Agyonverte apját egy Kovászna megyei férfi

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

Alkoholos befolyásoltság alatt agyonverte apját egy torjai férfi, mert az egy pohár bort kért tőle. A tettes ellen minősített emberölés miatt emelt vádat a Kovászna megyei ügyészség.

Bodor Tünde

2025. március 21., 12:562025. március 21., 12:56

2025. március 21., 13:002025. március 21., 13:00

Az eset január 5-én történt, a nyomozati szervek a vizsgálatok lezárultával kérték az ügyészségtől az elkövető letartóztatását.

Az eddig feltárt tények szerint a 29 éves A.R., aki 52 éves apjával egy házban élt, már nem egészen józanul felidegeskedett amiatt, hogy apja ismételten italt kért tőle és feltehetően egy léccel vagy deszkával (nem találták meg a helyszínen azt a bizonyos tárgyat) több ütést mért rá.

Az ütlegelés közben az áldozatot nekilökte egy üvegbetétes ajtónak is, amelyen átesve az idősebb férfit több helyen megvágta a törött üveg.

Halálát azonban nem ez okozta, hanem a fejére és az egész testére mért ütések, amelyek eredménye – a boncolási jegyzőkönyv szerint – többszörös koponyasérülés, gerinc-, borda- és végtagtörés volt. Az ezek által okozott szenvedés súlyosbító körülménynek számít a bűntény minősítésekor.

A gyilkosság után a tettes maga jelentette az esetet a rendőrségnek, tudtuk meg az ügyészségi szóvivőtől, de azt mondta, az apja elesett és úgy halt meg. A kiérkező rendőröknek nem nyilatkozott, és a házban tartózkodó anyja sem tett fiára nézve terhelő vallomást.

Mindezek miatt a bizonyítási eljárás elhúzódott, a tettest március 19-én vette őrizetbe az ügyészség, 20-án pedig fogságát 30 napra meghosszabbították. Büntetése legkevesebb 10 év letöltendő börtön lehet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. április 28., hétfő

Elmenekült a rendőrök elől az ittas sofőr, a bozótban találták meg

Menekülni próbált az igazoltatás elől egy sofőr Kézdivásárhelyen, akit csak üldözés után tudtak a rendőrök kézre keríteni. A férfi ittasan, jogosítvány nélkül vezette autóját – adja hírül a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság közleményben.

Elmenekült a rendőrök elől az ittas sofőr, a bozótban találták meg
2025. április 28., hétfő

Háromszéki kúriák jótékonysági bálja

Jótékonysági bálnak adott otthont szombaton a miklósvári Kálnoky-kastély, ezúttal a háromszéki kúriák megmentését tartották szem előtt a szervezők.

Háromszéki kúriák jótékonysági bálja
Háromszéki kúriák jótékonysági bálja
2025. április 28., hétfő

Háromszéki kúriák jótékonysági bálja

2025. április 27., vasárnap

Anna Ungureanu: a Kodály-módszert a román zenére alapozva is könnyen lehetne használni

A romániai országmárkának számító bukaresti Madrigál kórus élén 14 éve sepsiszentgyörgyi karnagy áll. Ungureanu Annára méltán büszke szülővárosa, de ez kölcsönös: a karvezető is hálás azért az útravalóért, amit onnan magával vitt.

Anna Ungureanu: a Kodály-módszert a román zenére alapozva is könnyen lehetne használni
2025. április 25., péntek

Húsvéti koncerttel nyitotta meg a Madrigál kórus a Szent György napokat

Krisztus szenvedéstörténetéhez kapcsolódó repertoárjával felemelő koncertet adott csütörtökön a Madrigál kórus Sepsiszentgyörgyön. A Szent György Napok nyitóeseményére hagyományosan a zsúfolásig megtelt Krisztus Király templomban került sor.

Húsvéti koncerttel nyitotta meg a Madrigál kórus a Szent György napokat
2025. április 25., péntek

Változott a rendőrségi álláspont: figyelmetlen előzés vezetett a tragédiához

Egy másik sofőr figyelmetlensége miatt halt meg tegnap Bredétnél a 42 éves motoros – erre a következtetésre jutott a Kovászna megyei rendőrség, miután kivizsgálta a csütörtöki motoros baleset körülményeit.

Változott a rendőrségi álláspont: figyelmetlen előzés vezetett a tragédiához
2025. április 25., péntek

Ferenc pápa emlékének ajánlják a kórusmuzsikát

Eredetileg kétnaposra tervezték, ám Ferenc pápa temetése okán programváltoztatásra kényszerültek. A kézdivásárhely-kantai Szentháromság-templom április 25-én, pénteken ad otthont a XXVIII. Felsőháromszéki Kórusfesztiválnak.

Ferenc pápa emlékének ajánlják a kórusmuzsikát
2025. április 24., csütörtök

Induljon gördülékenyen a gyereknevelés

Mi kell a babának? Szeretet, gondoskodás, figyelem, közös élmények a szülőkkel. Ezenkívül pedig sok minden más is, a babakocsitól kezdve az öltözéken át egészen a mesekönyvekig.

Induljon gördülékenyen a gyereknevelés
Induljon gördülékenyen a gyereknevelés
2025. április 24., csütörtök

Induljon gördülékenyen a gyereknevelés

2025. április 24., csütörtök

Életét vesztette a Bodzaforduló közelében balesetet szenvedett motoros

Elhunyt a háromszéki Bodzafordulóhoz tartozó Bredét település közelében balesetet szenvedett motoros – adja hírül a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Életét vesztette a Bodzaforduló közelében balesetet szenvedett motoros
2025. április 24., csütörtök

Világbajnoki feladat előtt a csendőrség és a rendőrség

A rendvédelmi szervek fokozott jelenlétére lehet számítani Sepsiszentgyörgyön a következő két hétben: vasárnap kezdődik a jégkorong-világbajnokság, illetve már elstartoltak és május 11-ig zajlanak a városnapok.

Világbajnoki feladat előtt a csendőrség és a rendőrség
2025. április 24., csütörtök

Letűnt hagyomány a Szent György-napi állatkihajtás

A székelyföldi állattartáshoz kötődő egyik legrégebbi hagyomány volt, hogy Szent György napján indultak a legelőkre a szarvasmarha-csordák, juhnyájak. Ez a szokás mára elveszett, a hegyi legelők legtöbbjén nem hallatszik kolompszó.

Letűnt hagyomány a Szent György-napi állatkihajtás