Ha támad a pásztorkutya, a legrosszabb elszaladni

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Kivonultak a juhnyájak a havasi legelőkre, és ezzel rendszeressé válnak a találkozások a természetjárók és a juhászkutyák között. Súlyos probléma ebből nem volt az utóbbi néhány évben, de a veszély létezik.

Gergely Imre

2024. május 21., 07:592024. május 21., 07:59

Több évvel ezelőtt fordult elő legutóbb olyan eset, hogy

egy turistát megtámadtak és összemarcangoltak kaukázusi juhászkutyák egy fehérmezői esztena közelében, azóta nem kellett ilyen helyzetbe került embereken segítenie a gyergyószentmiklósi hegyimentőknek

– tudtuk meg Kastal Gergőtől, a Dancurás Hegyimentő Szolgálat vezetőjétől. Azonban ez nem azt jelenti, hogy ne lennének problémák, amikor a természetjárók, gyalogosan túrázók, vagy kerékpárosok a turistautak közelében legeltetett nyájak környezetébe kerülnek.

„Azt kell mondanom, ez jóval nagyobb rizikó, mint a medvetámadás, mert ez jóval gyakrabban fordul elő. Azonban azt semmiképpen nem mondanám, hogy a kutyák miatt inkább ne túrázzanak az emberek. Menjenek továbbra is, de van egy pár olyan dolog, amit mindenképpen érdemes tudni” – teszi hozzá Kastal.

Ha többen vagyunk, kisebb a kutyatámadás veszélye

A hegyimentő elsősorban azt ajánlja, hogy aki túrázni indul, az ne egyedül vágjon neki, hanem csoportban, legalább ketten-hárman haladjanak együtt. Ilyenkor a kutyák, ha rá is rontanak az emberre, kevésbé valószínű, hogy meg is harapják, nem mernek annyira agresszíven támadni.

Idézet
A legfontosabb, hogy semmiképpen se kezdjünk menekülni, elszaladni. Az a legrosszabb. Azt jelezni a kutyáknak, hogy én vagyok a zsákmányállat, gyertek, kapjatok el”

– fogalmaz a gyergyószentmiklósi hegyimentő. Javasolja, hogy a túrázó vigyen magával petárdát, kutyariasztót, és azzal ijessze el a kutyákat.

De mindenképpen igyekezzen nyugodtan, határozottan haladni, és azt fogja tapasztalni, hogy a kutyák egy darabig követik és ugatják ugyan, de amint a nyáj közeléből eltávolodtak, lassanként elmaradnak.

Van törvény, de be is kellene tartani, tartatni

Kastal elmondta, hogy az esztenák ellenőrzése a csendőrség feladata lenne, nekik kell megnézniük, hogy más előírások mellett a kutyákra vonatkozóak is be vannak-e tartva. Amikor ilyen problémát látnak, ők is szokták ezt jelezni a hatóságiaknak. Tapasztalatuk szerint egyébként

nincsenek szigorúan betartatva az előírások.

Azt azonban hozzátette, hogy egyes pásztorokkal is baj van, nem mindig hívják vissza időben a kutyákat. Az agresszívabb egyedeket pedig jobb lenne megkötve tartani, de ez nem mindig teljesül.

•  Fotó: Pál Árpád Galéria

Fotó: Pál Árpád

Mit kell tenni, ha mégis megtörténik a baj?

A legfontosabb, hogy ne essen pánikba az, akit megharaptak a kutyák, és legyen képes segítséget hívni. A 112-es sürgősségi hívószámot, vagy az adott területen illetékes hegyimentőket kell hívni. Kastal Gergő javasolja azt is, hogy a megtámadott ember lehetőleg ne induljon el az eset színhelyétől távolabbra, hiszen mozgás közben jobban vérzik a seb.

Ajánlott, hogy a túrázónál legyen egy kis elsősegélycsomag is, hogy a megharapott testrészre szorítókötést tudjon tenni a bajba jutott személy.

A hegyimentők a helyszínre érkezésig is tudnak tanácsokkal segíteni, ami szintén fontos lehet, míg a szakszerű ellátás megtörténik.

Igencsak hasznos volna a szabályok alaposabb betartatása

A hegyimentőkéhez hasonlóak a gyergyószentmiklósi városháza illetékesének, Mezei Szabolcsnak is a tapasztalatai. A természetjáróknak van mitől félniük, amikor a nyájak közelébe viszi őket a turistaút. De emellett az is jellemző, hogy a pásztorok nem tartanak be más előírásokat sem. Például előfordul, hogy a száraz növényzetet is meggyújtják ilyenkor tavasszal, de legtöbb helyen nincs rendben tartva a források környezete, a legelők is elhanyagoltak és emiatt elgazosodnak. Ő is úgy látja, hogy volna mit javítani az esztenák ellenőrzésének módján.

