Rovatok

Szolgáltatások

Médiatár

Bejelentkezés

Bejelentkezés Facebook-fiókkal

Bejelentkezés Google-fiókkal

vagy

E-mail-cím

Jelszó

Elfelejtette a jelszavát?

Regisztráció

Beállítások

Olvasási mód:

Betűméret:

a a

21:08

Pihentette az alapembereket, esélytelen volt Brassóban a Sportklub

21:00

Elmaradt számlákat törlesztenek és fontossági sorrendet alakítanak ki

20:16

Nagy verést kaptak a címvédőtől a vásárhelyi futsalosok

20:10

Negyedével csökken a szenátusi alkalmazottak száma

» MÉG TÖBB FRISS HÍR

Elveszíteni az otthont, mindössze fél óra alatt – felkészülhetünk a váratlanra?

Jó ha tudja: székelyföldi településeket érintő vonatjáratokat törölnek

Tűz ütött ki a csíkszeredai kórház egyik kórtermében csütörtökre virradóan

Bunkert alakítanak ki a tömbház lakói lépcsőházuk alagsorában

Ilyen, amikor az államnak nagyon kell a pénz

Nincs egyéni felelősség: költségvetésből fizet Hargita Megye Tanácsa az elvesztett per miatt

Rendszeresen „kifolyik” a szemét az egyik csíkszeredai lakónegyed kukáiból

Elúszott a kártérítés reménye az Udvarhelyi Média Kft. ügyében?

Megvan, mennyivel nő idén az átlagbér

Kelemen Hunor: ha az EU nem áll készen a partnerségre az új Trump-kormánnyal, minden tagország veszíteni fog

A székely mártír húgának emlékiratai

Az orbaiteleki Horváth–Deák-kúria, ahol a szerző született

Fotó: kastelyerdelyben/Szabó Tamás

A székely hősök emléktáblájába aranybetűkkel kellene bevésni a teleki Horváth Károly nevét, akit többedmagával végeztek ki a marosvásárhelyi Postaréten. Testvérhúga majd száz évvel később mondta tollba a történteket, emlékiratát kedden mutatják be.

Kocsis Károly

2024. december 10., 14:232024. december 10., 14:23

A Somogyi Gréta szakértő gondozásában a Kriterion Téka-sorozatában megjelenő, Horváth Janka visszaemlékezései és elbeszélései című kötetet december 10-én, kedden 18 órától mutatják be a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban. A munkáról, illetve a székely múlt általa megidézett korszakáról, valamint a könyv szerzőjének és szereplőinek életéről Nagy Zoltán történész beszélget a szerkesztővel.

„A visszaemlékezések, emlékiratok nagyon fontos forrásai a történészeknek, hiszen egyéni véleményt fogalmaznak meg, de éppen emiatt némi fenntartással kell ezeket kezelni. Közreadásuk indokolt, mert olyan társadalom-, család- és kortörténeti új információkkal gazdagítják a tudományt, ami segít az események szélesebb spektrumú megértésében és elemzésében. A ’48-as szabadságharcot és következményeit szubjektív szemszögből rögzítő visszaemlékezések erdélyi szinten amúgy is ritkaságnak számítanak, de a Makk-féle összeesküvésben játszott szerepéért épp 170 éve, 1854-ben kivégzett Horváth Károly húgaként a szerző a szokásosnál is mélyebb érintettséggel eleveníti fel a történteket, és próbálja értelmezni azok következményeit” – olvashatjuk a kötet előszavában.

A székely mártírok postaréti emlékműve a Vasárnapi Újság egyik 1875. évi számában

Fotó: Vasárnapi Újság (1875)

Nagyváradi és teleki Horváth Janka nem saját kezűleg vetette papírra visszaemlékezéseit a szabadságharcról és az azt követő erdélyi eseményekről, hanem Okolicsányi Kuthy Dezsőné szül. báró Horváth Ilonának mondta tollba 80 éves korában, 1919-ben. A következő évben, 1920. április 28-án aztán meg is halt Budapesten, de előbb még alaposan átnézte a kéziratot, és ahol szükségesnek vélte, belejavított.

Kilencévesen árván

Maga a szerző 1839-ben született, anyja, Béldi Jozefa 1847 januárjában, 55 éves korában hunyt el, apja, Horváth Károly, Csíkszék – Orbaiszékre is kiterjedő joghatósággal bíró – alkirálybírója jó másfél évvel később, a szabadságharc idején. A családfő szerepe ekkor az alig 20 éves Károlyra hárult, Janka pedig Zeyk Jánosné Béldi Johannához került Brassóba, azaz ellenséges környezetbe. A város Bem serege általi elfoglalásakor, 1849 márciusában nagynénje házában személyesen is találkozott az öt hónappal később, immáron hadifogságban életének önkezével véget vető Kiss Sándor ezredessel és Czetz János későbbi tábornokkal; az utóbbi nevével fémjelzett mindkét bálon szorgalmason táncolt.

Ott voltam, láttam, amíg el nem nyomott az álom

– emlékezett vissza élete alkonyán. A szabadságharc bukása után Károly bátyja a nénjével együtt Telekre hívta őket, ahol aztán maga is segédkezett a tőlük menedéket kérő volt vagy éppen szervezkedő szabadságharcosok, köztük Rózsafi Mátyás republikánus újságíró vagy Váradi József rejtegetésében.

A Horváth-család partiumi származású, de nem tudni, mikor és hogyan kerültek az orbaiszéki Telekre, „a világ középére”, ahogy az ottaniak előszeretettel nevezik falujukat. A 17. században már biztosan ott éltek, mert okiratok tanúskodnak itteni pereskedéseikről, a közvetkező században pedig a ma álló kúria is megépült, ahol később Károly, Janka és testvéreik születtek.

