Így vall önmagáról, a színházról és a barátságról Matei Vișniec

Úgy érzi, a színház válaszol alapvető kérdéseire, és élete során meggyőződése maradt, hogy a színházon keresztül fedezhetjük fel önmagunkat, a többieket, a különbségek között pedig hidakat lehet építeni. Vișniec számára a színház lehetőséget ad arra, hogy elmélyüljön a különbségekben, így született meg Migránsoook című darabja is, amely a Tomcsa Sándor Színház idei programjába került. A szerző szerint ez az egyik alapvető írása, amely jelenünk fontos kérdésével, a migráció jelenségével foglalkozik.

– magyarázta mókásan darabjáról, amely szerinte egy javaslat a párbeszédre. A Migránsoookat is szociodrámának tekinti. „Egy olyan jelenségről szól, amelyet még senki sem tudott megfelelően megmagyarázni, a politikusok, a katonai szakértők, még az újságírók és szociológusok sem. A művész is hozzájárulhat ezekhez a magyarázatokhoz, a színház kapcsolódhat a nyilvános beszélgetéshez, hiszen

„A problémákra van megoldás, míg a dilemmákra nincs. Márpedig a migráció Európa dilemmája, ezért lehet a színház témája. A színház nyelve az érzelem, míg a politikusoké a bikkfanyelv, a szociológusoké pedig az adat. Ezzel a darabbal nem megoldást akartam nyújtani, csak kérdéseket akartam árnyalni” – fejtette ki Vișniec. Szerinte sokszor nehezebb a szociodráma, mivel a színház rendszerint tanító jellegű, ő pedig nem didaktikus akart lenni, éppen ezért érzi ő is különlegesnek a szövegét.

– mondta. Bevallotta, nehéz volt számára felfedeznie önmagát. Jelenleg is úgy érzi, folyamatos konfliktusban áll egymással drámaíró és újságíró énje. „Huszonhét év újságírás alatt megmérgeztek azok a borzalmak, amelyeket ma információnak tekintünk.

Újságíróként azt láttam, az ember sosem tanul a múlt hibáiból. Majdnem három évtizednyi nemzetközi újságírás után nehéz hinni a fejlődésben, szerencsére a másik, író felem optimistább” – magyarázta.

bevallása szerint ebből az ellentmondásból születnek színdarabjai. „Amikor az újságíró nem tudja megoldani a problémákat, vagy egy téma kifárasztja, akkor átadja az író énemnek, hogy értse meg” – árulta el alkotófolyamatáról.

Vișniec elmondta, hogy a migráció előtt a külföldön „szolgáló” románokról, a tömeges elvándorlásról akart írni, ám épp akkor indult el a bevándorláshullám. Mivel újságíróként sokat foglalkozott ezzel, úgy gondolta, időszerűbb téma. Elárulta, mindig érzi, ha egy cikk akár dráma témája is lehetne, ám a valóságos elemek mellé szerinte mindig szükséges a fikció is. Szintén külföldi élményei miatt érezte a késztetést arra is, hogy írásaival elmagyarázza a nyugatiaknak, milyen is valójában Kelet-Európa, milyen volt a kommunizmus. Meglátása szerint a nyugatiak félreinformáltak, sokkal inkább Afrika, Közel-Kelet felé fordulnak, mint a Balkán felé, ezért akart

Mivel gyermekkora óta foglalkoztatja a Nyugat kérdése, most újabb regényen dolgozik, erről annyit árult el az udvarhelyi közönségnek, hogy A Nyugat utolsó napjai lesz a címe.

„Legnagyobb átok az életemben, hogy újságíróként naponta hét órán át olyan szövegeket írok, amelyek huszonnégy óra múlva meghalnak, ezért mindennap legalább egy órát írok olyan szavakat, amelyek legalább évtizedekig fognak élni. Ez a csoda az életemben: ha naponta egy órát írsz, a következetesség kárpótolja az időhiányt” – fejtette ki a közönségből érkezett kérdésre. Elmondta azt is, hogy fiatalként rajzolt, képzőművészi pályája helyett azonban az íróit választotta. Ma már csak akkor rajzol, amikor szomorú.

A beszélgetés végén Biró Gábor székelyudvarhelyi festő meglepte a drámaírót, felidézve azt az 1972-es tábort, ahol találkoztak. A festő megtartotta azokat a grafikákat, amelyeket a tizenéves Vișniec készített, és dedikált neki Bușteni-ben, ezek közül többet bekeretezve adott át hétfőn a szerzőnek. A román drámaíró felidézte, hogy akkor arra kérte Birót, tanítson neki magyar szavakat.