Születésének 90., síri nyugalmának első évfordulóján előbb istentiszteleten emlékezett Kányádi Sándor költő szülőfalujának népe, a testvértelepülési küldöttségek és a vendégek, majd a helyi általános iskola udvarán felavatták a község legnevesebb szülöttének első köztéri szobrát.
2019. július 07., 18:202019. július 07., 18:20
Fotó: Beliczay László
Születésének 90., síri nyugalmának első évfordulóján előbb istentiszteleten emlékezett Kányádi Sándor költő szülőfalujának népe, a testvértelepülési küldöttségek és a vendégek, majd a helyi általános iskola udvarán felavatták a község legnevesebb szülöttének első köztéri szobrát.
2019. július 07., 18:202019. július 07., 18:20
Fotó: Beliczay László
A 20. század második felének legjelesebb erdélyi lírikusáért, a határtalan magyarság szóvivőjéért szólt Czapp József mikepércsi református lelkész és a gyülekezet imája a református műemléktemplomban. Azért is hálát mondtak, hogy a „véreink közül való”.
Nagygalambfalván „tarisznyálták fel becsületből”, és elismertté válhatott Szabófalvától San Franciscóig – hangzott el a Sándor Irén nyugalmazott tanár által fogalmazott méltatásban. Korokon átívelő, maradandó üzenete: az igazmondás erkölcsi kötelesség minden időben. Hatalmas ívű, gazdag életpályája után oda tért vissza, ahonnan indult.
– mondta Bálint Hajnal, a helyi általános iskola igazgatója.
Gyerkó Levente galambfalvi polgármester emlékeztetett, amióta a költő végső nyughelyévé vált a családi sírkert, nap mint nap sok tisztelője rója le kegyeletét. A szoboravatás több folyamat kezdetét is jelenti:
Egykori utcája szádán az öreg kutat visszaállítják hajdani formájába, és a bánatos királylány kútjának vizéért sem kell majd messzire menni. A Kányádi-emlékpark és -emlékház kialakításáról is folynak az egyeztetések – adta hírül a polgármester.
Fotó: Beliczay László
Demeter Leventének, Hargita megye megbízott főtanfelügyelőjének mint „tiszteletbeli galambfalvinak” ez volt az első közszereplése. Kiemelte: a diákok szerencsések, hogy tanulmányaik során jelen lehetnek ezen a jelentős eseményen – Kányádi követendő példát állít eléjük.
A csomafalvi származású, Budapesten élő Polgár Botond szobrászművész, az alkotás készítője személyesen is ismerte a költőt, mély benyomást tett rá vibráló személyisége, páratlan előadó-képessége – mondta el Bálint Hajnal igazgató. Mint megtudtuk, a művész a megbízást a tavalyi év végén kapta Budavár polgármesterétől.
Fotó: Beliczay László
A művész, saját bevallása szerint egy kortalan Kányádi portré megalkotására törekedett, létrehozását ajándékként éli meg, A mellszobor bronzból készült, talapzata málnási andezit. Az avatóünnepségen a szobrászművész elszavalta Kányádi Posztumusz című költeményét.
A költő húga, Róza néni kérésére Benedekfi Anna nyugalmazott tanító elénekelte egykori kedvenc nótáját, a Mindig közétek vágyódom kezdetűt. A szőlőfalu-ihlette verseit a Nagygalambfalvi Általános Iskola diákjai mondták el. Maradandó élményt nyújtott a nagyszámú megemlékező számára Kányádi Szilárd színművész, a Csíki Játékszín igazgatója a Fekete-piros cím költeménnyel, illetve Vetési Nándor színművész a megzenésített verscsokrával. Az egyházközség dalárdája Máthé Aliz vezényletével kórusművekkel tisztelgett a költő emléke előtt.
Fotó: Beliczay László
A koszorúzás során elsőként Kányádi egykori kedvence virágát, a muskátlikat helyezték el a helybéliek a talapzaton, aztán a testvérgyülekezetek, Mikepércs és Gyöngyöstarján képviselői és közéleti személyiségek rótták le kegyeletüket.
Hétfőtől elkezdődik a gyermekek számára Nagyvölgyszádán a 10. bibliai- és sátortábor, amelyet a költő halálának első évfordulója alkalmával idén egy héten át Kányádi-emléktáborként tartanak – tudtuk meg Kányádi György helyi református lelkipásztortól.
Polgár Botond szobrászművész
1980-ban született Gyergyószentmiklóson. A csíkszeredai Nagy István Művészeti Iskola után a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász szakán folytatta a tanulmányait, ahol többek között Köztársasági ösztöndíjban is részesült. Jelenleg a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára. Legjelentősebb önálló alkotása a Szent István szobor Gyergyószentmiklóson. Több szobor rekonstrukcióban vett részt, ezek közül a Kossuth téri Andrássy Gyula emlékmű volt a legnagyobb.
Fotó: Beliczay László
Fotó: Beliczay László
Fotó: Beliczay László
Fotó: Beliczay László
Fotó: Beliczay László
Fotó: Beliczay László
Fotó: Beliczay László
Fotó: Beliczay László
Fotó: Beliczay László
Fotó: Beliczay László
Fotó: Beliczay László
Fotó: Beliczay László
Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a nyitottaktak.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.
Csütörtökön, november 5-én vetítik először A Székely Hadosztály történetei című dokumentumfilmet. Több ponton kötődik hozzánk, hiszen anyagának nagyobb része Gazda József tanár gyűjtéséből származik, de egyik rendezője is kézdivásárhelyi születésű.
Luca Niculescu kormányfő új államtitkárokat nevezett ki a szállítási, a munkaügyi, a gazdasági és az európai beruházások és projektek minisztériumba.
Az erdélyi RAAL iparvállalat kétszázötven dolgozót bocsát el, a cég az idén már harmadszor hajt végre csoportos létszámleépítést – írja az MTI a román Profit.ro gazdasági portál nyomán.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.
Nicușor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalt.
Zsófia román királyi hercegnő szerdán a marosvásárhelyi Talentum Alapítványhoz látogatott, ahol másfél órát töltött a gyerekekkel, önkéntesekkel és munkatársakkal. Elismeréssel hallgatta a 33 éve működő szervezet reményt adó munkájának bemutatását.
Románia az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik és hatodik kifizetési kérelemben igényelt mintegy 6,4 milliárd euróból várhatóan csak körülbelül 3 milliárdot kap meg idén.
A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri Alice Weideltől, az Alternatíva Németországért (AfD) párt elnökétől Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – jelentette szerdán a Digi24.ro hírportál.
szóljon hozzá!