Hirdetés
Hirdetés

Itt magyar nyelven mondhatja el mindenki a gondjait

2005 októbere óta várják a hívásokat az Áradat Egyesület által kezdeményezett lelkisegély-szolgálat ügyelői •  Fotó: Rédai Attila

2005 októbere óta várják a hívásokat az Áradat Egyesület által kezdeményezett lelkisegély-szolgálat ügyelői

Fotó: Rédai Attila

Mindenkin lehet segíteni, aki segítséget kér. Ezt népszerűsíti már tizenkilenc éve a Hallgatlak – Telefonos és Internetes Lelkisegély-szolgálat. A nagyon súlyos mondatokat is meg tudják hallgatni, és már ez mentőöv lehet sokak számára.

Hajnal Csilla

2024. november 30., 21:132024. november 30., 21:13

Tizenkilenc évvel ezelőtt az egyik legnagyobb székelyföldi természeti katasztrófa, a 2005-ös Nyikó-menti árvíz után jött létre a telefonos lelkisegély-szolgálat, de nem emiatt indultak el – meséli az Áradat Egyesület által működtetett kezdeményezés erdélyi regionális felelőse, Simó Irma klinikai pszichológus, mentálhigiénés szakember és szupervizor a Hallgatlak lelkisegély-szolgálatról. Akkor az öngyilkosság-megelőzés volt a céljuk elsősorban, meg az, hogy a krízisben lévő emberek ingyenesen jussanak segítséghez, ami minden más országban is alapvető emberi jog.

„Folyamatosan arra érzékenyítettük a társadalmat a koronavírus-világjárvány időszakáig is, hogy az embereknek szabad segítséget kérni.

Idézet
Mindig az volt a célunk, hogy népszerűsítsük a segítségkérés létjogosultságát: nem kell beleszakadni a problémákba, hanem időben, mielőtt a lelki zavarok kialakulnak, segítséget kéne kérni”

– foglalja össze Simó Irma a szolgálatuk lényegét.

•  Fotó: Rédai Attila Galéria

Fotó: Rédai Attila

Mint Noé bárkája az árvíz előtt

A világjárvány előtti időszakban esténként voltak jelen az ügyelők, és várták a telefonhívásokat, de aztán jött a pandémia, és az volt az érzésük, mintha az azelőtti 15 év csupán előkészület lett volna a pandémia megterhelő időszakára. Egy bibliai hasonlattal élve, mint amikor Noé kezdte építeni a bárkát, mielőtt az árvíz jött volna.

„Akkor úgy éreztem, hogy már annyira felkészült volt a csapatunk, hogy mi egyáltalán nem ijedtünk meg. Ahhoz képest, hogy hatalmas krízis volt a világjárvány, mi rögtön úgy éreztük, hogy erre fel vagyunk készülve. Azonnal beálltunk szolgálatba reggel 8-tól éjfélig, és nagyon sok segítő bejelentkezett, így online tudtunk ügyeleteket koordinálni. Mindenki otthon ügyelt akkor, és ez egy nagy fejlődést hozott technikai, home office-szinten, meg átirányításos szinten is.

Sokkal több embert, segítőt el tudtunk érni Erdélyben, akik később beléptek a szolgálat életébe, és azóta is megvan, hogy havonta hány órát tesznek be a társadalom mentális egészségének a fenntartásába ilyen módon is”

– emlékszik vissza a szakember a 2020-as világjárványra, amikor minden órában csöngetett a telefon, rengeteg „segélykiáltás” érkezett feléjük.

Azóta is elérhetők reggel 8-tól éjfélig, Erdély bármely csücskéből telefonálhatnak, vagy akár külföldön élő magyarok. Bár kevesebb most a hívás, de sokkal többen megismerték a szolgálatot. Nemrég az egyik jászvásári televíziós műsorban hozták fel példaértékű szolgálatként őket, hiszen hasonló román nyelvű szolgáltatás csak hétvégén működik az országban.

