Archív
Fotó: Kristó Róbert
Románia jelentős részén rossz idő lesz a következő két napban. Az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) esőre és viharra vonatkozó sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki péntekre az ország 31 megyéjére – írja az Agerpres hírügynökség.
2018. június 21., 15:502018. június 21., 15:50
A szakemberek szerint péntek reggel 6 és este 11 óra között Erdélyben, a Bánságban, a Körösök mentén, Máramarosban, valamint Olténia és Moldva egyes részein
a lehulló csapadék mennyisége elérheti négyzetméterenként a 20–25, elszigetelten a 40–50 litert négyzetméterenként.
Az ANM szerint fokozott légköri instabilitás helyenként már csütörtök délután előfordulhat, és a rossz idő többfelé még szombaton is kitart.
Megtörténhet, hogy mégsem tereli jogi útra a bérpótlékcsökkentések ügyét a Sanitas szakszervezet, ugyanis az egészségügyi minisztérium képviselőivel folytatott megbeszélésen ígéretet kaptak arra, hogy a szaktárca orvosolni fogja a helyzetet.
A Magyar Református Szeretetszolgálat 26 millió forinttal segíti a székelyföldi árvízkárosultakat. A támogatás jelentős része Parajdra, egyötöde pedig Nagyborosnyóra jut.
A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.
A román légierő „az elrettentés és a védelem egyik erőssége az észak-atlanti szövetség keleti szárnyán” – állítja a védelmi minisztérium.
Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert, akit ötrendbeli – egy esetben folytatólagosan elkövetett – hivatali vesztegetés elfogadásával és pénzmosással gyanúsítanak.
Egy személyautó beszorult egy kamion pótkocsija alá Segesvár kijáratánál csütörtök délután. A Maros megyei tűzoltóság beavatkozására volt szükség a jármű kimentéséhez.
Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára.
Pénzt kap a Maros Megyei Múzeum és a Maros Művészegyüttes, akárcsak a megyei kórház – határozták el a Maros megyei önkormányzati képviselők csütörtökön. Jó híreket kaptak a nyárádszeredaiak és a balavásáriak.
Hét ló akadályozta a sepsiszentgyörgyi Borvíz utcai autós forgalmat csütörtökön délben. A Sugásfürdőre vezető útszakaszon gyakran találkoznak a városiak szabadon kószáló állatokkal.
A többit 8 év alatt fizetik ki.
szóljon hozzá!