
A karénekesek az emlékezés és a kapcsolatok örömével zengtek köszönetet
Fotó: Barabás Ákos
A Székelyudvarhely Szombatfalvi Református Egyházközség Vegyeskara fennállásának 25. évfordulóján istentisztelettel, kórusmuzsikával mondott hálát Istennek az énekszolgálat felemelő lehetőségeiért, a közösségi élményekért, a fejlődésért, a kórustársakért, -vezetőkért és emlékekért.
2018. október 21., 22:312018. október 21., 22:31
2018. október 22., 10:382018. október 22., 10:38
Az alkalomi kiadvány a negyed századnyi együtt éneklés néhány örömteli pillanatát vallomásokkal, fényképekkel mutatja be, és dokumentálja tevékenységük állomásait.
Az istentiszteleten nagyon sokan vettek részt azok közül, akik részesei voltak eddig a kórus szolgálatának, köztük a sajószentandrási és a hollandiai zoetermeeri testvérgyülekezetek képviselői is. Hegyi Sándor kórusalapító, ny. lelkipásztor igehirdetésében azt kívánta:
Fotó: Barabás Ákos
Az ünnepelt négyszólamú vegyeskart Csutak Ildikó, Szakács Annamária és Bíró Szidónia Ildikó vezényelte.
Bereczki-Orbán Zsolt lelkipásztor köszönetet mondott a kórus által kapott jókért. A köszöntések után megnyitották az emlékkiállítást.
Fotó: Barabás Ákos
Az ünnepelt vegyeskart vasárnap Csutak Ildikó, Szakács Annamária és Bíró Szidónia Ildikó vezényelte. A kórustörténetet Koszta Irma ismertette. Mint elmondta, az egyházközségi kórus igénye a Művelődési Ház Balázs Ferenc Vegyeskarában éneklő gyülekezeti tagokban fogant meg és Csutak Ildikó karnagy és Hegyi Sándor lelkipásztor felkarolta az ötletet. A karénekesek meghívták ismerőseiket, barátaikat. 1993-tól 2004-ig Csutak Ildikó vezényelte a vegyeskart, majd Szakács Annamária vette át a karmesteri pálcát.
A karénekesek az emlékezés és a kapcsolatok örömével zengtek köszönetet
Fotó: Barabás Ákos
Kezdetben a gyülekezet ünnepein, imahetein énekeltek, majd a környező településeken és a testvérgyülekezetekben. Szolgáltak Erdővidéken, a szórványban és számos erdélyi városban. Több gyülekezeti kórussal alakult ki testvérkapcsolatuk. Kezdeményezői voltak a székelyudvarhelyi illetve az egyházmegyei református kórusok évenkénti találkozójának.
Repertoárukban főleg egyházi művek szerepelnek, de betanultak néhány világi kórusszámot is.
Nicușor Dan szerint a romániai társadalom nem kér az előrehozott választásokkal járó négy-öt-hat hónapos kampányból, utcai plakátokból, televíziós politikai hirdetésekből és pártok közötti vitákból.
Egy Ukrajna felől behatoló drón négy percet repült Románia légterében, majd lezuhant a Suceava megyei Solca közelében. Az incidensben senki nem sérült meg, és anyagi kár sem keletkezett.
Több intézkedést is bejelentettek a Bákó megyei hatóságok, miután szerdán reggel a 12A jelzésű országúton leszakadt egy fémhíd egy nagy teherbírású jármű súlya alatt Csobányosnál.
A neve nem szerepel rajta, a törvényszék szerint mégis Wass Albertet ábrázolja. Székelyudvarhely városát köztéri szobor eltávolítására köteleznék, miután az írót – egy 1946-os népbírósági ítélet alapján – háborús bűnösként tartják számon Romániában.
Kézdivásárhely több utcájában is szünetel az ivóvízellátás szeptember 24-én, csütörtökön – közölte a Hydrokov regionális közmű-szolgáltató.
XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát is viszi személyes ajándékként vatikáni látogatása alkalmából XIV. Leó pápának Magyar Péter miniszterelnök.
Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.
Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.
Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás szeptember 24-én, csütörtökön 8 és 20 óra között Székelykeresztúron és a környező településeken – közölte az Aquaserv szolgáltató.
szóljon hozzá!