Hirdetés
Hirdetés

Inkubátorházat építenének a kisiparosoknak Székelykeresztúron

Évek óta képezik a szakembereket a szakközépiskolában. Most vállalkozni is segítenének nekik •  Fotó: Barabás Ákos

Évek óta képezik a szakembereket a szakközépiskolában. Most vállalkozni is segítenének nekik

Fotó: Barabás Ákos

A textil- és bőrfeldolgozásban érdekelt kisiparosok segítésével tartanák helyben a fiatalokat Székelykeresztúron, ahol egy inkubátorház megépítéséért pályázik közösen a helyi önkormányzat, illetve Hargita Megye Tanácsa. Azért választották ezt a profilt, mert a helyi szakközépiskolában már régóta zajlik a szakemberképzés. Induló vállalkozások költözhetnek majd be a létesítménybe.

Fülöp-Székely Botond

2018. május 12., 17:032018. május 12., 17:03

Nagyjából egymillió euróra van szükség, hogy a helyi önkormányzat, illetve a megyei tanács felújíthasson egy régi szövetkezeti épületet, ahol a kisiparosok számára rendeznének be egy inkubátorházat – tudtuk meg Rafai Emil polgármestertől. Mint mondta, a bőrmegmunkálásnak, illetve a textiliparnak van hagyománya a településen – születtek is a témába illő képzések a Zeyk Domokos Szakközépiskolában –, ezért döntöttek a szakmabeliek támogatása mellett. A cél, hogy minél kevesebben menjenek külföldre dolgozni, inkább helyben próbáljanak érvényesülni, indítsanak új vállalkozásokat. A tisztségviselő hangsúlyozta, egy ekkora projektet nem tudnak helyi forrásokból megvalósítani, éppen ezért társultak a megyei tanáccsal, és döntöttek a közös pályázás mellett. Reméli, hogy az Európai Unió is támogatni fogja a beruházást.

Több szempontból is előnyös

A székelyudvarhelyi Hargita Business Center megépítése a vártnál is nagyobb eredményt hozott, ezért döntöttek úgy, hogy több város esetében is pályázni fognak újabb inkubátorházak megépítése érdekében – fejtette ki lapunknak Barti Tihamér, a megyei tanács EU-s projektekkel megbízott alelnöke. Mint mondta,

ha a terv megvalósul, akkor az induló vállalkozások egy minimális bér ellenében három évre költözhetnek be a létesítménybe.

Ez idő alatt ingyenesen igényelhetnek jogi, marketing- vagy gazdasági tanácsadást is. A pályázati pénzből ugyan nem vásárolhatnak sorozatgyártásra alkalmas gépeket, de olyanokat igen, amelyek alkalmasak termékbemutatókra szánt prototípusok készítésére. Ezeket természetesen szintén bérmentesen használhatják majd a beköltözők.

Hirdetés

A megyei tanács alelnöke ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy ha támogatásigénylésükre pozitív elbírálást kapnak, nemcsak a felújításokat, de a bútorzatot és egyéb berendezések megvásárlását is finanszírozni tudják. A tervek szerint tizenhét irodahelyiség, nyolc műhely, valamint előadótermek is lesznek az épületben.

Idézet
Szeretnénk elérni, hogy minél többen vállalkozzanak és a megalakult cégek az inkubátorházból távozva immár önállóan is megállják helyüket

– fogalmazott a Hargita megyei önkormányzat alelnöke.

Kettéosztott önrész

A projekt megvalósításához szükséges egymillió eurónak csak felét biztosítaná az EU, a többi önrésznek minősül – tájékoztatott Barti Tihamér. Rámutatott, a megegyezés szerint a megyei önkormányzat fogja kifizetni az önrész 80 százalékát, a maradékot pedig a helyi önkormányzatnak kell előteremtenie. A megyei tanács nagyobb terhet vállalt, hiszen tisztában vannak vele, hogy meglehetősen alacsony költségvetésből gazdálkodhat a városháza – magyarázta. Ettől függetlenül

a kisváros tulajdonában marad a létesítmény.

Hozzátette, még ebben a hónapban leadják a megvalósításhoz szükséges pályázati dokumentációt.

Egy régi szövetkezeti épületet újítanának fel. Tizenhét irodával és nyolc műhellyel terveznek •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Egy régi szövetkezeti épületet újítanának fel. Tizenhét irodával és nyolc műhellyel terveznek

Fotó: Barabás Ákos

Van vállalkozói kedv

Igencsak hasznos lehet az inkubátorház létrehozása, hiszen nagyon sok ügyes diák jár vagy éppen végzett az iskolájukban, akik a diplomázás után külföldi munkavállalásra kényszerülnek rossz anyagi helyzetük miatt – véli Dénes Zsófia mérnök, aki textilipari szaktantárgyakat tanít a keresztúri szakközépiskolában. Rámutatott, ez szomorú, hiszen

vannak fiatalok, akik szívesen vállalkoznának, de nincs rá lehetőségük – ez némi támogatással megváltozhat.

„Egy inkubátorház arra is jó lenne, hogy megtanítsa vállalkozni a fiatalokat, így remélhetőleg egymás pozitív példáját látva kedvet kapnának a cégalapításhoz” – fogalmazott. Ő lát reményt a szakma fellendítésére, hiszen mai napig keresik a vásárlók például a székely ruhákat vagy a népművészeti ihletésű lakástextíliákat, így van értelme a hasonló műhelyek indításának. A tanárnő hozzátette, őt kérte fel az önkormányzat, hogy felmérje, milyen berendezések kellenek a szabóságokba, valamint a lakástextília-készítő, cipőjavító, bőrdíszműves műhelyekbe.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 26., szombat

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el

Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait

Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.

Ki lehet próbálni a sínbiciklit
Ki lehet próbálni a sínbiciklit
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

2026. szeptember 26., szombat

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben

Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

2026. szeptember 26., szombat

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben

Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz

A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz
2026. szeptember 25., péntek

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten

Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten
2026. szeptember 25., péntek

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot

Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot
Hirdetés