
Fotó: Gergely Imre
Gyergyószéken elsőként, Hargita megyei szinten második önkormányzatként írhatott alá finanszírozási szerződést az Anghel Saligny-programban a fejlesztési minisztériummal Gyergyóalfalu. A munkálatok már két hónapja folynak, jövő tavaszra pedig a község legkisebb utcáiban is aszfaltszőnyegen közlekedhetnek.
2022. december 08., 19:302022. december 08., 19:30
„Amit most meg lehet fogni, azt fogjuk meg, amit meg tudunk csinálni, az már a miénk” – ezzel a gondolattal írta alá a szerződést a kivitelezővel szeptemberben Gáll Szabolcs, Gyergyóalfalu polgármestere. Ezt akkor
így a már elvégzett munkálatok után le lehet tenni az elszámolást, és megtörténhet a kifizetés is.
Az ezzel kapcsolatban tartott csütörtöki sajtótájékoztatón Gáll Szabolcs elmondta, a munka gőzerővel folyik, a programba bekerült alfalvi utcák mindegyikében haladtak már.
Ahol ebben az évben még nem végeznek, ott tavasszal fejezik be a beruházást. Összesen 32 kisebb utcáról van szó, ami hat kilométernyi friss aszfaltot jelent.
Ezzel párhuzamosan a központ rendezése is zajlik, itt már az utolsó simításokat végzik, hogy olyan lehessen a 800 éves templom környezete, ami ehhez méltó.
Fotó: Gergely Imre
„Sokat küszködtünk, hogy ide elérhessünk. Már kész kivitelezési terveink voltak az utcák rendbetételére. Az RMDSZ politikai segítségével Gyergyóalfalunak a kormány jóváhagyta a szükséges 8,6 millió lejt. Elindíthattuk a munkálatokat, és most,
Látva a jelenlegi és várható gazdasági helyzetet, úgy gondolom, gyorsan kellett lépnünk, hiszen minden drágább lesz, mindent nehezebben lehet majd megvalósítani. Amit megfoghattunk, megcsináltunk, az már a miénk – fogalmaz Gáll Szabolcs.
A sajtótájékoztatón jelen volt Barti Tihamér, az RMDSZ Gyergyó Területi szervezetének elnöke is, akinek a segítségéért köszönetet mondott a polgármester. Barti azt szeretné – mondta –, ha az alfalvi példa ragadós lenne, máshol is ilyen lendületet kapnának a munkálatok a következő két évben.
Medve jelenléte miatt figyelmeztették Ro-Alert üzenetben a csíkszeredaiakat kedd este.
Súlyos kutyabántalmazási ügyről tájékoztatta a nyilvánosságot közösségi oldalán Forró Béla, a kézdivásárhelyi Benji Állatvédő Egyesület elnöke. Ez az eset mégis egyike a szerencsésebben végződőknek.
A nyolcadikosok 79 százaléka ért el legalább 5-ös átlagot az országos képességfelmérő vizsgákon – tájékoztatott kedden az oktatási minisztérium.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion kedden felszólította az államfőt, hogy ezen a héten bízzon meg valakit kormányalakítással, és bejelentette, hogy kezdeményezi Nicușor Dan felfüggesztését.
Újabb vörös jelzésű időjárási riasztást adtak ki kedden délután Maros és Hargita megye több településére. A heves viharok, a nagyméretű jégeső és a felhőszakadások veszélye miatt a hatóságok mindkét megyében RO-Alert riasztást is küldtek.
Nicușor Dan kedden kijelentette, hogy fennáll az előre hozott választások lehetősége, de szerinte ezt a forgatókönyvet el kellene kerülni, mert nem hozna jelentős változást a politikai erőviszonyokban, és fenntartaná a jelenlegi patthelyzetet.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Narancssárga jelzésű viharriasztás volt érvényben kedden délután Maros megyében, ahol az erős szél, a felhőszakadás több helyen is komoly fennakadásokat okozott.
Közönségének alig 9 százaléka középiskolás korú – ezért alapvető cél lesz a jövőben, hogy nyisson a fiatalok felé a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház.
Sepsiszentgyörgyön olyan meleg van, hogy locsolni kell az utcákat. A TEGA köztisztasági vállalat naponta száz köbméter vizet használ fel a megyeszékhely hűtésére.
szóljon hozzá!