Így nem tanulunk meg az iskolában románul

Ezt állítja legalábbis Egyed Gergely nyelvtanár, aki, bár 2003 óta Székelyudvarhelyen él, Gyulafehérvárról, többnyire román nyelvkörnyezetből származik. A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban járta ki a középiskolát, majd a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán szerzett egyetemi képesítést. Többnyelvű tolmácsként dolgozott egészen két évvel ezelőttig, nyolc éve pedig Vitamag néven román nyelvtanfolyamokat indított a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központban. Ezek eredményességéről talán elég egyetlen adat:

sőt, a csoportból került ki a legjobb román minősítéssel rendelkező magyar érettségiző Hargita megyében.

A nyelvet nem lehet megtanulni

Miközben Hargita megyében a diákok nagy részének gondjai vannak a román érettségivel, de magával a román nyelvvel is. Tudjuk, miért: Székelyföldön nincs nagyon máshol lehetősége a gyermekeknek a román nyelvvel találkozni, mint az órán, a tanteremben, ott pedig kevés az esély arra, hogy megtanuljanak románul kommunikálni.

– emlékezett Egyed Gergely. A nyelvtanár elkezdett tájékozódni, például egymással tapasztalataikat megosztó pályatársak közösségi portálos csoportjaiban a nyelvoktatás másfajta megközelítésével ismerkedett meg.

„A módszer mögött az az elképzelés húzódik, hogy a nyelv elsajátítása nem egy tudatos folyamat, nem úgy működik, hogy én mint tanár bemegyek a tanterembe, s megtanítom neked a múlt időt vagy a ruhákkal kapcsolatos szókincset. Az a gond ezzel, hogy ez mind a tudatos elmédet célozza meg, de ugye a kisgyermekek is képesek elsajátítani egy vagy akár több nyelvet mindenféle tudatosság nélkül. Ez egy szerves folyamat, aminek során, ha olyan környezetbe kerülsz, ahol az illető nyelvet beszélik, akkor te azt a nyelvet, ahogy szokták mondani, felszeded” – fejtette ki az oktató.

Egyed Gergely kifejtette: a Vitamagnál

Például annak, hogy az illető diák legyen kitéve minél több nyelvi hatásnak, de szövegkörnyezetben.

„Nem tanulunk szavakat szövegkörnyezetből kiemelve, nem tanítunk nyelvtant. Vesszőparipám, hogy a román nyelvoktatás is azért tart ott, ahol, mert nagyon nagy hangsúlyt fektetnek a leíró nyelvtan oktatására. Tény az, hogy minden nyelvnek van egy nyelvtana, de mivel a nyelv egy tudatalatti folyamat, a magyarban sem úgy sajátítjuk el a szabályszerűségeket, hogy szabályként megtanuljuk őket, hanem miközben nagyon sok hatás ér minket, ezek beidegződéssé válnak. Például azt mondjuk, hogy megyek, vásárolok két könyvet. Ebben semmi logika nincs, mert minden más nyelv ilyenkor többes számot használ. Így,

A román leckékkel is ilyen problémák vannak, hogy akkor például tanuljuk meg az igeidőket, de nagyon kevés az a gyerek, aki ezt így szervesen magáévá tudja tenni, legtöbben csak az marad meg, hogy akkor van öt eset, de hogy ezeket mikor kell használni, milyen szövegkörnyezetben, hová kell tenni, arról semmi” – fogalmazott Egyed Gergely.

Rámutatott: a leíró nyelvtan az igazából egy metanyelv, egy, a nyelvről szóló nyelv, amit félre kell tenni, és nem a névmások alakjait kell megtanítani a gyerekeknek, hanem kommunikálni kell velük, segíteni abban, hogy elsajátíthassák a nyelvet ahelyett, hogy a nyelvről szóló nyelvet tanulják meg. Mert az a nyelvtudósoknak való, egy tanárnak, aki, ha elkerül az egyetemre, bele kell lásson a nyelv szerkezeti részébe, de nem egy ötödikes gyereknek, akinek azt kellene elsajátítani, hogy román környezetben valamennyire boldoguljon.

Amit nem csinálnak jól az iskolában

Egyed Gergely az egyik legnagyobb gondnak azt látja, hogy az alapelvekkel ellentétben az elemisták nagyon sok szót tanulnak szövegkörnyezetből kiemelve. „Sem a tanítónéniket, sem az óvónéniket nem lehet rávenni arra, hogy a szavakat szövegkörnyezetbe helyezzék, inkább kiíratják füzetbe, a diákok ezeket bemagolják, következő nap írnak egy felmérőt belőlük, amire kapnak jó jegyeket, de két hét múlva már semmire sem emlékeznek belőlük. Ezért van az, hogy a kisgyerek azt mondja: »eu sunt zece ani«. Mert a van szót magában, szövegkörnyezetből kiemelve tanulta meg. Aztán hiába magyarázod, hogy az egyik birtokos forma meg ilyesmi, az nem segít, mert a nyelv nem egy tudatos dolog, a tudatos magyarázatok nem hatnak” – vázolta a nyelvtanár.

