
Kicsizsiga kóstoltatta meg a hurutos laskalevest a csomafalviakkal
Fotó: Gergely Imre
Hosszú ideje zajlik a vita Gyergyócsomafalva és Gyergyóújfalu között, hogy kié is igazából a poékaleves. Abban azonban nincs vita, hogy az ángádzsábur leves a gyergyószentmiklósi örményeké, és tőlük lesték el a székely háziasszonyok, hogy megszülessen a hurutos laskaleves. Ez azonban nem nagyon terjedt el a városon kívül, legalábbis Csomafalván nagyon kevesen ismerik. Mostmár azonban ott is bemutatkozott ez az étel.
2018. július 02., 13:382018. július 02., 13:38
2018. július 02., 13:402018. július 02., 13:40
Zsigmond Andrást, azaz Kicsizsigát kérték fel, hogy megfőzze ezt a levest a falunapokon, és megkóstolhassák ezt a csomafalviak és a távolról érkezett vendégek is. Osztatlan sikert aratott az étel. Nem lenne meglepő, ha ennek hatására több csomafalvi családnál is bevezetésre kerülne.
A hurutos laskaleves az előzetes tervek szerint egy főzőverseny keretlében lett volna megkóstolható, de az időjárás közbeszólt, csak két csapat, Domokos Árpád és csapata, illetve a Fenyőalja Egyesület vállalták be, hogy bogrács mellé állnak a sár és eső dacára. Elismerés illeti ezért őket, és persze ételeiket is.
Egyébként az itt újdonságnak számító hurutos laskaleves bemutatkozása volt a falunapok nem hagyományosnak mondható programszáma. Amint azt Márton László Szilárd, Csomafalva polgármestere is elmondta, ezúttal is odafigyeltek a helyi hagyományok kiemelésére. Ebbe illeszkedett Székely Jolán Ágnes Nyílik, hajlik a csomafalvi utca című könyvének bemutatása, amely tárgya Gyergyócsomafalva verses-énekes népköltészete.
A székely szavak és az ízes humor is fontos értékek: erre hívták fel a figyelmet
Szombaton nagy érdeklődés mellett zajlott Székely SZÓ-TÁRháza nevű előadás-sorozat, amely a székely nyelvjárás értékeire hívta fel a figyelmet. Portik Gabriella itt leszögezte, a pityókát igenis nevezzük pityókának, és ne „illendőn mi is burgonyának”.
Szőcs Levente néprajzos a gyergyószéki falucsúfolókról tartott humorral, nevetéssel bőven tarkított előadást, és megismerhették a jelenlévők Sántha Attila Bühnagy székely szótárát is.
A csomafalvi falunapok idei kiadására egyébként rányomta a bélyegét az esős időjárás, sokakat éppen az tartott távol, hogy udvaraikon igyekeztek védeni értékeiket a betörő víz elől. Számos rendezvényt pedig tető alá kellett menekíteni az eső miatt. De aki jól akarta érezni magát, az gumicsizmában is ki tudott kapcsolódni. Ahogyan az egy falunapon helyénvaló.
Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.
Vasárnap nyújtja be a parlamentnek Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök a szakértői kormány névsorát és programját. A tervek szerint a kabinet 18 tagból állna: 15 miniszter és három miniszterelnök-helyettes kapna helyet benne.
Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
szóljon hozzá!