
Két épület vált használhatatlanná Lövétén
Fotó: Erdély Bálint Előd
Állatokat kellett kimenteni, valamint házakba, pincékbe, udvarokra tört be a víz kedden délután Lövétén, illetve Homoródalmáson. Előbbi településen több épület alapja süllyedt meg, egy család ideiglenesen ki is kellett költözzön otthonából.
2021. július 07., 19:002021. július 07., 19:00
Több házat és udvart is elárasztott a Kis-Homoród patak Homoródalmáson, amely a hirtelen lezúduló heves esőzések miatt áradt meg kedden délután – tudtuk meg Godra Venceltől, a homoródalmási polgárőrség vezetőjétől, amelynek tagjai a helyszínen segítettek a lakóknak. Hozzátette: szerencsére nem volt áldozata a katasztrófának.

A hirtelen lezúduló kedd délutáni nagy mennyiségű csapadék miatt megáradt a lövétei Köves-patak, amely több háztartást, pincét és udvart öntött el.
– kezdett a károk összegzésébe Mihály Dénes polgármester. Mint mondta, nagyjából kétszáz méternyi út rongálódott meg, ugyanakkor több tíz méternyi támfalat is elvitt a víz, amely
Fotó: Erdély Bálint Előd
Egy nyári konyhaként használt épület alapja megsüllyedt, amely ennek nyomán eldőlt, de azóta sem lehetett visszaállítani. Jelenleg huzalok tartják az épületet. Hasonló gondok voltak egy lakóháznál is, ahonnan ki kellett költözzenek az ott élők, akik a szomszédban találtak szállást. Egyelőre nem lehet tudni, hogy lehet-e a későbbiekben használni a házat, hiszen azóta is mozog az alapja. András Lajos, a helyi önkéntes tűzoltók parancsnoka ezt azzal egészítette ki, hogy
Fotó: Erdély Bálint Előd
Mihály Dénes arra is kitért, hogy már az árvíz után megkezdték a károk helyreállítását a lakók, illetve az önkéntesek és a hatóságok, ami még megkeresésünkkor is folyamatban volt. Persze anyagi forrásokra is szükség lesz egyes problémák megoldásához, így kormánytámogatást igényelnek. Külön kiemelte, hogy
Ezt egyébként többször is jelezte az önkormányzat Hargita Megye Tanácsának.
A piacvezető OMV Petrom szerda délben 5 banival csökkentette a benzin literenkénti árát, amely így, egy hónap elteltével ismét 10 lej alá csökkent a Petrom-töltőállomásokon – derül ki a Profit.ro gazdasági portál által elemzett adatokból.
Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.
Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.
Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
Jelentősen visszaesett az új személyautók forgalomba íratása Romániában az idei év harmadik negyedévében: 26,4 százalékkal kevesebb autót jegyeztek be, mint 2025 azonos időszakában.
Súlyos választási vereséget szenvedtek Donald Trump republikánusai az amerikai félidős választásokon: a demokraták mind a szenátusban, mind a képviselőházban megszerezték a többséget, ráadásul több hagyományosan republikánus fellegvárban is győztek.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A belügyminisztérium egységei részt vesznek szerdán a Fekete-tengeren, Neptun üdülőtelepülés közelében elsüllyedt török vontatóhajó hét tengerészének megmentésére indított akcióban.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdeti a Szent György-ösztöndíjat, amelyre a kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező sepsiszentgyörgyi végzős diákok pályázhatnak. Az ösztöndíjat évente egyszer ítélik oda, értéke 5000 lej.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
szóljon hozzá!