
Fotó: Rab Zoltán
Harminc éve nem történt felújítás Marosvásárhelyen a Gyémánt piacon, ezt pótolják a héten elkezdett nagyobb lélegzetű munkálattal.
2022. november 23., 15:042022. november 23., 15:04
A Tudor lakótelepen két napi piac van, a Dacia és a Gyémánt. Ez utóbbi nagyon népszerű, sok őstermelő kínálja itt termékeit, nyáron a dinnyeárusok sem kerülik el. Mint a városi piacigazgatóság vezetője, Ujică Valer a Székelyhonnak elmondta, a 90-es évektől nem történt a Gyémánt piacon jelentős felújítás, így most érkezett el ennek az ideje.
Az asztalokat folyamatosan szokták cserélni, évente 20–25 új asztalt helyeznek el a megrongálódottak helyére, így most erre nincs szükség. A saját alapból végzett munkálat összértéke 200 ezer lej, és azt szeretnék, hogy december 6-áig meglegyen.
Fotó: Rab Zoltán
Az igazgató elmondta azt is, hogy bár hétfőtől dolgoznak a piactéren, az árusok továbbra is várják a vásárlókat, hiszen úgy alakították ki a munkatelepet, hogy az asztalok felét használhassák a többnyire zöldségeket és gyümölcsöket kínálók.
Megtudtuk, hogy rendbe teszik a piacot körülvevő kerítést is, de ezúttal nem foglalkoznak a piac mellett lévő kis üzlethelyiségekkel, ezek nagy többsége nem szorul javításra.
Július 27. és 31. között rendkívüli ülésszakra hívták össze a felsőházat az országos helyreállítási tervhez kapcsolódó törvénytervezetek és az Országos Kataszteri Hivatalnál kialakult helyzettel összefüggő jogszabályjavaslatok elfogadása érdekében.
Háborúk, geopolitikai átrendeződés, bizonytalan európai jövő és regionális együttműködés: ezek a kérdések uralták a 35. Tusványos első nagypolitikai paneljét, ahol Magyarország, Románia és Lengyelország szerepét keresték a változó világrendben.
Rendhagyó módon immár harmadik alkalommal kerül vissza az erdélyi mozik műsorára a Hogyan tudnék élni nélküled? című magyar zenés vígjáték. A film vetítései előtt ezúttal a folytatás első, több mint háromperces exkluzív részletét is levetítik.
A Bisztraterebes–Bihar autópályaszakasz kivitelezője szerint a munkálatok a tervezettnél gyorsabban haladnak, így elképzelhető, hogy a 28,55 kilométeres részt már idén decemberben átadják a forgalomnak.
Folyamatosan szemerkélő, időnként erősebben eleredő eső fogadja a tusványosozókat szerdán.
Közzétette szerdán az oktatási minisztérium az országos képességfelmérőn részt vett nyolcadikosok középiskolai számítógépes elosztásának eredményeit.
Az alaptörvény 17. módosításával Magyarországon politikai önkényuralmi rendszer jött létre, és a Fidesz, mint ellenzéki párt ezzel szemben határozza meg magát – jelentette ki Orbán Viktor szerdán Budapesten.
Cáfolta szerdán a Facebook-oldalán Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter azokat a nyilvánosságban terjedő információkat, miszerint „Romániának azért megy rosszul, mert támogatja Ukrajnát”, illetve „a SAFE-hitelek külföldi vállalatokhoz kerülnek”.
A forma ugyan a megszokott, a hivatalban lévő magyarországi miniszterek és államtitkárok száma azonban közelít a nullához a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor területén. Idén zuhogó esőben zajlott hivatalos megnyitó a Lőrincz Csaba-sátorban.
A hétvégén is nőttek az üzemanyag-árak, a gázolaj ára pedig literenként 5 banival emelkedett keddtől – számol be az economica.net gazdasági hírportál. Szerdán ismét emelkedett az üzemanyagok ára.
szóljon hozzá!