Egy másik probléma szerinte ugyanakkor az erős ragaszkodás ahhoz, hogy témakörökre csoportosítsák a tananyagot.

„Ezzel az a gond, és ha jól tudom, létezik erre egy pszichológiai elmélet is, amely azt mondja, hogy

Erre van alternatíva, amit mi is csinálunk például, a történetalapú nyelvoktatás, hisz az egész kultúránk sztorikban, történetekben él. Ez egy kontextus, amibe bele lehet tenni a nyelvet, s ami még élvezetes is. Erre az évek folyamán legtöbbször pozitív visszajelzéseket kaptam a gyerekektől, élvezik, amit csinálunk, mert nem az van, hogy meg kell tanulni egy leckét, hanem veszünk egy szöveget, egy témát, és beszélgetünk róla. Mindig ott van a szövegkörnyezet, benne vagyunk a nyelvben, és megpróbáljuk használni” – ecsetelte Egyed Gergely.

Kifejtette: természetesen az sem vezet eredményre, ha a gyerek bemagol egy egyébként nagyon színvonalas román irodalmi szöveget. „Én el tudom képzelni, hogy magasztos cél megszerettetni a gyerekekkel a román irodalom klasszikusait, de nincsenek azon a szinten. És akkor csak a magolás marad. Beszéltem erről egy tanítónénivel is, aki tankönyveket ír, mondtam neki, nézd meg ezt a szöveget, hát ez nem egy hatodikos gyermeknek való. Mondta, hogy ilyen törvények meg olyan szabályok, hogy nem lehet változtatni. De akkor beszélgetni kell azokkal az emberekkel, akik ezeket a törvényeket írják, hatást kell gyakorolni rájuk, hogy változtassanak. Hiszen végső soron a cél az, legalábbis remélem, hogy a gyerekeket meg kellene tanítani románul” – nyomatékosította a pedagógus.

Amikor nem marad, csak a nyelv

Egyed Gergely, mint elmondta, sok romántanárral is beszélt, és azt szűrte le, hogy sokan közülük attól viszolyognak a legjobban, hogy mi van, ha kihúzzák a lábuk alól a nyelvtant, a klasszikusok tanítását.

„Mert akkor nem marad, csak a nyelv, és erre nincsenek kiképezve a tanárok, hogy mit csinálsz akkor, amikor nyelvet kell oktatnod, hogy lassan beszélsz, hogy olyan szemléltető eszközöket használsz, amikkel érthetővé teszed a témát a kisgyerek számára. Ez az, amitől úgy látom, nagyon félnek a tanárok. Ez egy másik probléma:

nem olyan, mint a matek, a biológia vagy hasonló, amiket azért tanulsz meg, hogy a gyakorlatban valamit létrehozz velük, itt az egyetlen gyakorlati cél a kommunikáció” – mutatott rá a nyelvtanár.

„Ismerek olyan harmadikos-negyedikes gyerekeket, akik a játékokból sajátítják el a nyelvet. Az iskolában az angoltanítás sem működik annál jobban, már tudja a nyelvet a gyerek, úgy megy oda. Mert a némettel már teljesen más a helyzet, amit ugyanazon elvek szerint tanítanak, mint az angolt vagy akár a románt, és a német szintén nem megy, mert nincs meg az a szövegkörnyezet, amiben elsajátíthatnák a gyerekek, nem németül netflixeznek vagy youtube-oznak.”

Az oktató úgy véli, az óvodák esetében sem sokkal jobb a helyzet, ott is meg akarják tanítani például a színeket, s akkor az óvónéni elmondja huszonötször, hogy verde, amivel a gyerek sokra nem megy. Vagy a számokat, a hét napjait, s ezért van az, hogy a gyerek magában végig kell mondja ezeket, mire odaér, hogy csütörtök, mert így tanulta meg.

„Ha nem szövegkörnyezetben sajátítod el ezeket, akkor a tudatos elménkkel próbáljuk megtanulni, márpedig ez nem az a része az agyunknak, ami a nyelvért felelős, s ez a hely nem ugyanaz, mint ami a kognitív tudást rendezi. Ezt bizonyítják például az olyan történetek is, hogy megsérül valakinek az agya, annak a tudatos része olyan szinten, hogy az illető emberke csak valami 60-as IQ-val rendelkezik – van erről egy videó is a Youtube-on –, ha elküldöd kenyérért, eltéved például, de tizennégy nyelvet beszél. Mert az agyának az a része, ami a nyelvekért felelős, teljesen ép. Persze ez egy kivételes eset, de létezik egy olyan, hogy chatterbox-szindróma, ami az olyan embereket érinti, akik nagyon jól beszélnek ugyan, de semmit se mondanak. Ha szavakat tanítunk, ha témakörök szerint tanítunk, ha leíró nyelvtant tanítunk, akkor mind az agy kognitív részeivel foglalkozunk” – osztotta meg Egyed Gergely.

A teljesen felesleges nyelvtan

Egy másik, a nyelv elsajátítását megnehezítő iskolai gyakorlat az, amikor a felső tagozaton megtömik a gyerekek fejét leíró nyelvtannal, vagy amikor – teljesen feleslegesen – ragozást tanítanak.