A Horváth család a szabadságharcban

1848-ban a család nem sokat gondolkodott, hogy melyik oldalra álljon, pedig például Teleki Horváth Miklós előbb császári és királyi hadfőhadnagyként szolgált, hogy aztán honvédként haljon hősi halált a híres piski csatában, Horváth Ignácz honvédezredes pedig az aldobolyi hídnál sebesült meg Háromszék önvédelme során. Janka testvérei közül a legkisebb,

Gyula (1843–1897) még csak ötéves volt ugyan a szabadságharc kitörésekor, de 1860-ban belépett az olaszországi magyar légióba, és Garibaldi kitüntetésére is rászolgált.

A kiegyezést követően aztán egészen a képviselőház alelnöki tisztségéig vitte, 1891-ben pedig kulcsszerepet játszott a Magyar Hírlap újraindításában, melynek első főszerkesztője volt.

A postaréti emlékmű 1899-ben

Fotó: Korabeli képeslap

Kisebbik bátyja, az eleve katonának tanuló

László (1835–1908) már 13 évesen futárszolgálatot vállalt, és megbízhatóságáról mindent elmond az, hogy 1849 júniusában Kiss Sándor ezredes rábízta a zászlóalj pénztárát.

Ő is harcolt Garibaldi zászlója alatt, itthon Segesvár tanfelügyelőjeként munkálkodott az erdélyi oktatás fellendítésén.

Honvédhuszár főhadnagy Mihály bátyja (1830–1898) az utolsó óráig kitartott, 11 nappal Világos után, Zsibónál adta meg magát,

ám 1870-ben Fogaras, majd Küküllő vármegye főispáni székébe ülhetett be. A legidősebb testvérhez,

Károlyhoz (1829–1854) már nem volt ilyen kegyes a sors.

A marosvásárhelyi kollégiumban tanult, az erdélyi királyi táblánál dolgozott kancellistakét, ám édesapja betegsége, illetve halála okán kénytelen volt hazaköltözni Telekre, birtokot irányítani, a család ügyeit igazgatni. 1848 novemberében azonban már nemzetőr tisztként harcolt a vesztes marosvásárhelyi ütközetben.

A székely mártírok emlékműve napjainkban

Fotó: Haáz Vince

Az elárult összeesküvés

A feddhetetlen jellemű Kossuth-huszár utána Háromszékre menekült, végül ő is Zsibónál tette le a fegyvert, majd a teleki kúriában húzta meg magát. Csakhamar a Makk-féle összeesküvés egyik főszereplőjévé vált, annak szervezői az ő balavásári présházában dolgozták ki a tervezett fegyveres felkelés részleteit, nem sejtvén, hogy Bíró Mihály személyében áruló férkőzött be közéjük.

Horváth Károlyt 1852 tartóztatták le, 1854. március 10-én akasztották fel a marosvásárhelyi Postaréten,

közvetlenül volt tanára, Török János és annak sógora, Gálffy Mihály kivégzése előtt. A csíkszéki mozgalom vezetőjét, Veress Ignácot már 1851 decemberében letartóztatták Pesten, és Pozsonyban akasztották fel, Váradi Józsefet és Bartalis Ferencet a sepsiszentgyörgyi Őrkőn küldte halálba a hóhér 1854. április 29-én, a fogságból megszökő, és így némi időt nyerő, erdővidéki Bertalan Lászlót és Benedek Dánielt pedig ugyancsak a Postaréten, május 27-én. A kegyelemben részesülteket 15–18 évi várfogsággal sújtották.

Az emlékezés lángja

Fotó: Haáz Vince

Janka a kiegyezést után, szülőföldjét végleg elhagyva Budán – 1873-tól számítva tulajdonképpen Budapesten – élt, közismert írónőnek számított. Több lapban jelentek meg tárcái, versei, 1896-ban pedig első regénye is Fátum címmel, amelyet Benedek Elek egyszerűen „letehetetlennek” minősített. Sosem ment férjhez, gyereke nem született – de most hadd ne feddjünk fel több részletet kalandos életéből, hogy a kötet megvásárlóinak is maradjon izgalmas olvasnivaló.

„Menekült nélkül soha nem volt a ház. Több hónapon át volt nálunk Váradi Józsi, akit kivégeztek. Szép, magas fiatalember volt. Gyönyörű tenor hangja esténként nem egyszer gyönyörködtette a társaságot. Károllyal duettet énekeltek. Neki szép bariton hangja volt. Bátran, nem nagyon ügyelgetve jobbra-balra mulatoztak. Tudták, hogy közöttünk és a falubeliek közt nem akad áruló. Telek népe feltétlenül ragaszkodott hozzánk, és testével megvédelmezte volna a családhoz tartozókat.

Akkor tanultam megismerni a székelyek sajátságos jellemét. Nagyon bajos azt a népet uralni, ravasz, bizalmatlan, óvatos és bátor. De ha meg van győződve arról, hogy valaki feltétlen becsületes, épp oly bátor és okosabb, mint ő, annak meghódol, vakon engedelmeskedik és ahhoz hűségesen ragaszkodik. Azért ragaszkodott a székelység annyira Bemhez, mert látta, hogy ezek az általa sokra becsült tulajdonságok mind megvannak benne, szavát sem értette, mert hiszen Bem alig tudott egy-két szót magyarul, mégis lelkesedéssel követték őt a harcba.”

(Részlet Horváth Janka visszaemlékezéséből)

Háromszék Kultúra Marosszék Történelem