
Fóliázás, összetűzés, őrködés. A román hatóságok nem hagyták annyiban a pénteki történéseket
Fotó: Pinti Attila
Házkutatást végeztek az úzvölgyi katonatemető román keresztjeinek és ortodox emlékművének letakarása, illetve a május 17-én történt összetűzés miatt Hargita megyében. A Bákó megyei nyomozó hatóságok csütörtök reggel a csíkszentmártoni önkormányzatnál, illetve az alpolgármesternél is házkutatást tartottak, utóbbit Csíkszeredában hallgatták ki, majd hazaengedték.
2019. május 23., 11:362019. május 23., 11:36
2019. május 23., 21:482019. május 23., 21:48
Csütörtök reggel házkutatást tartottak László Antal csíkszentmártoni alpolgármesternél, illetve a községházán is a Bákó megyei nyomozó hatóságok az úzvölgyi katonatemető román keresztjeinek és ortodox emlékműjének letakarása, illetve a május 17-én történt összetűzés miatt. Mint Gergely András csíkszentmártoni polgármester érdeklődésünkre elmondta, amikor reggel hét óra körül megérkeztek a községházához, az illetékesek már ott voltak, és jelezték, hogy a Moinești-i bíróság által kiadott házkutatási parancs alapján járnak el.
„Kíváncsiak voltak az alpolgármester irodájára, a térfigyelő kamera belső egységét az engedélyemmel elvitték, majd írtak egy jegyzőkönyvet, és elmentek. Tőlem is kértek egy nyilatkozatot, megkérdezték, hogy tudtam-e a keresztek és az emlékmű letakarásáról, illetve az összetűzésről. Elmondtam, hogy én nem voltam jelen, így azt sem tudom, mi történt pontosan, mindkét eset részleteiről csak a médiában hallottam. Azt mondták, hogy
– avatott be az ügy részleteibe a polgármester. Hozzátette, emellett az alpolgármesternél is házkutatást tartottak, jelenleg pedig Csíkszeredában hallgatják ki. Kérdésünkre arra is kitért, hogy a nyomozó hatóságok eredetileg Bákó megyében szerették volna kihallgatni, de a területi illetékességre való tekintettel kérték az itteni kihallgatást, hiszen Úzvölgye Csíkszentmártonhoz tartozik.
Egyébként úgy tudjuk, hogy csütörtökön öt Hargita megyei helyszínen folyt házkutatás rendőrök és ügyészek bevonásával,
Cătălina Crețu, a Bákó Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök reggel megerősítette lapcsaládunknak, hogy kollégái házkutatást folytatnak az egy héttel ezelőtti úzvölgyi akció kapcsán. A rendőrségi illetékes közölte, mivel folyamatban lévő vizsgálatról van szó, további kérdésekre egyelőre nem válaszolhat, a rendőr-főkapitányság azonban a nap folyamán részletes tájékoztatást nyújt az ügyben. Kerestük továbbá a Bákó megyei, illetve a Moinești-i ügyészséget is az ügy kapcsán, de csak későbbre, írásban ígértek tájékoztatást.
Mint arról korábban beszámoltunk, múlt csütörtökön az úzvölgyi civil akciócsoport névtelenségbe burkolózó tagjai fekete fóliába csomagolták a román emlékművet és a névtelen román katonák emlékére állított betonkereszteket a katonatemetőben. Az úzvölgyi kezdeményező bizottság jelen lévő tagjai provokatívnak tekintették az akciót, és a civilek távozása után eltávolították a fóliát a román keresztekről.
Péntek délután aztán három román aktivista érkezett a helyszínre, hogy számon kérje a magyarokat a betonkeresztek letakarásával kapcsolatosan. Cosmin Iosub, Mihai Armaş és George Simion, aki a közelgő európai parlamenti választásokon független jelöltként indult, élő videóban tudósítottak a helyszínről. A Facebookon is közzétett videókban George Simion azt állította, hogy megütötte őt egy magyar férfi, a felvételen azonban csak annyi látszott, hogy elesett, maga az ütés nem. Ennek oka, hogy ütlegelés valójában nem is történt László Antal szerint, aki szintén a helyszínen tartózkodott az összetűzés idején. Az alpolgármester elismerte, hogy egyiküket valóban meglökte valaki, azért láthatták a felvételen azt, hogy elesett, ütlegelésről azonban szó sem volt. Azt is megerősítette, hogy valóban elvették a román férfi mobiltelefonjait, de még a helyszínen vissza is adták.