1 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Bolojan: különnyugdíjakkal kapcsolatos intézkedés is szerepelni fog a második deficitcsökkentő csomagban

Ilie Bolojan miniszterelnök kedd este azt nyilatkozta, ügyvivő államfőként meglepetéssel értesült arról, hogy a bírák és ügyészek átlagosan 48 éves korban vonulnak nyugdíjba és az átlagnyugdíjuk 5000 euró.

Bolojan: különnyugdíjakkal kapcsolatos intézkedés is szerepelni fog a második deficitcsökkentő csomagban
2025. július 09., szerda

Drágulnak az ingatlanok az áfaemelés miatt

Jelentős, legalább 12 százalékos áremelkedés várható az új építésű ingatlanok piacán, mivel az eddigi 9 százalékos áfa helyett 21 százalékot kell fizetniük a vásárlóknak augusztustól a 120 ezer eurós értékhatár alatti lakásokért is.

Drágulnak az ingatlanok az áfaemelés miatt
2025. július 08., kedd

Lesodródott az útról autójával, súlyosan megsérült

Lesodródott az úttestről egy autó a Maros megyei Nyárádkarácson községhez tartozó Folyfalván kedden este. Az autóban utazó személy súlyosan sérüléseket szenvedett, kórházba szállították.

Lesodródott az útról autójával, súlyosan megsérült
2025. július 08., kedd

További deficitcsökkentő intézkedésekre készül a kormány, újabb tiltakozó akciókkal készülnek a szakszervezetisek

Újabb, menetrendszerű tiltakozó akciókat hirdetett kedden az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) a kormány deficitcsökkentő intézkedései ellen.

További deficitcsökkentő intézkedésekre készül a kormány, újabb tiltakozó akciókkal készülnek a szakszervezetisek
2025. július 08., kedd

Vihar utáni fennakadások: lezárt utak és áramszünet Gyergyószentmiklóson és Tusnádfürdőn

Kidőlt fa miatt lezárták a 12C jelű országutat Gyergyószentmiklós és a Gyilkos-tó között kedden este. Áramszünet is van a térségben a vihar okozta károk miatt.

Vihar utáni fennakadások: lezárt utak és áramszünet Gyergyószentmiklóson és Tusnádfürdőn
2025. július 08., kedd

Vigasztalhatatlan a medvebocs, amelynek az anyját kilőtték a motoros megölése miatt

Megtalálták annak a medvének a bocsát, amelynek az anyja a napokban egy motorost ölt meg a Transzfogarason. A tragédiát követően a nagyvadat kilőtték, a bocs pedig anya nélkül maradt.

Vigasztalhatatlan a medvebocs, amelynek az anyját kilőtték a motoros megölése miatt
2025. július 08., kedd

Kidőlt fa torlaszolta el az országutat a Bucsin-tetőnél

Lezárták az utat a Bucsin-tető térségében egy kidőlt fa miatt kedden este. A hatóságok este kilenckor még dolgoztak az útszaszakasz felszabadításán.

Kidőlt fa torlaszolta el az országutat a Bucsin-tetőnél
2025. július 08., kedd

Hét megye 35 településén okozott károkat a viharos időjárás

Hét megye 35 településén okozott károkat a viharos időjárás a keddi nap folyamán – derül ki a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) összesítéséből.

Hét megye 35 településén okozott károkat a viharos időjárás
2025. július 08., kedd

Érkezik a vihar, narancs riasztást adtak ki Maros megyére

Felhőszakadás, erős szél, jégeső várható Maros megyében kedden délután. A meteorológiai szolgálat narancs színű (másodfokú) riasztása kedden 22 óráig marad érvényben.

Érkezik a vihar, narancs riasztást adtak ki Maros megyére
2025. július 08., kedd

Lezajlott a pályakezdő pedagógusok első és legfontosabb vizsgája

Közel tízezer pedagógus mérette meg magát július 8-án a véglegesítő vizsga írásbeli részén. A siker itt kulcsfontosságú: e nélkül nem lehet hosszú távon a tanári pályán maradni. Székelyföldön a legtöbben óvónői és tanítói vizsgára iratkoztak.

Lezajlott a pályakezdő pedagógusok első és legfontosabb vizsgája