„Holott már azt se lehet elmondani, hogy ez egy ilyen rendszerszintű dolog lenne.

Körülbelül két pontot ér most ez a végső jegyből, ha jól számoltam. Ha ez nem lenne, s arra készítenék fel a tanárokat, hogy neki az a feladata, hogy kommunikálni segítsen megtanulni, ha lenne egy ilyen mentális átállás, akkor sokkal több esélyük lenne a gyerekeknek a nyelvet felszedni az iskolákban is” – hangsúlyozta a nyelvtanár.

Egyed Gergely, mint bevallja, tudatosan támadja a rendszert, próbál változtatni a kialakult status quo-n. „Többször leírtam, még kommentben is, hogy mi lenne a követendő irány, pedig nekem ehhez olyan nagy személyes érdekem már nem fűződik, a gyerekeim már mindjárt kinőnek az oktatási rendszerből, meg a magánszféra, ahol én dolgozok, annál jobban elvan, amíg a közoktatás bukdácsol. Oda jutottunk, hogy már nem tudunk gyerekeket felvenni, nincs hely. De zavar, ami az iskolákban van, próbálom elhinteni, hogy mi a jó megoldás, próbáljunk a gyerekeknek segíteni ahelyett, hogy egy rakás marhaságot próbálunk a fejükbe beleverni. Ám azok, akik összeállítják a tételeket, működtetik a rendszert, inkább elzárkóznak, nem hajlandók vitázni róla. Egy csomó módszertani könyvet is átböngésztem pedig, s az egyikben még le is írják, nincs igazából semmiféle magyarázata annak, hogy miért így oktatják a nyelveket, se nyelvészetileg, se pszichológiailag, se pedagógiailag nem lehet megmagyarázni, hogy miért kell nekünk szavakat szövegkörnyezetből kiemelve oktatni, leíró nyelvtant magoltatni. Valaki valamikor ezt így kitalálta, talán még a klasszikus nyelvek, a latin, az ógörög oktatására, és így maradt.”

De képesek vagyunk-e elmozdulni ettől a paradigmától?

„Akárhányszor elmondom mindezt tanároknak, mindig ilyen személyes támadásnak veszik, s azt mondják, hogy hát a nyelvtant, azt kell tudni. Igen, kell tudni a nyelvtant, de nem a leíró nyelvtant. A nyelvtant használni kell, és ez nem egy tudatos folyamat.

Vagy van ilyen például, hogy szógyakoriság, amiről a román tanügy nem hallott, mint ahogy arról sem, hogy mi a száz leggyakoribb román cselekvés, amit jó lenne tudni, mert ezeket tudod a legvalószínűbben használni. Írtunk egy könyvet is minderről, öt éve ott a fiókban, az egyik nagy szívfájdalmam, hogy nem lehetett azt kiadni, de a politika beleszólt, azok, akik adták a megbízást, valamiért nem fűződött hozzá érdekük, hogy ezt tovább is vigyék.”

A tanárok nem nyelvoktatók – és ez baj

Egyed Gergely úgy látja, a helyzet az új tantervekkel se sokat javult, hiába vezették be a specifikus román oktatást a magyar anyanyelvűeknek, saját tankönyvekkel.

„Javulhatna, még reménykedem, ugye most végzős az utolsó generáció, amely még a régi tanterv szerint, anyanyelvként tanulta a románt, de a helyzet az, hogy kivették a tanárok alól azt, hogy a román irodalmat oktassák, és nem tudnak mit betenni helyette. Nincsenek felkészülve ezek a tanárok arra, hogy nyelvet oktassanak. A veszély ebben az, hogy megmondják majd, hogy lám, mi megadtuk nektek a lehetőséget, de az eredmények nem jobbak, akkor meg miért ne térjünk vissza ahhoz, ami volt. Úgy látom, rendszerszinten ugyan meg lehetne hozni a szükséges döntéseket, de a tanárok ugyanazok maradnak.”

Viszont legalább még el se kezdték ezen szellem szerint felkészíteni a tanárokat a főiskolákon, egyetemeken.

– magyarázza.

Egyed Gergely javulásra akkor számít, ha ezek a gondolatok nagyobb nyilvánosságot kapnának, akár a román sajtóban is lehetne róluk szó, s meg tudnának fertőzni olyan embereket, akik felelősek ezért. „Változás akkor lesz, amikor minderre az igény nem csak felülről van szorgalmazva, hanem a tanároktól is jön. A világ más részein is akkor következett be a nyelvoktatásban paradigmaváltás, amikor ezt alulról kezdeményezték. Az lenne a szerencsés, ha felülről is jönne az iránymutatás, de a tanároknak is meggyőződése lenne, hogy igen, ez a helyes út, ezt kell csinálni. Optimista vagyok, de tudom, hogy egyik napról a másikra nem lesz eredmény, el kell terjedjen ez a nézet, amit én csak közvetítek, nem én találtam ki.”

A cikk először lapcsaládunk hetilapjában, a Heti Hírmondóban jelent meg 2023. december 15-én.