A Bákó Megyei Rendőr-főkapitányság frissen kiadott közleménye szerint öt helyszínen történt házkutatás olyan személyeknél, akiket az Úzvölgye környékén elkövetett ütlegeléssel vagy egyéb erőszakos cselekedetekkel, rongálással és lopással gyanúsítanak. A házkutatásokat Hargita és Bákó megyében végezték, négy személyt pedig előállítottak a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság székhelyére kihallgatás céljából.
Kihallgatták, majd hazaengedték Csíkszentmárton alpolgármesterét, László Antalt – számolt be Facebook-oldalán közzétett videójában Tánczos Barna szenátor. Mint részletezi, a másfél-, kétórás kihallgatást követően a rendőrök úgy döntöttek, hogy nem viszik további kihallgatásra az alpolgármestert Bákó megyébe, holott reggel még ez volt a szándékuk. Tánczos ugyanakkor a bákói rendőrök túlkapásaként értékeli a reggeli házkutatásokat.
Négy, 54 és 58 év közötti személyt hallgattak ki a rendőrök
Újabb közleményt adott ki a Bákó Megyei Rendőr-főkapitányság, amiből újdonságként az derül ki, hogy a rendőrök a bákói ügyészség irányításával összesen öt házkutatást tartottak az úzvölgyi összetűzés miatt tett két büntetőfeljelentés nyomán, amelyben ütlegeléssel, lopással és rongálással gyanúsítanak több személyt is. Négy házkutatást Hargita, míg egyet Bákó megyében tartottak. Mint tájékoztatnak, az ügyben négy, 54 és 58 év közti személyt hallgattak ki, a házkutatások során pedig bizonyítékokat gyűjtöttek.

A román fél szerint ütlegelés, a magyar szerint lökdösődés történt péntek délután az úzvölgyi katonatemető előtt. Az összetűzés azt követően alakult ki, hogy három román aktivista vitába keveredett a helyszínen több magyarral is amiért korábban ismeretlenek szemeteszsákokkal takarták le a temetőben lévő betonkereszteket.

A dormánfalvi polgármester ígéretének megfelelően nem avatták fel péntek délelőtt az úzvölgyi temetőben a román katonák törvénytelenül létrehozott emlékművét és parcelláját. Annak biztosítása érdekében, hogy az ünnepség valóban elmaradjon, magyarok virrasztottak az úzvölgyi katonatemető előtt.
Erdély számíthat Magyarország támogatására, testvéri jelenlétére – jelentette ki Tarr Zoltán erdélyi látogatásán, a Madarasi Hargitán. Három célkitűzést fogalmazott meg ezzel kapcsolatban a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
A barátságtalan idő – sűrű köd, alig 6–7 Celsius-fok – sem tartotta vissza a motorosokat, sokan érkeztek október 18-án a Hármaskereszthez, hogy a szezonzáró áldáson együtt adjanak hálát az elmúlt hónapokért.
Erdély számíthat Magyarország támogatására, testvéri jelenlétére – jelentette ki a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Madarasi-Hargitán vasárnap.
Túl vagyok ezen a kényes szakaszon, most fokozatosan végzem majd munkámat Isten és imáitok segítségével – mondta XIV. Leó az Úrangyala-imádság után a Szent Péter téren vasárnap, ahol több ezren üdvözölték a műtéte után a Vatikánba visszatérő pápát.
A védelmi minisztérium adatai szerint 2026-ban eddig hat drónt lőttek le Románia légterében; ugyanakkor további 44 drónt vagy drónmaradványt gyűjtöttek be és hatástalanítottak az ország területén.
Erős szélre és esőre figyelmeztető előrejelzést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. Moldvában és helyenként Dobrudzsában sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a viharos széllökések miatt.
A hétvégén Hargita megye több településén is fennakadtak a rendőrség szűrőjén ittas sofőrök.
Elhunyt Kollár Lajos orvosprofesszor; a magyarországi érsebészet korszakalkotó és iskolateremtő egyéniségét életének 79. évében érte a halál – adta hírül Facebook-oldalán a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudomány Kara (PTE-ETK) szombaton.
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az isztambuli Boszporusz-hídon.
Gyergyó és Sóvidék között évszázadokon át hegyi ösvények és nehezen járható szekérutak biztosították az összeköttetést. A sóhordók nyomába eredve a Görgényi-havasok festői tájain barangoltunk, miközben a Régi só-út történetével is megismerkedtünk.
8 hozzászólás