
Bokor Tibor polgármesterjelölt és Dávid Sándor, a RMDSZ kézdivásárhelyi szervezetének elnöke
Fotó: Dénes Botond
Iktatta jelölési dossziéját pénteken a helyi választási irodában Bokor Tibor, Kézdivásárhely újabb mandátumra pályázó polgármestere, illetve az RMDSZ helyi tanácsosjelöltjei. A dokumentumok leadását követő nyilatkozatában az elöljáró hangsúlyozta: a választások tétje, hogy biztos kezekben maradjon a város vezetése.
2024. április 26., 16:002024. április 26., 16:00
Bokor Tibor kijelentette, olyan tanácsosi listát tettek le, amely biztosítja a meglévő beruházások folytatását, illetve befejezését, ugyanakkor hangot adott azon meggyőződésének, hogy
Fotó: Dénes Botond
„Én azt szeretném, hogy a gyerekeink tanuljanak meg úszni, úgy, ahogy megtanultak (és tanulnak a napjainkban is) korcsolyázni, azt szeretném, hogy a gyerekeink korszerű bölcsődébe, óvodába, iskolába járhassanak, azt szeretném, hogy a fiataloknak újabb lakásokat építsünk, azt szeretném, ha a beindult gázhálózat-bővítés be is fejeződne még ebben az esztendőben. Egy élhető, családbarát, nyugodt közösséget szeretnék építeni Kézdivásárhelyen” – fogalmazott a negyedik mandátumára pályázó elöljáró.
Mint mondta, az idei választások tétje, hogy Kézdivásárhely vezetése biztos kezekben maradjon, és ne kerüljön veszélybe a város jövője. „Az is nagyon fontos, hogy Brüsszelben jelen legyünk, ezért arra kérek mindenkit, hogy jöjjön el és szavazzon. Hajrá Kézdivásárhely!” – zárta mondandóját Bokor Tibor.
Bokor Tibor az RMDSZ tanácsosjelöltjeinek körében nyilatkozott
Fotó: Dénes Botond
A napokban a céhes városban szárnyra kapott a hír, miszerint az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) visszalépteti korábban nevesített polgármesterjelöltjét, Szőts Emilt, és beáll a román pártok háttértámogatását élvező, függetlenként induló Imre Csaba mögé.
Az esetleges visszaléptetés kapcsán először Kolcza Istvánt, az EMSZ megyei szervezetének elnökét hívtuk, aki előbb meglepettségének adott hangot, majd a kézdivásárhelyiekhez irányított. Ilyés Botond, a helyi szervezet elnöke azonban telefonhívásunkra nem válaszolt, és vissza sem hívott.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
Felemelő volt, amikor 120 gyermek és fiatal egy hangon énekelte az „Egy szabad országért” című dalt. Ez volt a március 15-i gyergyószentmiklósi ünnepség legmeghatóbb pillanata. Az eseménynek két ország miniszterelnök-helyettesei is részesei voltak.
Székelyföld-szerte jelen voltunk a március 15-i ünnepségeken, képes anyagunkban abból adunk ízelítőt, hogy Marosvásárhelytől Csíkszeredáig, Székelyudvarhelytől Sepsiszentgyörgyig hogyan ünnepeltek a székelyek.
A kis közösségükben elismert, a magyarságért sokat tevékenykedő hétköznapi hősöket tüntettek ki vasárnap délután Könyv és Gyertya díjjal Marosvásárhelyen. Az alkalmat a legendás Szentegyházi Gyermekfilharmónia koncertje tette emlékezetessé.
Koszorúzással, beszédekkel, néptánccal és imával emlékeztek meg vasárnap késő délután Nyergestetőn az 1848–1849-es szabadságharc hőseiről. A történelmi helyszínen tartott ünnepségen több százan rótták le tiszteletüket a székely honvédek előtt.
„A magyarok Istene mindenütt ott van, ahol a világon magyarok élnek” – fogalmazott a Sepsiszentgyörgy központjában tartott március 15-i ünnepségen Répássy Róbert igazságügyi államtitkár.
Száraz növényzet gyúlt ki a Marosvásárhely közeli Jedd területén március 15-én délután. A tűzoltók nehezen megközelíthető területen küzdenek a lángokkal, amelyek már átterjedtek az erdős terület aljnövényzetére és egy hétvégi ház kerítésére is.
Katonai eledeleket idéző gulyással, történelmi visszatekintéssel és muzsikával emlékeztek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hőseire a gyergyószentmiklósi Népművészeti Alkotóház udvarán. Ez volt a huszadik márciusi katonaeledel-kóstoló.
Sohasem fogjuk megengedni, hogy Magyarországot gyűlölet és düh kormányozza – jelentette ki a miniszterelnök a budapesti Kossuth Lajos téren az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján mondott ünnepi beszédében.
Tűz ütött ki vasárnap délelőtt a Prahova megyei Puchenii Moșneni település műemlék templomában, nincsenek áldozatok.
szóljon hozzá!