
Aszfaltozott megyei út köti össze Udvarhely- és Marosszéket
Fotó: Sajtószolgálat/Hargita Megye Tanácsa
Átadják péntek délelőtt azt a felújított útszakaszt, amely Kőrispataknál köti össze Hargita és Maros megyét. Sokan Marosvásárhelyre, illetve Erdőszentgyörgyre ingáznak a faluból, ami eddigi a rossz út miatt elég nehézkes volt. Ugyanakkor ezen az úton Erdőszentgyörgy irányából könnyebben eljuthatnak az érdeklődők Székelykeresztúrra és környékére.
2018. december 27., 16:212018. december 27., 16:21
Nemcsak a helyi lakosság számára fontos ez a felújított útszakasz, hanem azoknak is, akik a Bözödi-tóhoz tartanak Hargita megye irányából, vagy a kőrispataki Szalmakalap-múzeumba Marosvásárhely felől – hangsúlyozta lapunknak Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke. Eddig a két megyét összekötő, rossz minőségű,
Ezeket az akadályokat lépésről lépésre bontották le – mutatott rá az önkormányzati elnök.
Az útjavítási munkálatokat, a korszerűsítéseket még évekkel ezelőtt elkezdték, és szakaszonként haladtak vele. Maros megyében az Erdőszentgyörgyről a Bözödi-tó mellett elhaladó útszakaszt korszerűsítették leghamarabb, amit tavaly adtak át a forgalomnak. Most egy közös terv megvalósítására tesznek pontot – nyilatkozta Péter Ferenc, hangsúlyozva, hogy ez az első olyan felújított megyei út, amely Hargita és Maros megyét összeköti.
Erősödött pénteken a román deviza az euróhoz képest, amelynek az értéke a Román Nemzeti Bank középárfolyama szerint 0,37 banival (0,07 százalékkal) 5,2353 lejre csökkent a csütörtöki 5,2390 lejről.
Tavaly a legalább tíz embert foglalkoztató európai uniós vállalkozások közel kétharmada (63,6 százaléka) használt valamilyen közösségi oldalt; Románia a sereghajtók közé tartozik e tekintetben.
Több mint háromszáz éves tölgy terebélyesedik a székelyudvarhelyi szovjet síremlék közelében, amely a város legidősebb élő fájának számít. Szakemberek vizsgálatokat végeznek, majd tervet dolgoznak ki a fa életének meghosszabbítására.
Megnyílt pénteken a forgalom előtt a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vizesés közötti szakasza – jelentette be a brassói regionális útigazgatóság szóvivője, Elekes Róbert. A magashegyi úton 7 és 21 óra között lehet közlekedni.
A bukaresti ügyészség pénteken 60 napra hatósági felügyelet alá helyezte Makaveli néven ismert Alexandru Zidarut.
Az idei első negyedévben 11 876 lakást adtak használatba Romániában, 914-gyel kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.
A Román Vasúti Személyszállító Vállalat (CFR Călători) péntektől szeptember elejéig közvetlen összeköttetést biztosít a tengerpart és az ország főbb régiói között.
Márciushoz képest áprilisban 95 lejjel (1,6 százalékkal) 5843 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A tűzoltók 15 megye 28 településén és Bukarestben is nagy erőkkel dolgozgtak az elmúlt 24 órában, a csütörtöki vihar okozta károk eltakarításán.
Az áprilisi 10,71 százalékról májusban 10,85 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
szóljon hozzá!