A szolgálat folyamatosan fejlődik, most éppen egy gyergyói stábnak a képzése folyik. De a kolozsvári egyetem szociológiai és szociális munkás kar mesteri képzésén lévő egyetemistáival is lesz egy másik csoportjuk, akik jövő ősztől tudnak szolgálatba állni, sőt nekik ez szakmai gyakorlatnak is számít. A képzés ugyanis nagyon fontos – teszi hozzá Simó Irma, merthogy ez egy speciális szolgálat, itt gyorsnak és operatívnak kell lenni, illetve fel kell ismerni, hogy mikor van szükség „csak” meghallgatásra. Hozzáteszi, most már letisztultabbak a működési alapelveik, az önkéntességgel kapcsolatos kultúrájuk, és

nagyon komoly a képzésük, ami 120 órás alapképzést jelent, akkor is, ha valaki már a segítő szakmában dolgozik.

A hosszú távú céljuk az, hogy Nagyvárad és Szatmárnémeti, Temesvár, Arad környéke – ahol szintén jó szakmai kapcsolataik vannak – is igénybe tudja venni a szolgálatot, hiszen mindig az a kulcs, hogy legyen helyben egy jó szakember, aki összefogja az ott összegyűlt lelkes önkénteseket.

Segítséget kérni erő - ezt kell népszerűsíteni a hazai tárasdalomban •  Fotó: Pixabay Galéria

Segítséget kérni erő - ezt kell népszerűsíteni a hazai tárasdalomban

Fotó: Pixabay

Simó Irma jelezte,

férfiak és nők ugyanúgy hívják most már, és 14 éves volt a legfiatalabb, aki az elmúlt időszakban rácsörgött a szolgálat számára.

A problémák pedig széleskörűek: a nehezen viselhető időskori magányból fakadó egzisztenciális kérdésektől a családon belüli erőszakig, a megszégyenüléstől és konfliktusoktól a párkapcsolati gondokig. Sok külföldön dolgozó is igénybe veszi, hiszen itt magyar nyelven mondhatja el gondjait. A hívóknak nagy százaléka nyilvántartott pszichiátriai beteg, akik kezelésre járnak, de nekik nagy szükségük van a támogató jelenlétre, amikor elmozdulnak a belső egyensúlyból. Tehát támogatói szolgálatként is működik a szolgálat a pszichiátriai betegek számára, akik amúgy megkapják a kezelést, de nincs lehetőségük olyan rehabilitációs programokhoz kapcsolódni, ami a gyógyszeres kezelés mellett segítség lenne abban, hogy visszataláljanak önmagukhoz, a saját magukkal való élő kapcsolathoz.

Ez egy jó terep arra, hogy férfiak is nyugodtan csörögjenek, mert nem kell bemutatkozni.

Idézet
Nem fontos a nevet megmondani, de ennek ellenére gyakran vállalják azt is, mert már bíznak bennünk

– teszi hozzá a szakember, aki érzi az első beszélgetés „súlyát”, hiszen ha megértve érzi magát a hívó, akkor könnyebben keres magának terapeutát vagy valamilyen segítői fórumot.

Van, amikor e-mailben keresik meg, de Messengeren is írnak. Az utóbbira még nincs kialakítva egy állandó csapatuk, de szeretnék, mert időnként van rá igény, ez is a szervezet jövőbeli fejlesztési kihívásai közé tartozik, hiszen ez külön energiát igényel, miközben nincs semmiféle egyházi vagy állami finanszírozásuk – fejti ki a szervezet regionális felelőse.

Férfiak is nyugodtabban hívják, ha szükség van meghallgatásra, mert nem kell bemutatkozni •  Fotó: Pixabay Galéria

Férfiak is nyugodtabban hívják, ha szükség van meghallgatásra, mert nem kell bemutatkozni

Fotó: Pixabay

Ezeket a nagyon súlyos mondatokat is meg tudják hallgatni

Számtalanszor szembesültek már krízishelyzetekkel is, amikor valaki öngyilkossági szándékairól számol be nekik.

