást rendeltek el csütörtökön reggel az egyik costinești-i strandon, miután a turisták egy drón maradványait fedezték fel a tenger vizében, nagyon közel a parthoz. A hatóságok most intézkednek.
A Nuclearelectrica csütörtök reggel megkezdte a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorának ellenőrzött leállítását.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
A hadsereg radarrendszere csütörtökön 1 óra 27 perckor drónokat észlelt az ukrán–román folyami határ közelében, az ukrajnai Izmajil térségében. A román légierő két F-16-os vadászgépe felszállt a Borcea 86-os légibázisról – közölte a védelmi minisztérium.
Társulási szerződést készül kötni Felsőboldogfalva és Székelyudvarhely a farcádi és a székelyudvarhelyi Lejtő utcai ivóvízhálózat bővítése és felújítása érdekében. A beruházásra pályázati forrást keresnének, az útfelújításról pedig csak később lehet szó.
Van elég tartalék az országos villamosenergia-rendszerben a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállása után kieső áram pótlására – tájékoztatott szerda este az energiaügyi minisztérium.
Románia túljutott az inflációs csúcson, és az éves infláció ősszel 5,5 százalék körüli szintre, év végére akár 5 százalék közelébe is csökkenhet, ha az új kormány nem hoz árfelhajtó intézkedéseket – nyilatkozta Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó.
Háromnapos rendezvénysorozattal készül a magyar kormány az augusztus 20-i nemzet ünnepre, amelyen rövidebb lesz a tűzijáték a szokásosnál – mondta Magyar Éva kormányszóvivő a programokat ismertető szerdai budapesti rendezvényen.
Rendkívüli ülésen szavazta meg a képviselőház az RMDSZ törvénytervezetét, amely heti 8 tanórára csökkenti az iskolaigazgatók és tanfelügyelők kötelező óraszámát, hogy több időt fordíthassanak az intézmények vezetésére és az ezzel járó feladatokra.
Közel ezer emberrel foglalkoztatnak kevesebbet a háromszéki cégek, mint egy évvel korábban – elemezte a háromszéki gazdaság fő számait a Kovászna megyei Kereskedelmi Kamara elnöke, Edler András.
szóljon hozzá!