
A Hargita megyei gazdák többsége már megkapta a támogatások előlegeinek egy részét. Leginkább a nagy gazdaságok tulajdonosai nem kerültek még sorra
Fotó: Pinti Attila
Két hét alatt mintegy húszezer Hargita megyei gazda kapta meg az idei mezőgazdasági támogatáselőlegek egy részét. A napokban bizonyossá vált az is, hogy az agrár-környezetgazdálkodási juttatásoknak a 85 százalékát is megkapják támogatáselőlegként.
2024. november 04., 07:502024. november 04., 07:50
Nem kapott még minden támogatásra jogosult gazda előleget az idei juttatásokból – elsősorban a nagy gazdaságok tulajdonosai nem kerültek még sorra –, a többség azonban megkapta a támogatások előlegeinek egy részét Hargita megyében, tudtuk meg Haschi Andrástól.
– fogalmazott a Hargita Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) vezetője. Folyamatosan dolgoznak az előlegek kifizetésén, „minden nap új kritériumok szabadulnak fel”, azaz újabb támogatások esetében teszi lehetővé az előlegek folyósítását a központi APIA.
Fotó: Pinti Attila
Hargita megyében nagyjából háromszáz, nagy gazdasággal rendelkező, támogatásra jogosult gazda van, közülük 37-en kapták már meg a támogatások egy részének az előlegét.
Az előlegek folyósítása október 16-án kezdődött el, akkor azonban még bizonytalan volt, hogy az agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénylői idén kapnak-e támogatáselőleget, ugyanis a vonatkozó szakminisztériumi rendeletben csak alaptámogatások szerepeltek.

Szerdán reggel elkezdődik az idei egységes mezőgazdasági támogatások előlegeinek a folyósítása a gazdák számláira. Hargita megyében már sok ezer jogosult dossziéját készítették elő kifizetésre az APIA megyei kirendeltségénél.
A napokban azonban bizonyosság vált, hogy az agrár-környezetgazdálkodási támogatások előlegét is megkapják a gazdák. Ezt kérdésünkre Haschi András is megerősítette, mondván, néhány napja megkezdődött ezeknek a támogatáselőlegeknek a folyósítása is.
A gazdák egyébként már előlegként számíthatnak a támogatások értékének a nagy részére:
Az előlegek utalása e hónap végéig tart, december elsejétől pedig elkezdődik az elszámolási összegek folyósítása. Azoknak a gazdáknak, akik addig nem kapnak előleget, egyszerre utalják majd az előleget és az elszámolást is.
Fotó: Veres Nándor
A kérésekben feltüntetett összterület egyébként nőtt idén – nem csak Hargita, hanem a két másik székelyföldi megyében, sőt országszerte is – az előző évhez képest, nem nagy mértékben ugyan, de ez egy rendhagyó jelenségnek számít.

Idén nagyobb összterületre igényeltek mezőgazdasági támogatásokat a Hargita, Maros és Kovászna megyei gazdák, mint az elmúlt évben – a három megyében majdnem 9000 hektárral nőtt a támogatásigénylési kérelmekben feltüntetett területek nagysága.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!