
Fotó: fotó: Bartos Lóránt
A címben szereplő mondatot skandálva és autonómiát követelve mintegy félezren tüntettek Kézdivásárhelyen a tervbe vett régiósítás ellen.
2013. július 20., 23:282013. július 20., 23:28
2013. július 21., 20:592013. július 21., 20:59
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kezdeményezett tüntetéshez a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM), a Magyar Polgári Párt és „civilek” is csatlakoztak, a becslések szerint mintegy ötszázan tiltakoztak a régiósítás ellen, és autonómiát követeltek Székelyföldnek. A székely zászlókkal és követeléseket tartalmazó táblákkal felszerelkezett tiltakozó menet tagjai a sportcsarnok előtt gyülekeztek, majd onnan a céhes város főterére vonultak, végig skandálva: Autonómiát!, Székelyföld nem Románia! és Vesszen Trianon!
Gábor Áron főtéri szobránál a Székely himnuszt énekelték el, majd Johann Taierling, az EMNP Kovászna megyei alelnöke, kézdivásárhelyi önkormányzati képviselő szólt elsőként az egybegyűltekhez, már beszéde elején kijelentve: nem az EMNP politikusaként, hanem székelyföldi polgárként tiltakozik a tervbe vett régiósítás ellen, ami nemcsak a székelyföldi magyarok érdekeit nem szolgálja, hanem a többi nemzetiségnek sem kedvez, hiszen egy torz, az egykori történelmi régiókat mellőző felosztást készítenek elő Bukarestben.
Tóth Bálint, a HVIM erdélyi szóvivője a tiltakozók kiáltványát olvasta fel, keményen ostorozva a mindenkori országvezetést, ami mostohagyermekeként kezeli a Bukarestet éltető Erdélyt, és azon van, hogy az itt élők életét még jobban megkeserítse. A HVIM szóvivője kijelentette: a demokrácia adta minden lehetőséggel élni fognak, hogy jogaikat és követeléseiket érvényesítsék, készek tárgyalni is, és amennyiben a szép szóval nem jutnak dűlőre, akkor a polgári engedetlenség minden törvényes eszközét bevetik, hogy meghiúsítsák a tervezett régiósítást. Hasonlóképpen vélekedett az utána felszólaló Bíró Levente, a Kézdiszéki Székely Tanács elnöke is, és ezeket a nézeteket osztotta Incze Johanna, az Erdélyi Magyar Ifjak kézdivásárhelyi szervezetének az elnöke. A tüntetés végén (amit a rendőrség egyik munkatársa végig filmezett, ezzel kiváltva a jelenlevők egy részének a nemtetszését) aláírásokat gyűjtöttek a régiósítási folyamat ellen.
Mikóújfaluban a legkisebbeknek szóló Babakelengye-program és az iskolásoknak szóló Meleg ebéd program mellé az önkormányzat vállalta az iskolai úszásoktatási program működtetését is. Ősztől 22 kisdiák a tusnádfürdői wellnessbe járhat úszni.
Európai uniós pályázati forrásból fedeznék a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház épületének helyet adó létesítmény felújítási költségeinek egy részét. A beruházás dokumentációját aktualizálták.
Letartoztatták egy 46 éves Kovászna megyei férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy gombaszedés közben megerőszakolta mostohalányát.
Több személy is érintett abban a balesetben, amely Oltszemen történt pénteken röviddel 13 óra után: egy több személyt szállító mikrobusz lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak ütközött.
Több felső-háromszéki faluban áramkimaradás keletkezett a tegnap esti viharok következtében, az áramszolgáltató éjszaka is dolgozott a hibák elhárításán.
Újabb részleteket közölt a rendőrség a csütörtök délutáni sepsiszentgyörgyi balesetről, amelyben három jármű ütközött az Oltmező utcában.
Megszűnt önálló intézmény lenni a sepsiszentgyörgyi Zathureczky Berta Központ, az idősotthon ezentúl a Szociális Támogatási Igazgatóság égisze alatt működik tovább. A helyi tanács csütörtöki ülésén a személyi gondozók helyzetéről is döntöttek.
Baleset nehezíti a forgalmat csütörtök délután a sepsiszentgyörgyi Oltmező utcában – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Három Kovászna megyei embert helyeztek 30 napos előzetes letartóztatásba, miután a gyanú szerint rendőrökre támadtak egy, a brassói szülészetnél kirobbant botrányt követően.
A tartós szárazság és a csökkenő vízhozam miatt egyre nagyobb gondot jelent az ivóvízellátás biztosítása Kovászna megye több településén.
szóljon hozzá!