Hirdetés
Hirdetés

Hegyimentő-közszolgálat alakult Szentegyházán

Nem lehet akárki hegyimentő. A jelentkezőknek nemcsak szaktudásukat, de emberségüket is bizonyítaniuk kell. Képünk illusztráció •  Fotó: Tamás Attila

Nem lehet akárki hegyimentő. A jelentkezőknek nemcsak szaktudásukat, de emberségüket is bizonyítaniuk kell. Képünk illusztráció

Fotó: Tamás Attila

Vészhelyzet esetén, de pusztán turisztikai információkért is lehet hívni a Szentegyházi Hegyimentő-közszolgálatot, amelyet nemrég alakított meg a helyi önkormányzat. Tevékenységükről faggattuk a csapat vezetőjét, Szőcs Tibort, aki a Vargyas-szorost övező bérceken fellazult szikladarabok későbbi leveréséről is beszélt.

Fülöp-Székely Botond

2018. augusztus 24., 20:052018. augusztus 24., 20:05

„Már évek óta próbáltunk létrehozni egy hegyimentő-közszolgálatot Szentegyházán, ám ebben sosem állt mellénk az aktuális városvezetés. Annak ellenére sem, hogy létezik egy kormányrendelet, amely kötelezi a hegyvidéki turistaösvényekkel rendelkező településeket, hogy ezt megtegyék. A legutóbbi önkormányzati választások után azonban megértő fülekre találtunk” – vázolta röviden az eddig történteket Szőcs Tibor, a három hónapja megalakított, önkéntesekből álló Szentegyházi Hegyimentő-közszolgálat vezetője. Mint mondta, azért is szükség van egységükre, mert a jelenlegiek mellett hamarosan több jelentős turisztikai beruházás is lesz környékükön, illetve Hargita megye más területein, ahol feladatot kell teljesíteniük. Hozzátette,

jelenleg tizenkét tagot számlálnak, akik közül 6–8-an vesznek részt aktívan a munkában.

Hegyimentő nem lehet akárki, ehhez külön iskolát kell végezni – a téli és a nyári mentések esetében is –, ahol szakmai bizonylatot kapnak a sikeresen vizsgázók. „Jelenleg nekem és egy másik tagunknak van meg a diplomája, de szeptemberben újabb két kollégánk végzi el az iskolát. Persze a terv az, hogy idővel mindenki levizsgázik” – magyarázta Szőcs Tibor, aki egyébként a csíkszeredai csapatban is vezető pozícióban van. Rámutatott,

a hegyimentőnek tudnia kell egyebek mellett sziklát mászni, síelni, elsősegélyt nyújtani, beteget szállítani, de akár szélsőséges vagy nehéz körülmények között – éjszaka, viharban, ködben, hófúvásban stb. – tájékozódni is.

Szőcs, aki már szakmai oktatósegéd is, elmondta, hogy ezeket igyekeznek megtanítani az újoncoknak, még mielőtt beiratkoznának a képzésre, ahol diplomát szerezhetnek. „Persze a legfontosabb az, hogy a jelentkező legyen jó ember, tudjon csapatban dolgozni, a többit már meg lehet tanulni” – fogalmazott.

Szőcs Tibor •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Szőcs Tibor

Fotó: Barabás Ákos

A Szentegyházához tartozó adminisztratív területekért felel a nemrég megalakult közszolgálat, amely

már most hívható a 0758–512776-os számon,

illetve a 112-es segélyhívószám diszpécserei is értesítik szükség esetén. Érdemes tárcsázni őket, ha veszélyes vaddal vagy éppen juhászkutyákkal kerül összetűzésbe valaki, de akkor is, ha eltévedt egy ember, vagy megsérült túrázás során – tudatta Szőcs. Arra is kitért, hogy sokan az útvonalak helyéről, állapotáról vagy éppen sátrazási lehetőségekről és szálláshelyekről is érdeklődnek – ebben is szívesen segítenek. „Például volt, hogy valaki azért hívott, mert túrázás közben látott egy medvét, így letért az útvonalról, és érdeklődött, hogy milyen jelzéseket követve folytathatja útját” – jegyezte meg a hegyimentő.