Idézet
Nem esünk pánikba. Nem az az első reakciónk, hogy nekünk kell hívni a mentőt, hiszen az van a protokollban is, hogy akkor lehet csak hívni, hogyha a hívó is jóváhagyja, és mondja a címet, mert egyébként nem lehet beazonosítani, hogy hol van, hogyha ő nem szeretné.

De ilyen eset egyszer volt, és akkor ő akarta, úgyhogy megmondta a címet. Viszont amikor valakinek öngyilkossági gondolatai vannak, és felhív, fölvállalja ezeket, akkor mi nem akarjuk rögtön lepasszolni az illetőt egy más szervnek, hanem mi beszélgetünk vele.

Idézet
A nagyon erős szenvedésnyomás hatására felmerülő szuicid gondolatoknak helyet és teret adunk, hogy ő el tudja mondani, miért nem akar élni”

– magyarázza Simó Irma az ügyelők meghallgató attitűdjéről.

A mindennapi életben az emberek nagyon nehezen hallgatják meg egymást, hogyha valaki már nem látja a reményt és nincs jövőképe. A Hallgatlak-szolgálat csapata pont ezt a hozzáadott értéket „teszi bele” a telefonbeszélgetésekbe, hiszen ezeket a nagyon súlyos mondatokat is meg tudják hallgatni.

Segítséget kérni erő

A szakember azt meséli, hogy egyszer egy hívó arról számolt be, hogy gyógyszereket akar bevenni öngyilkosság céljából, de a telefonhívást kezelő önkéntes, aki egyébként egészségügyis volt, nagyon frappánsan tudott válaszolni: honnan gondolja, hogy a gyógyszer nem járt le, és arra kérte, hogy együtt nézzék meg, ő tartja addig a telefont, és így elterelődött a hívó figyelme a gyógyszerbevevésről. Végre tudott arról beszélni, hogy mi nincs rendben az életében, és milyen lehetőségei vannak, hogy a családban vagy a rokonságban ki az az egy személy, akire mégiscsak számíthat, és

akkor ő már nem akar meghalni egy ilyen nagyon megértő beszélgetés után

– teszi hozzá Simó Irma, akinek meggyőződése, hogy minden olyan személyen lehet segíteni, aki segítséget kér. Ezért is fektet a szervezet nagy hangsúlyt az érzékenyítésre, annak az attitűdnek a népszerűsítésére, hogy segítséget kérni erő.

Hirdetés

„Még mielőtt ezt a végletes megoldást kidolgozná, azelőtt kotyogja el valakinek, vagy hívjon minket. Fontos a lakosságot is ilyen módon felkészíteni, hogyha valaki ilyenről beszél, akkor az nem csak hülyéskedik, a Cry for Help-szindrómát (öngyilkossági krízis jelei – szerk. megj.) komolyan kell venni, ha valaki ilyenekről beszél. A harmadik szakaszban még kérik a segítséget, de

Idézet
a negyedik szakaszban, amikor már eldöntötték, akkor sajnos már megvan a forgatókönyvük, és minket sem hívnak, a családtól vagy barátoktól sem kérnek segítséget”

– összegzi a klinikai pszichológus, de rögtön hozzá is teszi, minden befutott hívásnál a „fény” végül megjelenik. Visszahívhatják őket, a krízis idején rendelkezésükre állnak. Általában 6-8 hét, amíg kitisztulnak a hívó dolgai, és utána terápiára tud menni, vagy másfajta segítői szolgálatot is igénybe tud venni.

A Hallgatlak – lelkisegély-szolgálatot bárki igénybe veheti akár névtelenül mindennap reggel nyolctól éjfélig a következő telefonszámon: 0754 800 808

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki

Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki
2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
2026. november 06., péntek

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót

A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.

Újraindították a cernavodai atomerőművet
Újraindították a cernavodai atomerőművet
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

2026. november 06., péntek

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen

Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen
Hirdetés