
Hargita megyében is előfordult, hogy kábítószer hatása alatt vezettek autót. Illusztráció
Fotó: Gecse Noémi
Nem véletlen, hogy az elmúlt időszakban gyakrabban jelennek meg hírek olyan sofőrökről, akik kábítószeres befolyásoltság alatt vezetnek, hiszen a számuk jelentősen megnövekedett az országban – derül ki az Országos Drogellenes Ügynökség (ANA) legfrissebb beszámolójából. A jelenség Hargita megyében sem ismeretlen.
Megsokszorozódott a kábítószeres befolyásoltság alatt gépkocsit vezetők száma az elmúlt tíz évben Romániában, a tendencia megfordítása érdekében szükség lenne a vonatkozó törvények módosítására és egy hatékonyabb szűrésre, de elsősorban a megelőzés terén rengeteg a tennivaló – hívta fel a figyelmet Dégi László Csaba kolozsvári szociológus, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) tanára. A szakembert annak kapcsán kereste lapcsaládunk, hogy az elmúlt időszakban főként a román sajtóban rengeteg hír jelent meg olyan sofőrökről, akik drogfogyasztás után ültek volánhoz, és okoztak kisebb-nagyobb baleseteket.
Dégi László Csaba elmondta, míg 2005-ben mindössze hat ilyen jellegű kihágás szerepelt a hivatalos statisztikában, 2006-ban négy, 2007-ben pedig kettő, 2016-ban már 103 esetet regisztráltak.
– magyarázta a szociológus az Országos Drogellenes Ügynökség (ANA) által összeállított legfrissebb jelentésre hivatkozva, amelyet tavaly év végén hoztak nyilvánosságra a 2016-ig terjedő adatokkal, a 2017-eseket ugyanis még nem dolgozták fel. Mint a jelentésből kiderül,
Călărași, Konstanca, Máramaros és Szucsáva megyékben 3-3 drog hatása alatt álló sofőrt azonosítottak a közúti forgalomban, Krassó-Szörény, Dolj, Giurgiu, Hargita, Ilfov, Maros, Prahova és Szilágy megyékben pedig kettőt-kettőt. A lista végén szerepel továbbá többek között Bihar, Brassó és Kovászna megye, ahol egy-egy kábítószer befolyása alatt vezető sofőrt azonosítottak a rendőrök.
Forrás: Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya
A szociológus szerint problémát jelent az országban, hogy a büntető törvénykönyv ugyanúgy kezeli a kábítószeres befolyásoltságot, mint az alkohol hatása alatti vezetést, tehát pénzbírságot, illetve a következmények súlyossága függvényében börtönbüntetést róhatnak ki az elkövetőre. A jogszabály ugyanakkor többféleképpen értelmezhető, hiszen nem ír elő például határértékeket, mint az alkohol esetében – amelynél megadott mennyiség fölött bűncselekményről beszélünk.
A rendőrség ugyan igyekszik elejét venni a problémának, a járőrök például képzéseken vesznek részt, hogy hatékonyabban felismerjék a fogyasztókat, de mindez keveset ér, hiszen egyetlen romániai rendőr sem rendelkezik "drogszondával", ehelyett gyanú esetén vérvizsgálatot kérhetnek. A pontos szűrést az is bonyolítja, hogy az esetek nagy részében, 50–80 százalékában az alkohol és a kábítószer fogyasztása együtt jár, a kettő között nagy az átjárás. Egy másik hiányosság, hogy
A szociológus úgy véli, oda kell figyelni a megelőzésre, már a sofőriskolában tanítani kellene, hogy a kábítószer ugyanakkora veszélyt jelent, mint az alkohol. Hozzátette: éppen az a csoport fogyaszt a legnagyobb eséllyel kábítószert, amely amúgy is a legnagyobb kockázati tényezőt jelenti a közlekedésben, hiszen a legtöbb közúti balesetet a statisztika szerint fiatal férfiak okozzák.
– mutatott rá megkeresésünkre Lázár Andrea csíkszeredai pszichológus, a Gyulafehérvári Caritas Kiút nevű, szenvedélybetegeknek szóló konzultációs program munkatársa.
– húzta alá Lázár Andrea.
„A szülőknek meg kell értetniük és el kell fogadtatniuk fiatal felnőtt gyerekükkel, hogy minden, amit tesz, már őt terheli, és az is fontos, hogy a korábbinál nagyobb érzelmi függetlenséget biztosítsanak számára. A szülő felelőssége továbbá az is, hogy ha észreveszi, hogy valami nincs rendben, megváltozott a gyermeke viselkedése, azonnal forduljon szakemberhez: családterapeutához, pszichológushoz, vagy függőséggel foglalkozó szakemberhez” – tette hozzá.
Kalóz János György drogprevenciós szakember, a kolozsvári Báthory István Gimnázium megelőzéssel foglalkozó irodájának vezetője is egyetért abban, hogy a jelenség igencsak aggasztó, és sürgős cselekvésre lenne szükség. Szerinte tágabb értelemben társadalmi problémáról beszélhetünk, például a folyamatosan táguló internet-hozzáférés megkönnyíti a kábítószer beszerzését is. A szakember arra a tévhitre is felhívta a figyelmet, miszerint a kábítószer hatása alatt nem annyira veszélyes autót vezetni, mint ittasan, elmondása szerint ezt rengetegen elhiszik.
– hangsúlyozta Kalóz. Rámutatott: a drog nem minden esetben befolyásolja a reakcióidőt, de akkor is vakmerőbbé teszi a gépkocsivezetőt, aki ezáltal veszélyesebbé válik, hiszen gyorsabban hajt, azt hiszi, jobban tud vezetni.
Harmincéves menetrendjét változtatta meg a sepsiszentgyörgyi tömegközlekedési vállalat, amely új útvonalakon is járatokat indított, a változásokat azonban nagyon sokan negatívan fogadták.
Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.
A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.
Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.
Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására.
Megnyugvással fogadják az orotvaiak, hogy jogerős ítélet született a 2025. februárjában történt emberölés ügyében. A helyiek körében az okozott szóbeszédeket, hogy több mint egy évig várni kellett konkrét fejleményekre.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
A Tulceai megyei Delta katasztrófavédelmi felügyelőság (ISU Delta) diszpécser szolgálatát az 112-es egységes segélyhívón értesítették, hogy Luncavița település közelében egy drónt észleltek, amely feltehetőleg a Cetățuia kőbánya területén zuhant le.
Büntetőfeljelentést tett és polgári félként vesz részt az eljárásban annak a Brăila megyei gyermeknek a családja, akit egy égből érkező azonosítatlan tárgy – feltehetően egy dróndarab – ütött fejbe rollerezés közben.
szóljon hozzá!