Hirdetés

Megalakulásuk óta már létrehoztak egy mászófalat a szentegyházi Piac téren, amit bárki ingyenesen kipróbálhat, sőt oktatásra is használják – magyarázta Szőcs Tibor, hozzátéve, hogy ezenkívül biciklis túrákat is szerveztek. Hangsúlyozta, a későbbiekben szeretnének megfelelő útvonalakat kijelölni a kerékpáros és a gyalogos kirándulóknak is. A nárciszrét mellett ugyanakkor egy ingyenesen használható hegyi menedéket és pihenőhelyet hoznának létre, ahová bárki kimehet sütni-főzni – közölte. Megjegyezte, hegyimentő egyesületet is szeretnének alapítani Szentegyházán, hogy pályázhassanak jobb felszerelések megvásárlásáért, amiket most a többi Hargita megyei csapattól kell kölcsönözniük.

Csak óvatosan a Vargyas-szorosban!

A korábbi esőzések és kollégáik szabadságolása miatt még nem tudták eltakarítani a Vargyas-szorosban lévő sziklákon fellazult kődarabokat a hegyimentők, így továbbra is óvatosságra intik a kirándulókat. Szőcs Tibor, a Szentegyházi Hegyimentő-közszolgálat vezetője hangsúlyozta, a turistaútvonal megfelelő körültekintéssel használható a szorosban, ugyanakkor a balesetek elkerülése érdekében arra kéri a túrázókat, hogy semmiképpen ne próbáljanak felmászni a sziklákra, hiszen könnyen elszabadulhatnak egyes kődarabok, ez pedig tragédiához vezethet. Rámutatott, októberben hegyimentő-találkozót rendeznek a helyszínen, és akkor fogják leverni a veszélyessé vált kődarabokat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Év végére üzembe állhat a ritka gyulakutai beruházás

Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.

Év végére üzembe állhat a ritka gyulakutai beruházás
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kilenc hónappal eltűnése után megtalálhatták a brit turista holttestét a Bucsecsben

Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.

Kilenc hónappal eltűnése után megtalálhatták a brit turista holttestét a Bucsecsben
2026. augusztus 14., péntek

Történelmi mélypont közelében a Duna vízhozama, tovább apad a folyó

A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.

Történelmi mélypont közelében a Duna vízhozama, tovább apad a folyó
2026. augusztus 14., péntek

Elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy

Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.

Elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Több mint hétszáz bölcsődei állást hirdetnek meg

Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.

Több mint hétszáz bölcsődei állást hirdetnek meg
2026. augusztus 14., péntek

Nem mindennapi helyszínen mutatják be a környezettudatos divatot Marosvásárhelyen

A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.

Nem mindennapi helyszínen mutatják be a környezettudatos divatot Marosvásárhelyen
2026. augusztus 14., péntek

Újabb helyreállítási pénzeket hívna le Románia

Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.

Újabb helyreállítási pénzeket hívna le Románia
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Elszakadt a film, kórházban ébredt a Brassóban két turistát halálra gázoló sofőr

Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.

Elszakadt a film, kórházban ébredt a Brassóban két turistát halálra gázoló sofőr
2026. augusztus 14., péntek

Elmondta az ügyvivő miniszterelnök, hogy miből pótolnák az atomreaktor leállítása miatt kieső energiát

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására.

Elmondta az ügyvivő miniszterelnök, hogy miből pótolnák az atomreaktor leállítása miatt kieső energiát
2026. augusztus 14., péntek

Nem volt alapja a szóbeszédeknek, megnyugodtak az orotvaiak, hogy lezárult a gyilkosság ügye

Megnyugvással fogadják az orotvaiak, hogy jogerős ítélet született a 2025. februárjában történt emberölés ügyében. A helyiek körében az okozott szóbeszédeket, hogy több mint egy évig várni kellett konkrét fejleményekre.

Nem volt alapja a szóbeszédeknek, megnyugodtak az orotvaiak, hogy lezárult a gyilkosság ügye
Hirdetés