Irodalmi utazás Tamási Áronnal

Harmadik alkalommal érkezett Erdélybe az Irodalmi Karaván, hogy a rendhagyó irodalomórák, az esti beszélgetések és a szabadtéri Tamási-kiállítás nézők százaihoz juttassa el a kiemelt irodalmi témákat. Juhász Anna irodalmár vezetésével idáig közel ezer diák vett részt az olvasás-népszerűsítő, irodalmi programokon – júniusban a csíkszeredai Segítő Mária Katolikus Gimnáziumban ismerkedhettek meg a diákok a XX. századi magyar irodalom történetével Babits Mihálytól Nemes Nagy Ágnesen át Áprily Lajosig és Tamási Áronig.

A budapesti premier előtt a négynapos Tamási Áron-körúton Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen mutatták be Sipos Lajos professzor „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” című, az évfordulóra megjelent kötetét, melyben az író életét, életművének fontos állomásait, Amerikától Párizsig, Farkaslakától Budapestig nyúló utazásait és munkásságának kulcsműveit sorakoztatja fel.

Sipos Lajos az egyik legfontosabb és legaktuálisabb kérdésnek Tamási életműve kapcsán a használt nyelvet, az új nyelv teremtési igényét tartja. Úgy véli, Tamási „műveinek olvasása közben általában is az újítási kísérletekre érdemes (fel)figyelni”. A könyv kapcsán elhangzott beszélgetéseken szó esett tehát Tamási nyelvéről, arról, hogy

A Farkaslakán született író munkásságára fókuszálva mutatkozott be Budapest után május közepén Csíkszeredában a Bölcső a hegyek között című szabadtéri kiállítás, amely a Petőfi Irodalmi Múzeum együttműködésével jött létre, és amelynek kurátora szintén Sipos Lajos irodalomtörténész.

A nagysikerű kiállítást Csíkszeredában számos rendhagyó irodalmi tárlatvezetés kísérte, és a 16 tablón bemutatott életmű adott hátteret a diákokat megszólító, Tamási nyomában elnevezésű csapatjátéknak is. A játék eredményhirdetése és az ünnepélyes díjátadó a kiállítás csíkszeredai finisszázsán volt, a Promenádon.

Sipos Lajos Tamási Áron és Márton Áron kapcsolatáról beszélt, valamint Tamási édesanyjáról. „Ez az édesanya meghatározó volt Tamási Áron számára. Tamási Áron édesanyja, amikor a fia egy puskával ellőtte az ujját, és kilenc ujjal nem lehetett rendes művelője az öt-hat hold apai földnek, ami rá maradt volna, akkor írt a nagyprépost nagybácsinak, hogy Áron már nem alkalmas a mezei munkára, segítse őt be a gimnáziumba, mert jó esze van, meg lehetne próbálni. Ha nincs ez az anya, aki az élet minden pillanatában a fia mellett, mögött áll, akkor mi nem beszélgetünk most Tamási Áronról. Mert ahhoz, hogy valaki író legyen, nemcsak tehetség kell, hanem kell tanulás is, műveltség is, és ezt csak így tudta megszerezni.”

Borbély Hajnalka, a Petőfi Sándor Általános Iskola magyar szakos tanárnője a csoportjáték kapcsán kiemelte, szerencsés helyzetben voltak, mert lesétálhattak a kiállítás helyszínére rendhagyó irodalmi órákra az iskolából. „Fontos cél volt az, hogy játék legyen, tehát ne verseny, hanem minél többen kapcsolódjanak be. Azt tapasztaltam, hogy olyanok is, akik korábban esetleg nem jeleskedtek sem az olvasásban, sem abban, hogy valamihez jelentkezzenek, ezzel a pici lendülettel, amivel ide kivonultunk, úgy kapcsolódtak be, hogy megható volt számomra, hogy milyen lelkesen és komolyan vették ezt.”