
A Sepsi Drum díjazottjai
Fotó: Sepsi Drum/Facebook
Húsz fiatal tehetség pörgette az ütőket a vasárnap Sepsiszentgyörgyön megrendezett harmadik országos Sepsi Drum dobversenyen, köztük olyan tinédzserek, akiknek produkciója előtt a zsűri tagjai is meghajoltak.
2025. november 17., 13:272025. november 17., 13:27
A verseny telt ház előtt zajlott a Háromszék Táncszínház stúdiótermében, a minden eddiginél több, azaz 42 benevező közül hét megyéből huszan kerültek az élő műsorba, ahol három kategóriában mérettettek meg egy kötelező, valamint egy szabadon választott darabbal.
A kezdők Ian Paice-, a haladók a Peter Erskin-szekcióban, míg az eddigi két verseny dobogósai a Tony Williamsról elnevezett Best of Sepsi Drum kategóriában versenyeztek élő zenekari kísérettel. Egyesekkel nehezítésként csak vasárnap reggel közölték a kötelező számot, Sárosi Péter saját szerzeményét, így a fiataloknak csupán egy órájuk volt felkészülni. A produkciójuk tehát jórészt improvizációt igényelt, amelyben egyaránt meg lehetett villantani a tehetséget és a felkészültséget.
Nagy volt az idei verseny tétje, hiszen fődíjként egy értékes Sonor dobfelszerelést lehetett nyerni, amelyből a világon mindössze 500 darab létezik – mondta el a Székelyhonnak Pál Gábor ötletgazda, egyben a Művészeti Népiskola dobtanára.
Borlai Gergpő leckehangversenye mindenkinek élményszámba ment
Fotó: Sepsi Drum/Facebook
Természetesen mindhárom kategóriában díjazták a legjobbakat, akik hangszereket és ehhez való kellékeket nyertek, ezzel honorálták a szervezők azt a minimum féléves munkát, ami a felkészüléshez, a versenyszint eléréséhez szükséges.
A pop, rock, dzsessz, latin, funk zenéhez illő dobkíséretet nem igazán tanítják az iskolában, ahol a klasszikus zenét emelik piedesztálra, ezért van helye egy ilyen vetélkedőnek a hazai megmérettetések palettáján – mondta Pál Gábor.
A verseny megszervezésével a kezdeményezők
teret nyitottak a fiatal tehetségek megmutatkozásának,
célul tűzték ki, hogy a közönség és a zenei közösség újraértékelhesse az ütőhangszereket,
illetve alkalmat teremtettek a tapasztalatcserére, és arra, hogy a fiatalok elismert művészekkel találkozhassanak.
Pál Gábor és Borlai Gergő az országos dobversenyt megkoronázó előadás végén
Fotó: Sepsi Drum/Facebook
A napot a sztármeghívott, Borlai Gergő leckehangversenye zárta, vagyis a nagyszínpadi produkció egyszerre volt koncert és műhelymunka. Az előadás után hirdették ki a verseny győzteseit. A Marius Popa producerből (a Popa’s Band alapítója), Dragoș Rădulescu vállalkozóból, Sárosi Péter zeneszerző-billentyűsből álló zsűri döntése alapján
a kezdők között a szilágysomlyói Boros Richárd Dávid lett az első, második Spirea Matei (Târgoviște), harmadik Vasilachi Flavia (Târgoviște);
a haladóknál a legfiatalabb dobos, a 11 éves Anghelinu Octavian (Târgoviște) aratta le a babérokat, Kovács Mátét (Sepsiszentgyörgy) és Schiopu Sabiant (Temesvár) megelőzve;
a Tony Williams Best of kategóriában Czegő Ábel (Sepsiszentgyörgy) végzett az élen, a második helyen Főcze Magor (Sepsiszentgyörgy), a harmadikon pedig Drócsa Botond (Marosvásárhely).
A közösségi oldalon szerzett lájkok alapján Kerezsi Tas Bence érdemelte ki az közönségdíjat.
A versenyt a Sic Art Egyesület szervezte partnerségben a sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskolával.
Pénteken délután Kézdivásárhelyen, Kézdiszentléleken, Gelencén, Ozsdolán és Berecken végzett közúti, közrendészeti és gazdasági ellenőrzéseket a Kovászna megyei rendőrség és csendőrség.
Volt nemesi kastély, úri vadászkastély, majd a kommunista időkben a kollektív irodája, pionírtábor és gyermekotthon, ma pedig újra régi fényében ragyog a felújított oltszemi Mikó-kastély: ünnepélyes megnyitója nagy érdeklődés közepette zajlott.
Jövő héten szavaz döntő házként a képviselőház az emelt medvekilövési kvótát előíró törvényről, ugyanakkor még mindig alá lehet írni az Agrosic Egyesület hasonló tárgyú beadványát, amelyet az államelnöknek és a kormánynak címeztek.
Tizennégy éve működteti Kovászna megye tanácsa az iskolatáska programot: az ajándéknak a gyermekek és szülők egyaránt örülnek. Eddig több mint 30 ezer iskolába induló gyermek kapta meg a felszerelt iskolatáskát.
Erdélyi filmpremiernek ad otthont szombaton az oltszemi Mikó-kastély: a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy szervezésében az Edoardo Winspeare rendezte Vita mia – Az én életem című olasz filmet vetítik.
Még mindig lehet nevezni (szeptember 4. a határidő), és bár az utolsó napokban mindig nagyobb a pezsgés, már most látszik, hogy a korábbiaknál nagyobb az érdeklődés a Székely Vágta idei futamaira. Ma összeállt a rendezvény programja is.
Egy 54 éves sepsiszentgyörgyi férfit keres a rendőrség, aki szeptember 1-jén délután elindult munkahelyéről, de nem érkezett haza. A hatóságok szerint olyan információk merültek fel, amelyek alapján veszélyben lehet az élete vagy testi épsége.
Három nőt állítanak bíróság elé Kézdivásárhelyen, miután a vád szerint alkalmazottként összesen több mint 391 ezer lejt tulajdonítottak el munkáltatójuktól.
Forgalomkorlátozásra kell számítani Kovászna megyében Réty községben és környékén, miután Bita településen egy személygépkocsi és egy vonat ütközött.
Öt különálló szakaszra osztják a tervezett Brassó–Bákó A13-as autópályát, amelynek teljes hossza mintegy 174 kilométer lesz. A nyomvonal Sepsiszentgyörgyöt és Kézdivásárhelyt is érinti, Háromszéken pedig öt csomópont kialakítását tervezik.
szóljon hozzá!