Hirdetés
Hirdetés

Hamarosan átadhatják az első hőszigetelt tömbházat Gyergyószentmiklóson

A kivitelező szerint körülbelül két hét múlva átadják a 45E tömbházat •  Fotó: Gergely Imre

A kivitelező szerint körülbelül két hét múlva átadják a 45E tömbházat

Fotó: Gergely Imre

A tervek szerint haladnak a két hónapja elkezdett tömbházfelújítások Gyergyószentmiklóson, a munkára a lakók is odafigyelnek. Az első társasház átadására a vállalkozó szerint körülbelül két hét múlva sor kerülhet. A kivitelező a városházától azonban gyorsabb ügyintézést vár el.

Gergely Imre

2022. május 16., 10:442022. május 16., 10:44

2022. május 17., 19:162022. május 17., 19:16

Három gyergyószentmiklósi tömbháznál kezdődtek el az épületek energiahatékonyságát növelő munkálatok március közepén: elsőként a Virág negyedi 45E jelzésű, a következő napokban a Bucsin negyedi 18-as és a Gimnázium (Miron Cristea) utcai 9-11-es tömbházaknál jelentek meg a munkások. Amint Fórika Tibor, a kivitelező Fortat House cég vezetője érdeklődésünkre válaszolva elmondta,

a legkisebb, azaz a 45E tömbházat két hét múlva át is adhatják, valamint befejezik addig a 18-as számú tetőzetének felújítását, a 9–11-esnek pedig a kisebbik részét.

Hirdetés

Nem haladnak a papírmunkával

A munka akár fel is gyorsulhatna, azonban a városháza nem halad úgy az ezzel kapcsolatos ügyintézéssel, ahogyan az elvárható volna.

Idézet
Amit mostanig csináltunk, azt teljesen önerőből finanszíroztuk, egymillió lej értékű munkát végeztünk el, és még kétmillióra van megvásárolt anyagunk. Szeretnénk egy újabb munkacsoportot is ide irányítani, de eddig a Gyergyószentmiklósi Polgármesteri Hivatal egy lejt sem tudott kifizetni.

Miután az elszámolást a megbízott építésvezető átnézte, a számlát benyújtottuk a városházának, ennek már három hete. Nem haladnak a papírmunkával. Reméljük, hogy felgyorsul ott az ügyintézés, mert nem tudjuk bevállalni, és szerintünk egy hozzánk hasonló méretű cég sem tudná, hogy 4-5 millió lejjel finanszírozzuk a beruházást.

Idézet
Az a probléma, hogy az önkormányzatnál kevesen vannak, illetve hogy nincs elég ember, aki a papírmunkát végezze, nem kellene a kivitelezőn csattanjon

– fogalmazott Fórika Tibor.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

A városházán is érdeklődtünk azzal kapcsolatban, hogy miként látják a tömbházfelújítási beruházás alakulását, ahol László Pálhoz, a beruházásokkal kapcsolatos illetékes munkatárshoz irányítottak. László azt közölte, hogy

folyik a munka ezzel kapcsolatban is, dolgoznak a papírok intézésével, sok a dolguk ezzel, de mint minden beruházásnál, itt is adódnak problémák.

Kérdeztük azt is, lehet-e már tudni, hogy a lakók mennyit kell majd fizessenek, mekkora lesz a rájuk háruló rész.

László leszögezte, hogy erről most még nem lehet beszélni, mindaddig, míg az adott munkálat le nem zárul, már azért sem, mert tömbházlakásonként is különbözik az, hogy az illető lakó mennyivel kell majd hozzájáruljon tömbháza felújításához. Például van, ahol ablakcserére is sor került, máshol erre nem volt szükség. Ugyanakkor a munkálatok során az is kiderült, hogy az épület leromlott állapota miatt olyan javításokat is el kellett végezni, amit nem tudhattak előre. Ezeket a plusz munkákat pedig a tulajdonosok kell fizessék.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

A 45E tömbháznál nem lesz gond

Elsőként kezdődött és a leghamarabb is fejeződik be a Virág negyedi 45E tömbház felújítása. Az egylépcsőházas, 20 lakrészes társasház felelőse, Kacsó Domokos érdeklődésünkre válaszolva elmondta, megkapta, lefénymásolta a teljes felújítási dokumentációt, pontosan tudja, hogy milyen munkák zajlanak, és fognak még zajlani – ez alapján követik is a szakemberek munkáját.

Eddig a nyílászárók cseréje történt meg, most a szigetelési munkálatok zajlanak, és hátra van még a fűtéshálózat vízszintes elosztásának kiépítése, illetve következik még a lépcsőház-világítást biztosító napelemes rendszer felszerelése is.

Most zajlik az önrész 3. részletének összegyűjtése a lakóktól, mindenki tisztességesen fizeti a magáét, itt ezzel nem lesz gond – mondta. Arról tájékoztatták őket, hogy egy lakásra négyzetméterenként 172-180 lejbe kerül majd a felújítás, de a pontos összeget majd a végén fogják megtudni – tette hozzá.

A gyergyószentmiklósi tömbház-hőszigetelési program során a következő társasházak újulhatnak meg, két párhuzamosan futó projekt keretében: Miron Cristea 8. és 9-11., Fehér Dávid utca 7., Gyilkostó út 5B., Bucsin negyed 10., 20., 23., 24., 12., Virág negyedi 45E, 49., 43., 44., 46., 51. és Bucsin negyedi 18., 6., 11., 3.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés